
Szalai Zsolt versei
- Részletek
- Írta: Szalai Zsolt
A cserepekről csúszó hó az ereszen megáll, / míg a teraszról lapátolok, a lavina elmarad. / Délelőtt olvadni kezd, aztán visszafagy, / ahogy átbukik a nap a homlokzat ívén.
A hulladék mecénásai
Zöldül. A vonatról egyre messzebb
a horizont. A kékre nyílt égbe folyik
a felhők narancsos habja.
A vetés egyre nagyobb foltokat vesz el
a szürkére fagyott földtől.
Jön a tavasz,
a szerelvény versenyt hasít az autókkal,
nézem, a főúton kik érnek előbb haza,
csukják be maguk mögött a kaput,
és nem engedik
a város feletti burát a kerítésen belülre,
a tetőtéri ablakok fölé.
(akar a homályosan fénylő füst minket is,
takar a zajból és szennyből növekvő árny.)
A cserepekről csúszó hó az ereszen megáll,
míg a teraszról lapátolok, a lavina elmarad.
Délelőtt olvadni kezd, aztán visszafagy,
ahogy átbukik a nap a homlokzat ívén.
Hetek múlva tégladarabokat söprök,
mállik a téglapárkány.
A résekbe fagyott víz
a ház díszeit repeszti először.
Megszoktam, megszerettem, felépültem,
hogy e körforgásban részeire essen az egész.
A bádogos szilikonnal gyógyít,
[TÖMÍTJÜK! KISZORÍTJUK!]
feltartóztatjuk a rontást.
De a víz csak csöpög, szétfröccsen a falra,
a térkő réseiben nőnek a palánták.
A természet rongál,
az állat rongál,
nem az ember;
ég a műanyag zsák,
a nyári konyha fölött
opálosan remeg a levegő.
Amit gyűjtünk, azok vagyunk,
a hulladék mecénásai.
Szétszakadnak a zsákok,
a szemét körforog:
a szelektív udvarból a focipályára,
a focipályáról az öntözőcsatornába,
míg betemeti a játékot elunó föld,
és issza, issza sörösdobozok maradékát,
horpad lépteim alatt a szomjas csatornapart.
Kozmogónia
Lesöpörtük a padlást. A csatos üvegeket
meg a literes boros palackokat félretettük,
a nem tudom, mire lesz jó favonalzót,
ónémet tükröt is. Egy rendezetlen élet kellékeit.
Aztán nekiláttunk a födémnek.
A lapáttal fölszedett vályog porfelhőjében
sok ezer csillag gyúlt, maszkban figyeltük
egy világegyetem születését. Amikor leülepedett
a zavaros homály, a hűlő döbbenetben
deszkák réseiből záptojások, kirágott dióhéjak
kukoricacsutkák kerültek elő.
Vödörszám hordtuk le, gyűlt a halom a ház előtt.
Átköltöztetett lett a káosz. A hálószobában már
szkafandert vettünk, ne a nyakunkba folyjon a törekes
homok. Láncban adtuk ki az ablakon, talicskával rohantunk
egyre kisebb lendülettel a magasodó dombra.
Aztán megállt az emelkedés, befejeződött a bontás.
Végül feltártuk a nagy pele múmiáját is, örök álomra
aludhatta magát valamelyik télen.
Egymástól kérdeztük, hogy lesz ebből otthon,
és a ház előtti sitthalmot néztük. Legalább eltűnt a mocsok,
hangzott a civilizált válasz, de láttuk az ablakból.
Három hónapig hordtuk a hulladékudvarba utánfutóval,
végül jött egy munkagép meg egy hatalmas billencs,
és negyed óra alatt eltüntette földtörténetünk nyomait.
Szalai Zsolt 1979-ben született Győrött, Öttevényen él. Költő, kritikus, az Ambroozia folyóirat szerkesztője, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa. Megjelenés előtt álló kötete: Gyökeres ház.