Hírlevél feliratkozás

Keresés

Szeles Judit versei

Elkezdtünk távolodni a parttól / az ismeretlen vizek felé. / Ahogy elkezdtél távolodni tőlem, / úgy növekedtek a hullámok, / és tengeribeteg lettem. / Hiányozni kezdett a testi közelség, / és hőhullámok leptek meg. / Lehullott a fátyol a szememről: / láttam távolodásodat, / ahogy a hajó elhagyja a kikötőt. / És nem lehet már megállítani.

 

(Áfra János felvétele)

 

Szeles Judit 1969-ben született Csengeren. Költő, műfordító. 2003 óta a svédországi Strömstad városában él. Első kötete Ilyen svéd címmel látott napvilágot a FISZ gondozásában 2015-ben.

 

 

Tengerészkönyv

 

Több mint egy tucat hajón szolgáltál

a hetvenes és nyolcvanas években.

Mindig más mondta meg,

hogy mit csinálj.

A matróznak önálló gondolatai

nem lehettek.

Mindig más rakta eléd az ételt,

neked nem kellett karodat sem lendítened,

csak talán ha bűntetésből nem

adták a kezedbe a krumplipucolót,

vagy éjszaka a drótkefét,

hogy súrold vele a fedélzetet,

az a gonosz elsőtiszt,

aki mindenkinek az agyára ment.

Parancsra mindent,

mégha szitkozódva is,

meg kellett tenned.

Parancsra enned,

innod, kefélned.

Ha hajnalban keltél,

és elképesztően sima, tükörfényes

volt a tenger,

lámpádnál halkan kortyolgattad

a forró kávét vagy kakaót,

gondoltál néha a szabadságon

megismert fekete lányra,

aki Mombasában várt széttárt lábakkal.

Annyi idő maradt csak az ábrándozásra,

amit három korty fekete megivása alatt lehetett.

Újabb parancs jött,

most a kapitánytól.

Irányt tartani.

A kis könyvecske, a tengerész  munkakönyv,

amiben minden hajó neve tételesen szerepelt,

nem került elő soha.

Kerestük pedig,

a bizonyítékot,

hogy léteztél,

éltél az alatt a húsz év alatt.

De az a tengergészkönyv valahol mélyen

a sublótban

sok kacat között

elveszett.

 

 

Távolodás, lassan

 

Elkezdtünk távolodni a parttól

az ismeretlen vizek felé.

Ahogy elkezdtél távolodni tőlem,

úgy növekedtek a hullámok,

és tengeribeteg lettem.

Hiányozni kezdett a testi közelség,

és hőhullámok leptek meg.

Lehullott a fátyol a szememről:

láttam távolodásodat,

ahogy a hajó elhagyja a kikötőt.

És nem lehet már megállítani.

Nem esett jól a sör,

amit elém tettél a bárban,

inkább valami erősebbet kellett volna inni.,

hogy  elmúljon az émelygés.

Senki nem tudott már egyenesen menni.

A bárban csörögtek az üvegek

egy-egy hullám becsapódásakor.

Oldalról kaptuk az erős ringatózást.

Oldalról vált el kezed a kezemtől.

Nem integettél, csak azt mondtad:

nem lehet mindenki egyforma,

és mi nagyon is másformák voltunk.

Láttam magam előtt a kapitányt,

aki egyáltalán nem féltette a hajót.

Csak én féltettelek, nagyon is.

Túlságosan, mert féltem.

Nélküled nem megy előbbre a hajóm.

Zátonyra futok, léket kapok,

és a segítség talán túl messze van.

 

 

Kibábozódni

 

Egy kicsit megpiszkálni, megpöckölni

szelíden, megsúrolni a felszínt.

Megdörzsölni a valóságot.

Kibábozódni. Nagyon nehéz.

Az amnézia sértődöttséggel is jár.

Lefejteni a tartósítószerekbe áztatott

burkot, a burkát, a gézmúmiát.

Felfrissíteni egy-egy mély lélegzetvétellel

a sejtek buja tenyészetét. Nem lehet.

A védőcsomagolás finom, lehelletvékony.

De olyan erős, hogy szelidítéssel nem fakad fel.

Hiába is dörzsölnénk, a véredények mélyen

fut a fólia, a gézburok alatt.