Diogenész kóbor alakját ölti / amint lámpásával az egy igaz embert keresi

Egyébhez sem értesz, csak ahhoz, hogy legyeket fogj és megzabáld a kellékeket. Azt fogod csinálni, amit mondunk neked. Van a forgatókönyvben egy papagáj is. Rád gondoltam…

Ötven perce várakoztak. A sor egy utolsót mozdult, majd bezárult előttük a pénztár ablaka. Olyan hangot adott ki, mintha egy epret nyomtak volna szét az orruk előtt.

Sokszor azt álmodom, hogy a karmait / egyesével kihúzkodó lény vagyok, majd eladom / őket a piacon a gránátalmás és a kerti szerszámos bódéknál. Kiszámítható / az álmok logikája. Régen a Mennyben éltem, / mert ezt akartam. Mikor a földre estem, / már tudtam az utat ‒ a kormon át, a levelek közé.

Még nem láttam így, béke ily dús nem jutott! / A folyam saját édes akaratával suhan: / Drága Isten! maguk a házak mintha álmodnának; / Óriás szív nyugszik dobbanatlan némaságban.

Szép nárciszok, a könnyeink / hullnak tiértetek, / már fonnyadtok, pedig a dél / még el sem érkezett.