
megy az alumíniumlétrával – Sütő Csaba András versciklusa
- Részletek
- Írta: Sütő Csaba András
és az elszabaduló / pokol kapujában / ágyából kirángatva / pohár vízzel pofán öntve / száját leragasztva / könnyein keresztül nézi / nélküle mihez kezdünk / a nyolccal a kilenccel és a tízzel
Napok óta hajtogatta harántolt kerülgette oldalazott
mint akiben elfogyott a félelem
megcsappant a bátorság
reggel távolról délben sehogy
délután szeretett körbemenni
bontani előbb szemével aztán kezével a zöldet
a hosszú lelógó ágak közé tapogat
várja a vöröslő gömbvisszavillanást
***
Egy. megérett a meggy.
kettő, ezt mások is erősen így gondolják.
darazsak seregélyek
elhaladó emberkezek kavalkádja
csipegetünk kóstolgatunk
vödröket válogat
szembogarában kigyúló tűz
le kell szedni és mielőbb
vagy más szedi le
egyszerű törvények szerint
a fa az enyém gyümölcse közös
mindent azonnal neked ki diktál
nekem a tizenhárom meggymagonc
surrogja évek óta fává erősödőben
jelzik a korai érkezők földre tottyanók
ideje van a fohásznak
ideje az öltözésnek
átrakja a sövényen a háromszor kilencest
a fémtest itt-ott még ragad
a cseresznyétől diszkréten zörög
szétrebbenő seregélyszárny
visszarugózó ág
vödör rozsdás acél S-kampó
a miheztartás végett
erre foglak felakasztani
fején megfordítja a sapkát
a levegőt kifújja
szétnyitja a szárakat
indul felfelé
megy az alumíniumlétrával
***
karcsú zöld száron
tökéletes mélyvörös gömb
jól teleszopta magát nappal
cukorfoka megrendítő
gravitál
három ujj zárul köré
lecsattan a szárról
az ujjbegyek érzik a veszélyt
de győz a mohóság
így csókol össze
ismeretlen madárcsőrrel
hangyafutással
fűre köp levet húst
szájában fordul a mag
kiköpi azt is
arcát megdörzsöli
törli a kezét
a létrára visszafog
egy érintetlen szemmel
kárpótolja magát
hibátlan na ugye szusszant
Kettő. feje fölött elborult feneketlen teknő.
***
Három. te vagy az én párom.
az ilyen párosával
lógicsálókat
különösen szerette
előbb a nyolcvanas
évek klipszeit
később lambdát
végül egyszerű
hegyesszöget
látott bennük
gondolatot tett követ
fülére akasztja
úgy pózol a napnak
most úgy néz ki
újra a gyerekkor ablakán
mint george merry
útban a kincses sziget felé
lombvitorla cserépsor
árbocából kitekint
kapzsi öregember
az előfedélzeten
kutyák lázadásra készen
***
Négy. boldog légy. szegény vagyok, csak kenyeret eszem, néha fáraszt a fecsegés, locsogás. csak az első fék fog a biciglin, a hátsót betépi tövig, a bűvös, lakkos dinamó sehol, a lánc se szalajt, kontra nincs, gond nélkül teker hátra, előre gurul. bedől a kanyarban, a betonhoz koppan a lenn hagyott pedál. a csomagtartóra fogatott, fülét kék szigszalaggal megerősített fonott kosárban megugrik a tejes doboz, nyomódik a gyümölcs. lábát leteszi, fejét rázza. alatta újra engedelmes gép, feszül a küllő, surrog a kerék.
***
a hosszú amerikai hengeres testét
megcsípte a dér a begyűjtés vége ez
kinti hideget spájzhőmérsékletre vált
indái lassan belefagynak a földbe
rég elfőtt a lé a kukorica alól
sárga szárak recsegnek
a ganédomb szélén
november
Öt leszállt a köd
serceg a tök
húzza a kémény a füstöt
kályhából tűzhelyből
dől a meleg édes levegő
***
Korán sötétedik
sokáig ült a maga
eszkábálta padon
két tuskó egy deszka
szög egy marékkal
az ütleg nyomai
a bevert fejek körül
középen hajlik a széle merev
hátát a tégláknak támasztja
felnéz az égre előrenyúl
tapogatja a sötétet
felhőfutást holdjárást néz
arcán rebben a félelem
csillan a fájdalom
a magnó lejár
a kazetta kifut
aztán kattanás
surrogás semmi
beálló csend szüremlő zajok
Hat. hasad a pad.
***
Hét, dörög az ég. fekszünk a tábori ágyakon,
egy helyiségbe zsúfolva, légtér, takarók,
műhely- és fürdőszobaszag, tisztaság.
egy csapat óvodás kushad
egyenágyon egyenpléd alatt
ki gyongyóját markolászva
ki ujjait tövig beszopva
a különösen szerencsések már
csak keserédes szájhagyomány
nyomán részeltetnek a kályha hatos
pofa lapos rímbölcseletéből
már leért a zsírszegény leves
a darás tészta porcukorba fullasztva
kavarog a kitágult gyomrokban
kuruttyol a has a rávedelt víz után
messze még a délutáni ivólé gyümölcsíz
és a kétszínű kalács csücskéért
sem indul verekedésbe fúló attak
alszunk. egyszerre, vezényszóra, mondókával.
közben tanuljuk a számokat
és előszivárog a kora délutánban
az elhúzott sötétítőfüggönyök mögül
a minden bájjal megkent harmónia.
aztán valaki heteken át minden
délután beleszart a palacsintába
sosem jöttünk rá mi törött el benne
mondták hogy rossz a szülőknek is mondták
és otthoni elbeszélgetést indítványoztak
de nem használt semmi
érezte az egyetlenség ritkás esélyét
a koncentrált figyelmet
és a bohócnak kijáró kegyet
közeleg a várt fordulat
tudjuk tudják tudjuk hogy tudják tudjuk
azt is hogy tudják hogy tudjuk hogy tudják
erre vártunk egész nap ettől reggel a reggel
ettől nyugtalan a délelőtt a cirkusz elemi vágya
a kényelem hogy úgyis a másikon csattan
a felemelt mutatóujjtól a kiabálásig rángatásig
verbális nonverbális terror se törte meg
pedig a vezető óvónő nagyon mernyegette a szemét
egy. megértett a meggy. (csend, takarósurrogás.)
kettő. csipkebokorvessző. (ezt mérsékelt sikerrel artikuláljuk)
három. te vagy az én párom. (itt szabad kinyúlni oldalt, megpaskolni a másik testét)
négy. mindjárt hét. (néhányan összegörnyedve röhögnek és van, aki bepisál)
aki tudja fulladozva nyöszörgi a zsemlét süt a péket
öt. megérett a tök, robban elő valamivel nagyobb erővel
hat. hasad a pad. ezt nem mi válaszoljuk
minden idegszállal figyeljük a renitenst
aki addigra bebújt a takaró alá
vagy eltakarta szemét száját
szemérmetlenül alvást színlel
vagy már eleve térdel a sarokban
felhangzik a bűvös hét
és teli torokból akárhogy tiltják
szólóban üvölti a légtérbe dölög a picsa
és az elszabaduló
pokol kapujában
ágyából kirángatva
pohár vízzel pofán öntve
száját leragasztva
könnyein keresztül nézi
nélküle mihez kezdünk
a nyolccal a kilenccel és a tízzel
***
Nyolc. üres a polc.
mindegy hányat számol össze
fejben számot mire tart
tapogatja a lakkozott fát
ujjai néha elakadnak
a befőttes üvegek
lekvárlenyomatában
hibbantja felpödri a port
mennyi hely van itt
hallja a háta mögül
megvan a takonybéka
szól hátra ide tettem
a fajtáját párját ritkító
izével lassan hátrál
az ajtót behúzza maga előtt
bal lába nagyujját
a küszöbnek támasztja
ráhelyezi teljes súlyát
elengedi a kilincset
Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: Jönnek a házak, Napkút Kiadó, Budapest, 2020.