Ahol a homok csíp / és éget, hajad gyufaként fénylik fel. / Az ajtóban állsz, a zöld küszöb / a talpadat nyaldossa, éget a vágy, / hogy kitárd és verdesd, mint egy sirály.

Amint M úr megérkezik a csúcsra, leteszi a testet, amivel már bizalmasabb, mint a sajátjával. A test nem mozdul, alszik, nem süllyed és nem emelkedik, szép, most ide tartozik. M úr megnézi, a peremhez áll, arra figyel, hogy ne nézzen se le, se fel.

Egy örökkévalóság kell ahhoz, hogy a fény visszataláljon ahhoz, akit még a vissza-visszahúzódó ködben koronáztak meg.

Íme, ilyen két ember barátsága: / évek múlva felvirágzó rózsa / az emlékezet sivatagában.

Csehy Zoltán műfordításai

Közel a halál. Tudom./ Talán öt, talán húsz év múlva jön el. / Ez az, ami nem látszik. Nem leszek többé. / Vagyis nem leszek itt. A mondat közepén // hirtelen űr lesz. / És tovább virágzik a kökény.

oda menj ahol már senki sem beszél hozzád / és ismer fel – menj át ezen a kihunyt / krátermezőn – menj át ezen az vízajtón / ami széles mint az éjszaka - Al Berto versei Urbán Bálint fordításában