
Borsik Miklós versei
- Részletek
Borsik Miklós 1986-ban született. Dunakeszin nőtt fel, jelenleg Budapesten él. Költő, szerkesztő. A József Attila Kör tagja. Rajzai a vonalmergezes.tumblr.com oldalon érhetőek el.
Átokkalendárium IX.
Vegyél mély levegőt,
hunyd le a szemed vagy
nyomd ki, és engedd el magad,
betokozódva, szennyesen,
sárga falevelekkel teleszórva,
mint akit lehányt az ősz.
Székestül zuhanj frissen
fúrt kútba csobbanásig.
Ismételj bátran. Mint egy
homokvárba ejtett fényképező,
ha hullámok jönnek, mint
a naptárszagú nyár, merülj.
Ahogy belesüppednél
nappalidba, magyarázkodni
félálomban, fotelből gyónni.
Mert a szél a nyár összes pókjával
egy szájba fújja most a port,
idióta fényben örvénylenek
a testápolók könnyű tubusai,
és aki kínjában röhög a szelek
fölött, végre abbahagyja,
hogy folytassa más. Ha egyszer
követeli, hogy hallgassuk
meg az ő nevetését, fingását.
De mi nyársakat faragunk
húsból, azokat sütjük süketen,
ha tábortüzet raktunk gitárokból,
és földet szórunk a hangszerekre.
Köpjék le a földet, ha téged temetnek,
és ha eltemettek, köpjön ki a föld.
Átokkalendárium V.
A ravasz melegben, egy önmegszólító költeményben,
pompás sátrak alatt a kávéfőzőgépről rám omlanak
a papírpoharak. De látom, hátában napernyővel,
a földanyát és barátait hűsölni pengék árnyékában.
Ott vagyok én, az évszak délceg tanúja, kezem alatt
jelzők véreznek el. Mégis szeretettel gondolok rád,
te fényes homlokú, álmos rohadék, ahogy unod a homok
vagy ég színét, fejedet föl-le mozgatva, mintha várnád,
hogy letörik, mint a drót. Kitartóan hajtogatják, kerítést
fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep.
Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el.
Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút,
a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd,
szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő,
saját teraszán szinte kirázza kezéből a vért. Minden
a harcias ebédre kész. Az ágak nyársain látható néhány
vastagabb, szalonnás levél. Úgy süt rájuk a Nap,
hogy nem hiszed el, hogy a gyomrodban sötét van.
Legalább nem hízelegsz a fénynek, csak annyit látok,
hogy megcsillan a nyelved. A konyhaablakban
lekváros káröröm, három tepsi szégyen, vékony
rétegekben. Minden kész magát visszafogni.
Borsik Miklós