
Sütő Csaba András versciklusa
- Részletek
- Írta: Sütő Csaba András
egy gyömbéresüveg / gurult a repedt földön / amíg a gumicsizma rátaposott és / megint és újra megint / nem volt megállás / nagy erős fejszékkel estek neki / kivágták a fákat legallyaztak / a szálakat elvontatták / a földet feltörték helyben hagyva / néhol a törzsököt / használták művelték / fosztották zabálták lyukakat vájtak elkerítették / lyukakat vájtak vetettek / arattak temettek építettek / megint és újra // makacs ragaszkodással // kvazáraik pulzáraik alatt // örvényeikben lassú sajgással
kié lesz a madár?
1
kié a madár akkor? a göcsört a fában? a gombszemekben locsogó fény? a hamuval kevert avar? a pernyesuhogás? az egymásra rezzenő, sáros újságlapok? a vállban bő ing? a hajtűkanyar?
cseppek és csatok a földön, kikezd a fémmel, a föld csuszamlik, az abrosz az üres verandán, szellő támogatja, kié?
kié lesz a madár, végtelen égen? repül? leszáll? fészek? a szalma, a sárga, a kiscsikó, a pálcalábain fut s nyerít? mert a völgyben ember nem bandukol és nem kék a por többé és nem kottáz, terül, kié a madár akkor? kié?
sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, ez szép, aztán kiejtjük kezünkből
2
alak nincs. élek, felületek. düledék, az új tenger porózus rétegei. szétterült a folyó. hordalékkúp. mély édes víz
Riának hívom őt.
De éppúgy mondhatnám sónak vagy villámnak is. Néha rekedten száll föl a szomorúság.
Haj de igen messze van.
3
hámozd meg a földet
edd meg a barackot mind
foszd meg héjától
harapj húsába
told odébb nyelveddel
a kemény barázdált magot
törd fel a betont
fogj alá fordítsd ki helyéből
szedd föl a darabokat
takaríts el a másik
hagyj tiszta nyomot magad után
4
lassan felemelkednek az utak
és a karton egyszerű
igazságára hagyatkozunk: fúj a szél.
ha majd minden megint
portolán lesz csupán
és folyók, csillagok, hegyvonulatok vezetnek
szem befogja lerajzolja kéz a helyrajz új idején
számok egy nyomorékká gyűrt lap koordinátarendszerén
röntgenfényből faragták
átsugárzik falakon szavakon
ha fölemelik megrázzák
a vízszintbe ágyazottakat
élnek a térben oszlopos főutak, sztrádák,
felül- és aluljárók autó- és mellékutak
akkor csak a lábbal járható bekötőutak
szikár földje az áradó holdfény marad
5
forog kering tovább
a levegő hevül
emelkedik
susogó szellemárnyak
az utolsó vérek
a tűzfürdő előtti fák
6
földből lassan kiszívta
virágba borult és
szerény határait kimarta szik
7
egy gyömbéresüveg
gurult a repedt földön
amíg a gumicsizma rátaposott és
megint és újra megint
nem volt megállás
nagy erős fejszékkel estek neki
kivágták a fákat legallyaztak
a szálakat elvontatták
a földet feltörték helyben hagyva
néhol a törzsököt
használták művelték
fosztották zabálták
lyukakat vájtak elkerítették
lyukakat vájtak vetettek
arattak temettek építettek
megint és újra
makacs ragaszkodással
kvazáraik pulzáraik alatt
örvényeikben lassú sajgással
mély szaggató fájdalomban
az öröm odvaiból félénken pislogtak elő
ha maradványait elszórta a hajnal
8
a nyíló kalászok súlya
a szár ívelése
csövek a lefelé
hajló bokrok alatt
a föld koromfeketéje
a vérrel sózott testekkel
etetett áradásban
nevet választott névtelennek
határolta a végtelent
egy fókuszba tolva vissza a fényt
magasztalva az erdőt a bércet és a zugolyokat
megemlékezve a pisztráng hasáról csorgó melegről
lassú nagy hasú bajuszos halakról
és az egész evolúcióról
törzs- és egyedfejlődésről
szaporulatról kipusztulásról
várva örömöt reményt izzadást kielégülést
9
egy dörgés egy villámlás
és a mélyből felszivárgó moraj
egy örvény egy zápor
a fényt éppúgy mondhatnánk
villámnak sónak
fektéből sír a föld
én riának hívom
10
minekutána a megalázottság
megülte szokványos torát
a gyalázat elvégzi dolgát
udvaron utcán homokozóban
szokás és jog szerint
a kivérzett föld felett
elcsattan végigvág a villám a fellegek között
a homlok mögött megbúvó veríték araszol
11
gyárak a homokozóban
állnak a szemközti fényben
mélyre temetett slag
a homokdombba temetve
lesz itt lemezelt vágyvilág
műanyag teste megtelik
rázkódik a kerti csaptelep
átveszi a remegést a fal
12
végigszántja
arcot a penge
fejet a kéz
a lefolyóból felszörcsög
a benne szorult levegő
az udvarról felszáll
egy kósza böffenés
tologatja a kertibútort
a szöllőben nyugton vannak
a karók tompára ütlegelt végei
ahogy a fürt szertelen nyugodt
lógnak gatyában a herék
13
kitartó nevetés
eszerint most sem egyedül
dülledő szem ugrásra kész
konkurencia a parton
csak gazdáját nem látni
sejteni hol a hangadó
Ha van egyedül Odaül
Homloka elé Nagyon
Fájhat neki Sóhajt
Testére hullajtja Fájdalmait