Hírlevél feliratkozás

Keresés

Simon Bettina versei

amikor észrevettem, hogy a szavaimat feleslegesnek tartod, / mintha bútorokra helyezett tárgyak lennének, / úgy alkalmazkodtam hozzád, / hogy próbálkozásom láthatatlan maradjon. / a falak közötti mozdulatlan csendben / egy tengeri kagyló belsejének zúgását hallgatom, / amit a zongorán felejtett a lakás eredeti tulajdonosa.

 

(Turay Balázs felvétele)

 

Simon Bettina 1990-ben született Miskolcon. Költő, művészettörténész. Az ELTÉ-n diplomázott, a József Attila Kör tagja. Első kötete megjelenés előtt áll. Jelenleg Budapesten él.

 

 

szezon

 

olyan városban töltöttük a nyarat,

ahová szülni érkeznek a nők,

hogy gyermekeikből boldogabb felnőtt váljék

és mosollyal az arcukon szálljanak

életük végén a sírba. mert boldogok,

akik a tenger mellett jöttek a világra.

miközben apadó hasukat simogatják,

a szállodaszobák tengerre nyíló ablakaiban

egy boldogabb életet képzelnek maguk elé.

nem láttuk rezzenéstelen arcukat, csak a tengert

figyeltük, mint a sirályok. nem hittünk a csodákban.

ujjainkon számoltuk a nyár hátralévő napjait,

vártuk, hogy visszatérhessünk otthonunkba,

ahol előre nem látható örömeink

váratlanul érnek majd utol.

 

 

 

bontási terület

 

I.

 

elkezdték lebontani a házakat,

és nem volt semmi jele, hogy a helyükre újakat fognak emelni.

könnyedén szoktunk hozzá a pusztuláshoz és a zajhoz,

a hazavezető utcákat viszont nem tudtuk elfelejteni,

egyenes útvonalakon haladtunk a letarolt városban,

mintha egy társasjátékot alakítanánk.

nem kerestünk rá magyarázatokat és nem

gondoltunk a jövőre.

 

a mi házunk ugyan még állt, és a munkagépek

sem jöttek a közelünkbe, mégsem tudtunk szabadulni

a gondolattól, hogy minden nap leemelnek egy téglát,

minden nap leemelnek egyetlen téglát a házról,

hogy ne vehessük észre, amikor majd ez is végleg eltűnik.

 

 

II.

 

mióta beköltöztünk, a növények nem érzik

jól magukat, hiába öntözted őket rendszeresen,

elszáradtak, a padló pedig átnedvesedett.

akár a tengerhez közelebb fekvő városokban,

érezni lehet a vizet. tócsák keletkeztek,

de folytattad az öntözést, ezért

lábujjhegyen közlekedek a lakásban,

mint egy kúszónövény.

amikor észrevettem, hogy a szavaimat feleslegesnek tartod,

mintha bútorokra helyezett tárgyak lennének,

úgy alkalmazkodtam hozzád,

hogy próbálkozásom láthatatlan maradjon.

a falak közötti mozdulatlan csendben

egy tengeri kagyló belsejének zúgását hallgatom,

amit a zongorán felejtett a lakás eredeti tulajdonosa.