Másodszor, a közös nyaralásunk meghosszabbítása minden bizonnyal kérdéseket vetett volna fel a helyiekben. Augusztus utolsó hetében minden turista, különösen a kisgyerekesek, hazautaztak. Egy furcsa nő egy még furcsább fiúval, akik nem térnek vissza sehova, ez nem maradt volna észrevétlen. Az érdeklődőknek persze megmagyarázhattam volna, hogy őrült vagyok és nem tervezek továbbtanulni, amúgy se venne fel senki sehova. Vagy elmondhattam volna nekik, hogy anyám egyik napról a másikra van, de mivel egész életembe semmibe vett, most úgy döntött, megzsarol és az utolsó száz méteren kiprésel belőlem egy kis szeretetet.

a kiáltást, amely mindig felszakad, / az egyesülés alantas, / megalázó előfeltételét

Röviden: anyám Velencébe akart menni, de apám helyette Klaipédába vitte, egy litván kikötőbe, ahol volt egy hordár unokatestvére és néhány hétig zsákokat pakoltak ki egy hajóról. Egy hónap múlva, amikor anyám visszatért Londonba és elhatározta, hogy elhagyja őt, megtudta, hogy várandós velem. Az abortusz lett volna az egyetlen járható út, de a nagyi keresztet vetett és azt mondta, hogy a gyerekes családok ellátást kapnak.

gyereknek érzem magam, / aki épp arra toppan be / amikor a felnőttek békülnek

De, mint mindig, a részletek és az utazás menete miatt / felsejlik bennem az aggodalom

Rettenettől alélt ujjak hogyan tudnák eltaszítani / Megnyíló combokról a tollas dicsőséget?