Mechiat Zina versei

Részletek

Írta: Mechiat Zina

Piros volt a fal, a bárpult fölött flitteres jaguár strázsált, / müezzinzene szólt, és versek hangzottak fel. /Mindenki csillogott, mint egy bársonnyal bélelt ládában a kincsek. / Mégsem tudtam rájuk nézni, befele kellett: rád.

Én a vízilovakkal

Téged nedves újságpapírból gyúrtak és kiolvashatatlan,
kegyetlen híreket ütöttek beléd.
Azt reméltem fake news, de amikor becsapódtál, kiderült:
minden igaz, amit rád pecsételtek.
Eleredt az eső, belemálltál a kráteredbe.
Azóta nézlek.

Az izomnál lágyabb vagy, a tüdőnél tömörebb,
nyálkahártya borít, mérget lüktetsz.
Fogalmam sincs, mi táplál,
talán a klíma felborult geometriája segíti a növekedésed,
átjöttek a dzsinnek a bolond évszakok résein,
tanyát vertek a dohos kis lakosztályodban,
és idegen, szép szavakat suttogtak neked.
Te elismételted őket és elfoglaltál.

Nem mertelek kiokádni.
Féltem, megakadsz a torkomon, vagy az ajkaim között,
pedig igazán megpróbálhattalak volna
kipöccinteni a nyelvem hegyével, hogy a padlóra gurulj,
aztán felvegyelek és az ékszerdobozomba rejtselek,
a rossz karmájú kitűzők és fülbevalók mellé,
amiket se viselni, se eldobni nem szabad.
Ez lenne a büntetésed.
Megtörténne veled, amit én éltem át egy könyvbemutatón.

Piros volt a fal, a bárpult fölött flitteres jaguár strázsált,
müezzinzene szólt, és versek hangzottak fel.
Mindenki csillogott, mint egy bársonnyal bélelt ládában a kincsek.
Mégsem tudtam rájuk nézni, befele kellett: rád.
Ott sikoltoztál bennem, én meg utánad.
Eszembe jutott milyen férfiasan görbíted a szád,
aztán újra hallottam a nevetésed.
Képtelen vagy kiereszteni a hangod, kuncogsz, mint egy gnóm,
undorodom ettől, te pedig otthonossá teszed az undoromat.

Úgyhogy amikor tépem ki a dugót a borból,
vagy amikor elindul a fűtés és széttöri a szobát a nyikorgás,
akkor azt képzelem, te kacagsz.
Megidézlek és hazaérek.
Lezárom a szemem.
Átmesélem a történetet.

*

Őket acéltéglából gyúrták.
Becsapódtak aztán szublimáltak,
pontosan kimért, lépcsőzetes hiányt hagyva maguk után.
Könnyedén felkapaszkodhattál volna a kikövezett levegőn,
de te inkább saját utat vájtál: DIY hódítás.

Omlik alattad a hegygerinc, iszappá olvasztod a földem, lefele menekülök.
Remélem, olyan vagy te is, mint a vízilovak,
akiknek túl érzékeny a bőrük a szabad levegőhöz.
Dőlj hátra. Megvédelek.

Stroke

Kifolytok a szemetesből, mindenhol ott vagytok:
répahéj, tojáshéj, salátacafat, te.
Szemüveg nélkül főzök,
a bőrödig látok, pont elég.
Pereg a hám az arcodról, a szemzugnál a legdurvább,
kaptál rá kókuszzsírt anyádtól, nem használ, vagy nem használod.

Összepergeted az ágyat, foszlanak az álmaid.
Az enyém csorog, a tiéd szakad, darabos lepedék, nem értem.
Vidd innen a trombózisod, nem akarom elkapni.
Ne tanítsd a görcsöt, ne állj össze,
bennem meg végképp, még nem épültem föl.
Most szabadultam a traumatológiáról.
Egy nap különbséggel feküdtünk be,
neked a bordád, nekem a bokám szakadt szét.
Te a tartást hagytad el, én a teherbírást.

Pedig kaptam teherhordó tevét is, ajándék apámtól, nehéz időkre,
szalagot kötöttem a nyakába, együtt indultunk neki a 28-nak.
Erőszakos szélben vágtattunk, trambulinon ügettünk, sötét volt és hideg.
Nem értette az éghajlatot, hiába biztattam, egy idő után nem mozdult. 
Aztán már én sem. Eltanultam tőle a gravitáció szeretetét,
és olyan szerencsétlenül rogytam le,
hogy kifordult magából: felsírt a bokám.
Rázokogott a trambulinra, kikönnyezte a húsomat.

Veled meg belül történt valami, még csak gipszelni sem lehet.
Eldugtad az összetörést, elhallgattad bordáid ricsaját.
Nem sejtetted, hogy én is hallom,
nem csak téged kerget az őrületbe repedt zenedobozod.
Legszívesebben elfutottam volna előle, de belémalvadt a pillanat.
Vagy én a pillanatba. Agyvérzése lett tőlünk az időnek.

Mechiat Zina Győrben született, Pesten él, verset, kritikát és prózát ír, időnként illusztrálja a szövegeit. Kommunikációs területen dolgozik.