Tor Ulven versei
- Részletek
Vajna Ádám fordításában
Zölden // fekszenek ott a sáncok. / Börtönmohával / és az ágyúk patinájával. // Fekete huzat / a tenger felől. Az autóroncsokat / pedig alvajárók // nyitják fel / a fenéken, / iszapfelhőben. Megcsillan // egy sószemcse.
Tor Ulven (1953-1995) norvég költő, író, a második világháború utáni norvég irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Élete nagy részét Oslo egyik külvárosában lévő házában töltötte, amit pánikbetegsége miatt csak ritkán hagyott el. 1987-ben jelent meg legkiforrottabb és legradikálisabb kötete a Det tålmodige (Türelmes), ami egyértelműen generációja egyik vezető lírikusává, és a 90-es évek környékén induló fiatal költők vezércsillagává tette. Az itt olvasható két vers is ebben a kötetben jelent meg.
Erőtlen kesztyűk…
Erőtlen kesztyűk
ölelik át
a mohás követ.
Valaki a tüzet is
életben
tartja
a fűtőházban.
A rothadó gyapjúfüggönyön át
fagyos varjúszemek
lesnek be. Az erdő története
még nem ért véget.
Hallom, milyen erővel húz
a repülőzúgás,
érzem, ahogy
a fakéreg görcsei arcomnak
feszülnek. Sosem tanuljuk meg
kívülről az ágak mérhetetlen
rendszerét.
Ezek a fák
mégis egyszerűbbek,
mint mi.
A távolban, a tenger felől,
városi fények félőrült kódja
pislog.
Körmök és tollak…
Körmök és tollak
kaparása
elhagyatott,
izzó emléktáblákká
fárasztva,
augusztusban még
forrók a kéznek.
Boldogtalan
rokokóhangok
szállnak ki
a vadszőlő árnyékából, tompán
csattognak
a várfal mentén. Zölden
fekszenek ott a sáncok.
Börtönmohával
és az ágyúk patinájával.
Fekete huzat
a tenger felől. Az autóroncsokat
pedig alvajárók
nyitják fel
a fenéken,
iszapfelhőben. Megcsillan
egy sószemcse.