Halmosi Sándor versei

Részletek

Írta: Halmosi Sándor

Vállunkra / vettük a keresztet, kicseréltük, letettük a sarokba, még / a legényes előtt, amikor azzal a szép lánnyal táncoltál.

A kútmérgezők lázadása

Kiteregetni a világ összes szennyesét.
És hagyni, hogy egy hosszú, kínos
csend után belekapjon a szél,
arcunkba fújja a mulasztások fülledt,
párás melegét, és az elszabadult
indulatoktól beomoljanak
a mérgezett kutak. A kútmérgezők
lázadását ne verjük le. A negyvennapos
böjtbe iktassunk be egy páratlan napot.


1kor 13

Halkan mondom, nehogy a rezgéstől
a csigolyák tovább távolodjanak.
Minden távolság bennünk van.
Minden közelség tebenned.
Ez a perc, amikor rád gondolok,
amikor átvenném fájdalmadat,
hegy iránt, olyan végtelen,
mint a várakozás, amire egyszer,
oly régen, megszülettünk. Minden
emberi testben eltöltött idő beavatás.
11 centi, 21 gramm.
Néhány harapás.
Te vagy nekem a korinthoszi levél.
Napi halottaimból a feltámadás.


Hateha
Rózsadombi passió

Megtelt az élet élettel,
Megtelt a szív is – lékekkel.

Rég volt, amikor az a sok kis Pilátus elkezdett minket
darabonként keresztre feszíteni, s te csak annyit mondtál,
hej! Mi vagyunk az, aki nem jó, fellegajtót nyitogató, és ez
mekkora királyság, az anyád ragyogós csillaga! Vállunkra
vettük a keresztet, kicseréltük, letettük a sarokba, még
a legényes előtt, amikor azzal a szép lánnyal táncoltál.
Mert a lány, akivel táncolunk, mindig szép.
És nem fordul el, ha izzadunk.

Fél a lélek, fészkelődik s lyukra fut. Először esik el
a súly alatt. De felkel, és hazamegy anyukát ápolni.
Tíz év annyi, mint egy pillanat. És minden pillanat
örökkévalóság. Az út padkáján egy részeg fekszik,
mert van úgy, hogy a mámor hamarabb jön,
mint a felébredés. De te kivárod, várod, hogy elmúljon,
hogy most múljon pontosan, órákig vársz, őrt állsz,
hogy el ne üssék, mert szelíd vagy, mint Erzsébet ölében
a rózsa, mint kezedben a nyers hal és az ötödik búzasör.
És jön majd egy angyal, és kézen fog és hazavezet.
Mert csípős a levegő reggel a Törökvész úton,
s még csípősebb a hajnali magány, hateha!

Kis Annát a mózeskosárban átalvisszük, ó, a Dunán, ladikon.
De visszafelé, az Angyali-szigetre már egyedül evezel.
Sötétben húzod ki a partra és megcsúszol.
Másodszor esel el.

Anyuka csak vigyázzon magára, délután jövök.
A Rézmál felől felkapaszkodni a Törökvészre
csak a legbátrabbak tudnak. Mert bátor az,
ki felfelé kapaszkodik, és közben senkit le nem ránt.
Bátor és elszánt, szívjóval teli.

A vajdaszentiványi után Veronika nyújt kendőt.
Mert izzad a férfikéz, és izzad a női is,
ha fogják a derekát.

Lávamezőn járunk, ez adja a metrumot.
830 fokon égni, mint a zománcok.
És fázni, mint két meztelen lélek.

Gyere, Pistikém, most itt vagyunk Kalotaszentkirályon,
és nagyon várunk már téged, hej!, Matyi és Tamás,
meg a Székesi Zoli, nagyon várunk, mert tudod,
az van, hogy kellenek azok a kemény fickók!

Amíg vár, harmadszor esik el. Fehér l’amour, amolyan
erdélyi vörös. Közben vigasztalni kell az asszonyokat,
akik pedig vigasztalhatatlanok. Neszmélynél találkozol
vele, de nem tudod megérinteni. Egész évben szurdos van.

És mint egy érfestésen a vékony vonalak, a Római-parton
végig, Sanyi bácsi büféjén, a Lupa-szigeten, Szigetcsépen,
Kalotaszegen, Felsőpakonyon át, vissza ide,
hol a szomorúság és egymásnak öröme.
A kis különbségek.
De be kell szállni a csónakba, és le kell evezni a távot.

Mert a távot mindig le kell evezni.
Ha ez a dharma törvénye, akkor ez a metaforája is.
A sötétben megnő a viselet.
És mindennap leroskad bennünk egy angyal.

Aztán kipördül az idő.
A szemekben rémület, az asztalon kő.
Nincs keményebb a vajpuha rögtől, ami a lélek.
Állatok vagyunk, kik legelni szeretnek,
szeretni félnek.

Minden percünk mulasztás.
Minden mulasztás egy élet.

Ami van, elfogy. Ami lesz, a legtisztább eredő.
Ruhák nélkül, vágyak nélkül, ahogy születtünk.
Ahogy híja van.
Annyi karcon, kaparáson, élen görbülő.

Kik a fényt nézik, hátulról mindig szemmel veretnek.
De a szemmel verők háta mögött is fény van,
és bizonyosság. Hogy hosszú az út, de hosszabb
a megtorpanás, ha nem akarjuk eléggé a jót.
Mert a jót nem lehet kicsit akarni, nem lehet
nem kicsikarni magunkból, mert korbács
és ostor kell ennek a renyhe testnek,
kiben pedig a legkisebb szikra is izzó
lávává nő. Majd kialszik rendre.
Acta est fabula. Nincs más, csak ő.

Esőpára és csend borít be mindent
            az Aranyhegyi úton.
A szeretetlégzsák, mint mindig, késve nyílik.
És késve minden sirató.

Szüret előtt béfogom a hat ökröm a járomba.
Kimosom a lélekputtonyt, böjtölök.
Édes kicsi molnárom, őröld meg a búzámat.
A végén úgyis ketten maradunk.

*

Vegyétek az én törött testem, mely értetek adatik.
Vegyétek le a fáról, és tegyétek, mint pecsétet,
szívetekre. Csak azt a nagy követ, azt gurítsátok le róla.
És a füvet, ha már kaszálni nagyon muszáj,
puha selyemfüvet, eltáncolt életünk alá.

Halmosi Sándor (1971, Szatmárnémeti) költő, műfordító, kiadóvezető, matematikus. Eddig tizenegy verses- és számos műfordításkötete jelent meg, verseit több, mint tíz nyelvre fordították. Aktív kapcsolatot ápol a világ számos országának írószövetségével és írójával, 2020-tól teljes jogú tagja a párizsi székhelyű Európai Tudományos, Művészeti és Irodalmi Akadémiának. Az AB ART kiadó két új világirodalmi sorozatának (Lyra omnis, Prosa omnis, sorozatterv: Fábián István) életre hívója, Balázs F. Attilával közösen. Számos hazai és nemzetközi irodalmi és kulturális egyesület, szervezet tagja és alapítója. Az egyik legnagyobb nemzetközi költészeti mozgalom, a World Poetry Movement magyarországi koordinátora.