
Maria Borio versei
- Részletek
- Írta: Maria Borio
Az óceán képét bámulom a képernyőn: hideg / és elválaszt minket, a madarak minden irányváltása / átformálhatja a tested ahogy az enyémet is.
Lények
I
Semmi nem törékeny nem egyszerű már:
az idő elfolyik, ha azt hiszem lesz időnk
megszámolni a boldogság minden formáját.
Az óceán képét bámulom a képernyőn: hideg
és elválaszt minket, a madarak minden irányváltása
átformálhatja a tested ahogy az enyémet is.
Az óceán ma éjjel a hasadhoz ért mert róla
[álmodtál,
egy furcsa Európa simogatta a vállamat.
Összeszorítom az arcodat, két félteke
lesz arcod körvanala.
II
Lények, a tűz nyomai.
A falra írtad az első betűket.
Tűzben égő zsinórként gondoltam rád
ami kibomlik ibolyaszínre, rétegeire hasad.
Ahogy az ikonok átszeljük az időt
a kép időtlen mélysége felett: lények
akikről nem szabad kimondani
hogy legyőznek téged.
Aquatic Centre
Az ágyon fekve néha formákat látsz,
egymásba futó csigákat és elhaló spirált.
Megnyílnak a fenti átlátszó szervek
és önmagába visszatérő puha vonallá válnak,
a lélegzetet megtisztítja a sötét színektől – a vér
vagy a hús mély színétől, amiből a méhek születnek.
Semmi sem teremtődik újra, inkább elhúzódik
végtelen vonalként tisztítja meg a tárgyakat,
gondolatot ébreszt, otthont teremt: egy nagy tojás,
például
összetörik de nem vész el belőle egy csepp sem
hófehéren árasztja el a plafon sarkait,
a földrészek között boltíves kaput nyit.
Az ég és a víz között határtalan
fényben tündököl ez az épület:
kinyithatod, megnyílhatsz
egy fanyar hangszínű nyelvnek,
egy másik kerekded hanghoz fordulsz
visszanyered a hangszíneket mint tengerre néző
ablakokat vagy a park felett függő hidat
ahol a fűben fekvő emberek méhek
és a napmeleg mintha megvédene a haláltól
még ha évek, évmilliók múlva fel is robban egy nap.
Aztán más vonalakat követsz, a fajokét,
talán olyan mintha tudnád, hogy a születés
nem lesz erőszak többé, hanem látványelem,
és hagyod, hogy a szex az ágyból felmásszon
az épület körvonalai körül
a vihar cikázó vonalai alatti fehérségébe,
a csillagot a robbanás
előtti pillanatban.
Az élet mindenhol ott van, egy görbe vonalban
mindenki úgy él, ahogy kedve tartja.
A méhekre gondolok, ahogy elhagyják az ajkaim.
Maria Borio 1985-ben született Perugiában. Kortárs olasz irodalomból doktorált, többek közt Eugenio Montale-ról írt monográfiát. A Nuovi Argomenti online folyóirat költészeti szekciójának szerkesztője. Az Áttetszőség (Interlinea, 2019) a negyedik önálló kötete.
Szirmai Panni 1988-ban született Budapesten. Doktori kutatását az ELTE-n végezte kísérleti költészet témában. Érdeklődése kiterjed az alternatív kultúrával és experimentális művészettel kapcsolatos kérdésekre. A fordító a műfordítás készítésekor a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály-ösztöndíjasa volt.