A férje sohasem kockáztatott, sohasem hajtott az autópályán száznál gyorsabban, bezzeg ő, ki akart nyúlni az ablakon, érezni a szél süvítését, és azt gondolni, „bárcsak történne valami”.

Mivel tudtam, / hogy én magányra születtem, / úgy döntöttem, téged foglak szeretni: szellem, üldöző — 

Vajon egy ilyen kislány hogyan keltette fel egy férfi érdeklődését? Mit láthatott, amikor rám nézett? Mennyi erotika lehetett ebben a sebhelyes térdű kislányban, akinek még ki sem hullott az összes tejfoga, és aki képes volt órákat lesben állni, hogy délutánonként a forró köveken elkaphassa a gyíkokat?

mert az alvás néha / épp oly ízletes, / mint a fehér polenta és a frissen fogott, grillezett hal

Egy adott ponton megpróbáltam elpanaszolni a dolgot a főnöknőnek, de hiába. Az irodában mindenki, de abszolút mindenki az a típusú ember, aki az autója ajtajánál messzebbre nem hajlandó elgyalogolni. A főnöknő nevetett, és rám hagyta, hogy értsek ebből a nevetésből, amit akarok.

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.