A bűntudat az ölembe ült. Hideg és nyirkos karját a nyakam köré fonta. Arcát az enyémhez nyomta és a fülembe suttogott.

Trollok, a három ajtó, az erdő. Beszélő állatok, állattá változott emberek. Boszorkányok, földművesek, királyok, barlangok és föld alatti paloták, farönkök, cserfes királykisasszonyok, mostohák, öreg szülék, hegyi pásztortanyák, kéklő hegycsúcsok. Már gyerekkoromban sejtettem, hogy a mesék rejtegetnek valamit. És hogy a titkuk fontos.

Kiolvasztottalak, a lapos kőoltárra / helyeztelek, hogy várj, de a kígyót // nem érdekled.

A beletörődő tekintet a szempárra hasonlít amit legyőztél

Tudom, hogy a gleccser rétegei mozgásuk közben mindenféle hangot adnak ki: vonyítanak, morognak és csattognak. Most azonban a gleccser éppen hallgat, hagyja, hogy sétáljak a felszínén. Több százezer éve van itt, és néha úgy érzem, szórakoztatják a fúróim és a jégcsákányaim.

Azóta / búcsúdalokat hallgatok.