Kulcsár Árpád versei

Részletek

Kulcsár Árpád 1987-ben született Gyulakután. Költő, publicista, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen végzett irodalom és filozófia szakokon. Korábban az Echinox folyóirat, jelenleg a aszem.info kulturális portál szerkesztője. 2016-ban Communitas Ösztöndíjban részesült. Első kötete 2017-ben lát majd napvilágot, a FISZ gondozásában.

pogány mise a csertési holtak testi üdvéért

a változás évének vasfüggönyén

áramlik át a történet

a történet szövetén meg átvérzik halálotok.

de jó volt hinni még, hogy felmutat

s nem duplán temet el a kép.

habár a lencse kegyes: csoportos

esküvőt mutat

csak ágyékot fedő menyasszonyi ruhák

és vőlegényi talárok

a történelmi köztes, meztelenség félig szégyellése

most találnak ki egy színt, a lepedőfehért.

azóta évente összerogynak

az átlényegülést politikailag kutatva

különböző városok különböző főterein

ugyanazok  a fiatalok.

fekszem én is hajnali ötkor a kockakövek hűvösén

hagyom szemgolyómra száradni a zagyt

valaki jön majd, gombostűvel címkét szúr mellkasomra.

hogy lehet elhinni a csertési nőket?

holott bámuljuk alvadt melleiket.

kié volt a szem, amely fölállította a zagyszintesből

a halottakat? holott

a föléjük emelkedő hullámok súlya nyomja őket azóta is.

ne a ruhád

ne a ruhád, a tested vesd le

hagyd a fájdalmat játszani

hagyd, hogy fájjon az álom is

értsd, semmi nem kell, ami érkezésedkor lenni tudsz

hámuljon identitásod mint leégés után a bőr

hámulj le húsodig

tanú nélküli tárgy légy hideg

szemgolyóim elé vetett

halálodra légy kész, ha velem akarsz lenni

ne kereszt légy

az oltár a rajta fekvő a lesújtásra emelt kéz egyben.

kolozsvár búcsúzólag

az ember ül, és nézi a Szamost

legyek csapódnak ablaknak, szélvédőnek

kóbor kutyákat vadászik az úton a közrend

és kóbor embereket

az egyetlen helyi sorozatgyilkosra gondolok

hasonlított marlon brandóra és a

szőke női fejeket szerette

szétverni kalapáccsal

csak rombolás van meg a kísérlet

visszaállítani mindent a régire

árnyéképületek árnyaiba bújunk a nap elől

árnyaink árnyaiként

parkokban baszunk kullancs mászik

pinákba seggbe

hát ennyi van, nézni a szamost, leírni pina

hagyni betölteni az étert

önmagából kivetkőző pina vagy mi

kevés a víz, alig fér

aki belefullad az iszapba bele se férne egy

helyi balladába.