Hírlevél feliratkozás

Keresés

Bagi Iván verse

Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél / És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya / Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül / néhány percnyi órát nyerve

Bagi Iván humorista, író. 39 éves. Eddig nyolc szépirodalmi könyve jelent meg. Legutóbb, idén nyáron, A hűség árvája című,  eddigi műveiből összeállított válogatás kötet. 

 

Félszavadhoz

 

Szűcs Balázs barátomnak

 

 

Kimerült voltam, de mielőtt eltettem volna magam holnapra, a szagomat kerestem.

De amikor megtaláltam 

sem éreztem, olyannak ,tudod, úgy,ahogyan az enyém volt 

Távoli, felsejlőn érzett 

átderengő álmos szüremkedése

sem terjengett felém.

múltam fütőolajszaga masszívan hiányzott. 

A szörnyű orrdugulás vasbetonjai

Lélegző szárnyaimat lehúzták 

A zajos csend fülemben dobolt 

Kifeszült az ordító hallgatás.

démoni falait a magánynak

megrezegtette a vigalmi negyed őrült pezsgése,

a hajnali ötbe vágtató 

tomboló bódulat

Harsogj bénultság!

Okádj ki az ablakon elhajszolt öntudat!

A nyár hűvös szellőinek a mélyén

hanyatló frissülés melegszik

melyben feltámad az új éttermek unalmas illata 

Bohém diákok hugyoznak szerteszét 

A lecsengett hideg nem nyitja ki 

a természet valódi tereit.

Már nem sokáig lehet levegő, a levegő 

az élet ,élet, az ember, ember, Isten, Isten.

Szépen, másnapos hunyorgó ösztönöktől

megriadt, apró egérke szagol ki a hajnali éjvilágra, és zsivaj szabdalta 

puha ágya lassan bevárja

És túl hallgat az őrjöngő bulikon 

a benne mosolygó kisgyerek mesés másvilága

Újra színezi falfehér reggelét a látszólag 

közömbös szagú fény

ösztönét szélesre kitárja

míg észre nem veszi 

mint menekül belőle az éj

és mindaz, amit a kegyelem beragyog. 

Hát persze, tudhatnám, hogy az ember valahogy mindig otthonos 

Gonosz, éhes, jóllakott 

Élő és élő, szívből remélő

Nem rossz és nem halott 

Csak a test igazsága hal el benne 

A fiatal, aki csak önmagát akarja.

Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél

És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya

Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül 

néhány percnyi órát nyerve 

és reggel rossz szájízzel

éhesen támolygok kifelé,hogy senkit ne zavarjak, és a gyomromból dől a sav

De a városnak ez a része vak és ájult:

sötét részegségben hever, horkolását sem hallom.

Fent vagyok, belehullva ebbe a gyötrő semmiségbe, és látszólag lanyhán támad a széklettel sürgető bioritmus bágyadt renyhesége.

Igen, bénultan élek: miközben senki nem tudja 

én sem, hogy mi éltet

De mondom kevés szóval: mert az is sok már: Valami nagy Isteni ígéret, mely bennem nem juthatott tovább, csak nap mint nap érzem, hogy újra éled.