Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Kóródi Márton

Vida Ágoston versei

Tüdejében félelem szűkült, amit idefele a vonat zakatolása csak egyre erősített, / De most testének melegében egy pillanatra fellágyult minden: / A csillagok rideg tekintetei elhalványultak, / És lehámlott róluk az elégetett fák vöröse.


Vonat érkezett


Vonat érkezett Lübbenbe.
Szalmaszerű fényeket tűzdelt zöld lombokon át a komótos folyóba.
Eljátszadozott azzal, hogy talán Isten mélyeszti szemébe a jelenlétét.
Mikor összegyűltek a csillagok az ég, ők pedig a tábortűz körül,
Pattogott közöttük a beszéd, mint a csontok.
Szorosan mellette ült. Mintha egymásba kapaszkodtak volna.
Tüdejében félelem szűkült, amit idefele a vonat zakatolása csak egyre erősített,
De most testének melegében egy pillanatra fellágyult minden:
A csillagok rideg tekintetei elhalványultak,
És lehámlott róluk az elégetett fák vöröse.
A kép színei felengedtek, és ők a fények fokozatos halálával bontakoztak ki egészen.
Egymás alatti priccsekről gondoltak a másik felé.

Bontás

Ül valaki odakint. Lopott csöndben. Már öt perce nem robogott el erre autó, a beton elnyelte távolodó zümmögésüket. Egy fa árnyéka a lámpafényes bőrön csavarog... Megéli a két üvegfal közötti légy halálát.

A vasbeton kemény léceit az ágy puhaságával egyengeti el. Nappal bábeli tornyok vastag tégláit tördelte. Ez a nyelv is milyen távoli: személyes zikkuratokat omlasztott le.

Egyszer láttalak a zuhanyködben! A szemközti domb pálmáinak száraira írtam mosolyod. A fény kéne most, amin a szemedben osztoztunk. Egy csiholó surranás.


Vida Ágoston (Budapest, 2002) a Budapesti Piarista Gimnázium végzős tanulója. Publikált az Új Forrás folyóiratban. Kedves időtöltése, hogy társasjátékokat tervez barátaival. Egy regényen dolgozik épp.