Ilyés Zsolt versei
- Részletek
Ilyés Zsolt 1990-ben született Csíkszeredában. Költő, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen szerzett jogi diplomat, 2015-től PhD-hallgató a Pécsi Tudományegyetemen. A Helikon, Irodalmi Szemle, Korunk folyóiratokban publikál.
pseudora*
“ ’47 priusz és primus
feloszthatatlan
és oszthatatlan
csak eggyel és önmagával
sem”
ablakkereszten
omlik le
gerincéről
a táj
puhára főtt reggel
velőfényét
arcodhoz törlik
a virrasztó
ecsetfák
s mintha nagyszobád
egy hosszan nyújtózó
sugárizom döcögve húzná ösz-
sze /törés/
egyetlen ponttá
futnak
a perspektívák
elgázolt úttesteken
ácsorgok
előszobádba’
önkívüled
üres
a bal kamrád a jobb
falát
ablakszárnyak verdesik
belülről
kivülről
kitinlencsés hangjegyek
füllednek lomhán zizegnek
egy légrántásban
kezem végighúzom
a combidegeden
gyomorból
avagy képzeletből
elmélyülő
körömnyomok
hevernek
a szőnyeged alatt
aszfaltot virágzik
az eltiport zebratetem
egy megtört sugárúton
oldószerillat tömbházak
közt
kávéfoltos függőágyadon
ülsz nedvesen
s csokonait idézed
melletted
kifordult
futószalag
végét
figyelem
hajadba süllyed
szavam
shh mondod
elfojt a sminked
homorú gömbbe zárt
fakó olajszivárvány
szemerkél
s kitakar
minket
a szürke panoptikába’
elindulok hazulról kaparó bércseppekben létre-szántan
a kapitalizmus korszakában
(* adnotatio nélküli változat)
munkacímzett nélkül
“A képek, elszakadván az élet valamennyi aspektusától, közös
áramlásban olvadnak össze, amelyből az élet valamikori egysége
többé nem állítható helyre”
(Guy Debord – La Société du spectacle)
nem voltak köztünk
szóképek csak
trópusi égelhajlítások
retinára
égett képzavargások
míg kicsavart gondolataim
szárítókötéltáncodon egyensúlyoztak
szobahőmérsékelt testemmel
nedves
agyagillatú
szeméremdomborműved
tikkasztottam
pedig mikor még
testhajnalod hasadt
olyan voltál nekem
mint a szobrász
kámformája
érkezett
a penészes nemesfény
a látóidegemre
éhezett
ionizált napfelkeltében
megpihen
szemem
egy tűhegyen és lassan folyik
a karcsúsított hidegen
a kocsonyás anyag
s marad
mint féknyom forró szaga
egy hibásan kitett
ekézet
valahogy aztán
mint gyermek a sarokba
szorítom a napot
és felkelek ma
dolgoznék is
de nincs hozzá gesztusom
megannyi szívbillentyűzártól és megengedett nyelvcsaptól
azaz csapnivaló záróráktól
kinőtt áruházaktól és kirakatozott álruházattól
távolodva
lötyögök
mint egyenes savgerincű borok
s minthogy
szakítottak már a jegyben járó csillagok
gyűrűárkaikról letérve
csak ődöngélek
a levegő után
kapkodó aszfalton
egy kavicsot rugdosva tovább-tovább
s megpucolt tekintettel
szemhéjaimon taposva
nincs szükségem okozottra
okozatra vagy okra
csak keresem
hálóinged kivasalt nyomát
hogy kiteríthessem
a sercegő villanydrótokra
