
Szeles Judit versei
- Részletek
Szeles Judit 1969-ben született Csengeren. Költő, író, tanár, 2003 óta Svédországban él. Legutóbbi kötete Szextáns címmel látott napvilágot a Magvető és a JAK-füzetek gondozásában 2018-ban.
Strömstadban
1.
Már az is bizonytalan, hogy
mikor költöztünk ide:
vagy 2001-ben, vagy 2003-ban.
Egyes források szerint hivatalosan
csak 2003-ban, mert akkor kaptuk meg
a bevándorlási hivataltól a papírokat.
De valójában 2001-től rendszeresen
megjelentünk Strömstadban –
mint a költözőmadarak,
például a darvak.
Igen, a papírokra sokat
kellett várni. Másfél évet.
Mivel a svéd hivatalok
rendkívül elodázzák
a letelepedési engedélyek kiadását.
Egy Opel Astrával érkeztünk
a békésnek látszó kisvárosba.
Megállás nélkül vezettük végig
a kétezer kilométert. Vagyis
valahol Hallandban a lankákon
megpihentünk egy fél órára.
Azt az útvonalat jártuk be,
amit Domi javasolt
az egyik versében.
Mert az óránkat
versekhez vagy filmekhez
igazítottuk abban az időben.
Június három vagy négy lehetett.
A Martin kocsiját feltörték,
a sztereót kiszerelték belőle.
Úgy lógtak ki a kábelek,
mint a madárbél.
Amikor megérkeztünk.
A vaságyra vadrózsaszirmokat
szórtak, úgy vártak.
A konyhában pedig
egy hatalmas tál garnéla volt.
A koffereket, szatyrokat,
bicikliket lepakoltuk,
hogy a békések nehogy ellopják.
És végre aludhattunk.
Másnap olyan szikrázó
napsütés lepte meg a várost,
hogy a napsugarak
kilyuggatták a szemünket.
Anki teraszán grilleztünk,
emlékszem, karcos levegőben.
Kardigánban, dzsekiben
fagyoskodtunk, pedig nyár volt.
Próbáltam kicselezni a hideget.
Vettem egy borzas pulóvert,
kapucnija is volt. Borinak
ugyanolyat vettünk.
És kisétáltunk a tengerpartra.
Strömstadban mindig fúj a szél.
A napszemüveg a szél ellen is véd,
meg a szúrós napsugarak ellen.
Amióta Csernobilban reaktor robbant,
nem tanácsos védőfelszerelés nélkül
sétálni Strömstadban a sugarakban.
A ház
Ez a szuterénház, olyan egy betonbunker,
mint ennek az alsó szintje,
belemarva a sziklaoldalba,
belerobbantva-vésve,
hogy sír a hegyoldal.
Fel kellett tépni a poratkás
megbarnult padlószőnyeget,
egérrágott szarrongy lett belőle,
több négyzetméter,
amit az ablakon dobtunk ki.
Meg kellett tisztítani
minden kis négyzetméterét
grön såpával, folyékony szappannal,
amit a fenyőből nyernek ki.
Mindent fenyőből nyernek ki,
az emberek fejéből is csurog
a ragacsos gyantalé.
Stig Hjalmarssonék laktak itt,
az ő kávéskészletüket kellett
ripityára törni a telekhatáron
álló kerek szikladombon.
A Stig csoszogását lehetett
éjszakánként hallgatni.
És láttuk a nevét bevésve
a ház szemöldökfájába.
Azt is mondták, hogy
ki kell füstölni.
Nagy csomag zsályával
jártuk közbe a házat,
ahol doh és kloáka szag volt.
Sokáig nem segített
a szent zsálya füstje,
csak szemünket bántotta.
Nem tudom, mikor tettük
magunkévá a szuterénházat,
igazából soha nem sikerült,
az épület mögötti sziklaszoros fölött
egyszer megjelent a hely őrzője,
egy fehér lovas, legalább tíz méter.
Beateberg
1.
Svenről csak annyi emlékem maradt,
hogy az ínyén bagóval aludt, míg
a másik szobában Rune éppen
a linóleum padlóra szart.
2.
Ingrid egy stroke után kiterítve
feküdt a multifunkcionális ágyon.
Semmije nem mozdult már.
Mellette kellett ülnöm
az utolsó órában.
Beszéltem hozzá,
mert szerintem hallott.
Fogtam a kezét.
Amikor azt mondtam,
milyen szép, és hogy szeretem,
mintha megmozdította volna
igen, megmarkolt.
Aztán már csak halott.
3.
Volt a folyosónak
egy örök lelkiismerete,
és minden lében kanál,
egy összeaszott nénike,
aki kint ült és figyelt.
Hallotta, hogy megcsörren
az osztály telefonja,
és látta, hogy Rune,
aki a linóleumra szart,
a telefon felé rohan,
azt felkapja,
és azt mondja:
Strömstad rendőrség, Rune Folke.
4.
Runének nem volt szabad telefonálnia.
Demens volt, és folyton a lányát hívta.
Kiszerelték a készüléket a szobájában,
de az osztály folyosóján még volt pár.
Sőt, egyszer átment a szomszéd szobába,
ahol Gunillát megkérte, hogy használhassa az övét.
Szépen felhívta a lányát, aki rendőr volt Strömstadban.
Megkérdezte a lány az apukáját, hogy honnan tudta felhívni.
Rune azt felelete: Itt vagyok a Värmland-hídnál.
Pedig az öregotthon egy pisis szobájából beszélt.
A betegápoló
A nyáron sokat helyettesítettem
a Beateberggårdenben, az öregeknél.
Mindenkit felvettek helyettesnek,
csak svédül kellett tudni egy kicsit.
A betegek mindig reggelre haltak meg.
Mire én elkezdtem a munkát,
már felállították a ravatalt:
gyertyák, fehér műrózsák, csipkefüggöny.
A halottat előző éjjel mosdatták meg
az éjszakás nővérek és betegápolók,
nekem csak annyi volt a dolgom,
hogy sirassak egy kicsit.
Ahogy a sziklába belevág a véső,
vagy ahogy megcsurran a fenyőgyanta,
tömjénfüst és enyhe formalinszag
facsarta az orrom, sírtam.