Hírlevél feliratkozás

Keresés

Benedek Miklós versciklusa

Azt mondta, azóta van így, amióta megismert. / Előtte csak legyekkel barátkozott. / Én voltam az első, aki nőként bánt vele. / Parókát viselt. / Minden nap verseket olvastam neki. / Egy ideje csak a háborúról beszél. / Ha kérdez, nem válaszolok, csak megsimítom a fejét.

Benedek Miklós 1984-ben született Topolyán, Jugoszláviában. Sinkó-díjas költő, kritikus, jelenleg a Magyar Szó külmunkatársa, a Híd Kör tagja. Második verskötete Mintha emberekből állna címmel látott napvilágot a Forum Kiadó gondozásában, 2014-ben.

 

 

Anna a parkban

 

Egy parkban találkoztunk először.

A májusi napfény csillogott a nedves füvön.

Anna egy padon ült.

Könyvet tartott maga előtt.

Két oldalán egy-egy feketébe öltözött férfi leste a szavait.

Amikor melléjük értem elhallgatott.

Karjait felém nyújtotta.

Felsegítettem.

Egymás kezét fogva megindultunk a vasútállomás felé.

 

 

Anna

 

Annának akkor kezdtek kihullani a fogai.

A csókoktól könnyes lett a szeme.

Azt mondta, azóta van így, amióta megismert.

Előtte csak legyekkel barátkozott.

Én voltam az első, aki nőként bánt vele.

Parókát viselt.

Minden nap verseket olvastam neki.

Egy ideje csak a háborúról beszél.

Ha kérdez, nem válaszolok, csak megsimítom a fejét.

Néha az ablakba ültetem, onnan integet a járókelőknek.

Bal kezével erősen szorítja az ablakkeretet.

Télen magányos.

A kaktuszokat bámulja, és nevet ad nekik.

Ilyenkor nem engedi, hogy megcsókoljam.

Letörlöm a könnyeit.

Annának én adtam nevet.

Azt mondta, az anyját is így hívták.

Az anyja fél éve tűnt el.

Anna azóta huszonhárom kilót fogyott.

 

 

Anna és a vadak

 

Az erdőt abban az évben ellepték a vadak.

Anna közéjük ment azt mondta tanulmányozni akarja az életmódjukat.

Két hónappal később arra ébredtem hogy Anna az ágyam mellett horkol.

Megfürdettem kipucoltam a körmeit és levágtam a haját.

Közben nem szólt egy szót sem enni sem kért.

Megcsókolta a homlokomat és bezárkózott a szobájába.

 

 

Anna nagyanyja

 

Amikor hosszú útra indultam,

Anna egy keresztet rajzolt a homlokomra.

Azt mondta, ezt a nagyanyjától tanulta.

A nagyanyja minden nap más alakban jelenik meg.

Mindig a tévé előtti fotelba ül.

A műsorzárás után indul haza.

Felkelti Annát, hogy nyissa ki neki a kaput.

Anna ideges lesz.

Ettől én is felébredek.

Kinyitom az ajtót, majd a kaput is.

Anna nagyanyja lassú léptekkel elindul a sötét járdán.

 

 

Anna a magasban

 

Annát a szerda reggeli köd emelte fel.

Azóta milliméterenként halad szemmel láthatóan egyre feljebb.

Mindig a felhők közé vágyott.

Kislány korában a galambok voltak a legjobb barátai.

Az eperfa legmagasabb ágáról engedte őket szabadon, de mindig visszatértek hozzá, amikor sírt.

A padláson aludt.

A szomszédok macskái éjszakánként melléfeküdtek.

A galambok ilyenkor felröppentek a villanydrótokra.

Anna is odavágyott.

A deres dróton akart hintázni.

Sírt.

A galambok a vállára szálltak.

Anna egyre kisebb.

Szél kerekedik.

A felhők elnyelik Annát.

Az ég megdördül.

Az esőcseppek ferdén hullnak a földre.

 

 

Anna börtönben

 

Annát augusztusban zárták ketrecbe

az első néhány napon csendben ült

maga alá húzott lábbal

ujjaival a nedves szalmát babrálta

egy hét után küldte az első levelet

egy szürke galambbal

amelyik már évek óta mindenhová követte

majd naponta üzent

kérlelt hogy szabadítsam ki

cserébe azt tehetek vele amit akarok

abban az időben az ácsoknál dolgoztam

már távolról megpillantottam a madarat

a kezemre szállt és leoldhattam a lábáról a papírt

az aláírás naponta változott

Annának szeptember elejére elment a hangja

már kevesebb nyugtatót raktak a reggelijébe

a galamb továbbra is röpködött köztünk

de már nem vitt levelet

Anna október elején szökött meg

az építési terület felé indult

két nap után megfogták