
Borsik Miklós verse
- Részletek
Borsik Miklós 1986-ban született Budapesten. A JAK-füzetek sorozatszerkesztője, az ELTE doktori hallgatója. Prózaverseit, verseit többek között az Élet és Irodalom, az Új Forrás, az Eső és a Prae közölte.
Városkapu
Kerber Balázsnak
Ha bármiről, amit séta közben látok
vagy meg tudok nevezni, leírom,
milyen színű, nem jutok előre,
csak lassan, szaggatom az utat,
de száj és fogak nélkül a kövek sorát,
a lapító földet meg nem bontanám.
Ha indulok ebben a fényben,
akár kiszámítható, akár megbízható,
átvágok a játszótér maradványain,
és kényes örömmel fogadom a
lombok cselszövéseit. Amíg a fák
nem tartanak a szavaktól, amiket
tartogatnak, a könnyűség, bár az ingó
koronába vitte a képzelet, az enyém
lehet, vagy a testemé, vagy a testemé
sem, csak elmondhatom róla, hogy
itt van. Nem nézek fel. Nem figyelem
a gyepet, az aszfaltot, sehol az esendő
rajzot, az élek drága jelenét. Talán
a metrókocsit várom, ahol a neon
fénye minden kapaszkodóra töretlen
csíkot illeszt. Vagy mégis megfojtanék
egy árnyékot, amit néhány rugalmas
ág vet. Pedig nem haragszom, csak
éhes vagyok, és ha azt mondom,
fojtogatás, az azt jelenti, hús, pedig
ha azt mondom, árnyék, az azt jelenti,
semmi, azt jelenti, illanó alak.
Ha kirágom az éhség búvóhelyét,
és a lyukon, akár egy reflektor,
betűz a nap, mintha játszani szeretne
hullámzó, nyálkás színpadon.
Az árnyékot, akár a szelet, nem
lehet megenni, és ennél nincsen
szomorúbb. Csak az, hogy nem
vette birtokba sosem, mégis
a parké a végtelen türelem.