Lanczkor Gábor fordításában

A fogyó hold tizennegyedik / éjszakáján fölkel az asszony – / hosszú napok nászéjszakáit hálta el mostanáig / a Kő Isteneivel / (kikről mi már nem tudunk; azt se, léteznek-e még). / Végiglejt a pávatollakkal teleszórt folyóparti / lépcsőkön – a háromszemű Brahman-szellemek / hosszúkás rizslabdáit hozta magával áldozat gyanánt, / üdvözültté vetkőzik, és megmerítkezik / az esti imákat visszazengő folyóban. // Figyelmeztetett bennünket egy híres helyi énekes

Mezei Gábor és Németh Réka fordításában

Felrepül; köröz a szakadék körül, majd alászáll, hogy újra és újra bejárja ezt a magasságot. Mindezt úgy, hogy ne hagyja el a szemem síkját; aztán eltávolodik, felrepül a széllel és eltűnik a szikla mögött, ami mellett a falu elterül. Játékát mindvégig krózással kíséri: könnyedén, de a visszhangok miatt jól hallhatóan, ütemesen ismétli; mintha a ritmikus forma adná meg képletének jelentését: kró; kró… kró, kró, kró… kró, kró; kró… kró; kró; kró

Szabó Marcell fordításában

Szokás virágokat helyezni a sírra. Gérardmertől, a sátoros-áprilisi-tesséktessék-ünneptől, az elhunyt hamvainak lehányásáig vezető út idején mi a kert mögött játunk, láttuk a friss hajtásokat, vártuk a virágzást. Szinte teljes egészében megkerültük a tavat és a mérelle-i tornyot. Ő mögötte volt, ahogy ünnepek születnek két háború között.

Lanczkor Gábor fordításában

Mint nekem, a lányomnak is / vannak olykor rémálmai / fej nélküli emberekről akik / vállukon elárvult falvak / halottait cipelik / vagy tervezetlen városok tervrajzait / lengetik zászlóként / hogy föllázítsák a falut / Mindig ugyanaz, ugyanaz a táj / terül ki szőnyegként / a fejnélküliek elé / A nagyvárosok neve is ugyanaz / ugyanazok az utcák, ugyanazok az épületek, / ugyanazok a bevásárlóközpontok / uniformisban / akár a masírozó katonák

Csordás Gábor fordítása

Persze sok minden eltűnt a Peloponnészoszon, anélkül hogy nyomot, legalábbis látható nyomot hagyott volna, tűnődött Filarion, az egész Hellászból csak a képzelődés és az álmodozás maradt meg nekünk; tényleg álmodozunk, lebbenő, megbízhatatlan képeket alkotunk, mint amilyeneket az álom hoz, és magunk sem tudjuk, van-e mód megtudni, hogy tényleg megfelelnek-e valaminek, ami volt valaha, és amit legalább ezen a módon megpróbálunk visszaidézni. Már réges-rég álmodozók népe vagyunk.

Orovec Krisztina fordítása

Nem hiszek többé abban, hogy valami fontos tudás birtokába jutnak azok az emberek, akik eléggé közel jutnak a halál állapotához. Ugyan már! Nem tudnak ők meg semmit. Teljesen ugyanolyanok maradnak, amilyenek mindig is voltak. Magukhoz veszik a tiszta törölközőjüket s megtörölköznek, mintha soha nem húzták volna maguk után azt a vénájukhoz kapcsolt palackot a kórházi folyosókon, mintha mindez valaki mással történt volna meg, s nem ővelük.