Hírlevél feliratkozás

Keresés

Mellár Dávid versei

a bőr csontkeményen / csillogott. felállt a szőre. eleven- / rózsaszín foltokkal telefröcskölve, / mintha leforrázták volna egy bögre szűzhóval. / közben Glass lemeze mozog egy helyben: / le és leüt egy mély, bőrré fakult fehér hangot a zongora testén. / zajtalan, kemény jégzene a puha hó alatt. izzadó szobor, / hangtalan és tiszta. a feszült csendben az izmok elengedik / egymást, ahogy halkan felenged a hártyajég, és megrepedve / széttart. vagy a széthulló húsgörözdök rostjait megelőző / finom mandarinhéjzaj.

 

Mellár Dávid 1992-ben született Pozsonypüspökiben. A Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékének MA-hallgatója. Publikációi a Kalligramban és az Irodalmi Szemlében jelentek meg. Dunaszerdahelyen él.

 

Michelangelo jégszobra

 

belenéztem, mélyen: egy ristretto,

repedezett, fehér csészében.

belenyaltam, bele egészen

a fekete aljára. nyelvemmel

hadonásztam: fel-le, a nyelv határáig.

nagyott nyögött. és még egyszer.

felborult friss tea

az ölében. elöntötte a forróság

a combjától fel egészen a nyaki ütőérig.

gőzölgött a puha test. rándult még kettőt,

utoljára, hogy egy begörcsölődött mozdulatból

többé már ne tudjon kimozdulni. egy Michelangelo

se tudta volna jobban pózba vágni az elalélt modellt.

mosoly maradt az arcán, mint aki halott,

de még gőzölög frissen, vagy fázik

az ürességtől. a bőr csontkeményen

csillogott. felállt a szőre. eleven-

rózsaszín foltokkal telefröcskölve,

mintha leforrázták volna egy bögre szűzhóval.

közben Glass lemeze mozog egy helyben:

le és leüt egy mély, bőrré fakult fehér hangot a zongora testén.

zajtalan, kemény jégzene a puha hó alatt. izzadó szobor,

hangtalan és tiszta. a feszült csendben az izmok elengedik

egymást, ahogy halkan felenged a hártyajég, és megrepedve

széttart. vagy a széthulló húsgörözdök rostjait megelőző

finom mandarinhéjzaj: kifacsart belsővel: csak van

dekorációként egy jégkrémen.

s Te, szöveg által létező: bepárásodott, üres csészében

zaccként pihensz a nyelv által elérhetetlen végeken.

 

 

Steak

 

szagolgatod, még nem érsz hozzá. a leheleted és a hús

gőzölgése meleg párává vegyül össze.

ahogy a kezedbe veszed, ilyenkor ér bőr a bőrhöz,

érzed a puha falatot, nem áll közétek a tárgyak hidegéle.

csak Te vagy és Ő, amikor a szádhoz emelsz a Másikból

egy szeletet. legyen szelíd, mint egy félig átsült steak

nedvrózsaszín húsa, vagy csak egy harapás erejéig, legyen

végre egy darab csontozatlan, napbarnított bőrű, mint

nélküli hús.

a fogak villaként hatolnak a húsba, és késként tépik

szét, amíg a csont csontot nem ér. harapsz,

és kifröccsen a meleg édesfeketés lé a szádból:

hajnalig tartó áztatás frissen bontott könnyűvörös borban.

megfosztod mindenétől azzal, hogy magadba fogadod.

csontig. azzá válsz, amit az éhséged parancsol.

de a szó nem tör csontot, meghagyod, mint tányéron

a félretolt maradékot, amivel többé már nem tudsz mit kezdeni.

akkor sem, ha a mondat mint nélküli, vagy a steak kifilézett.

jóllakottan , foltos ingben arra gondolsz, hogy mennyire

bizonytalan,

hogy mikor válsz állattá igazán: amikor egy állattal…

vagy mikor a Másikkal telsz meg okádásig.