Zsigmond Soma: november
- Részletek
 - Írta: Zsigmond Soma
 
Mozgó pont vagy a térképen. A huszonkilences buszon lehetsz, / gyorsan haladsz. Én a mekiben ülök. Krumplikból építek várat.
budai ablakok, télen
Talán a várakozás, ami, mint mindig, most is belülről fakad.
Azt tudtad, hogy a Tisza is egy piciny forrásból ered? Mint minden folyó. 
Megint rácsodálkozom az ablaküvegre, a saját arcomra:
születésem óta csak öregszem. Érdes a bőröm,
és a sok én is szeretlektől száraz a nyelvem.
Mert igaz, beleférne még egy kör.
De őszintén, nem akarom. Gyöngyözik a térben a soft techno,
egészen addig, amíg a test mozog, minden más: felesleg.
A másodikon laksz. Ez is ugyanolyan este, mint bármelyik. 
Ledobod a blúzod, a hajadat hátrakötöd. 
Nézem az ablakon megjelenő képmásodat,
a fényeket Buda felett. Órákkal később
eszembe jut, hogy minden ugyanolyan.
Nosztalgia sincs, hogy legalább vágyakozhassunk.
Dear Milena!
Szerelemből egymásnak esni, bakancslistánk második pontja. 
Lerángatni egymásról a ruhákat, meztelenül rohangálni a hideg folyosón. 
Aztán egy ikeás lepedőn, törökülésben, félretolni a sakktáblát, 
bámulni a másik ajkát, mint valami megható filmben legyen a Pride and Prejudice.
Mozgó pont vagy a térképen. A huszonkilences buszon lehetsz,
gyorsan haladsz. Én a mekiben ülök. Krumplikból építek várat. 
Félkör alakú dolgozószoba. Csupa függöny, dohányszag.
A Böszörményi útra néz. Százéves kanapék állnak a nappaliban,
a posztó, mint nagyapa keze, roskatag.
A temetőben találtunk újra egymásra, te úgy mondanád
„I love you more” – ezen nem vesztünk össze. 
Hazafelé a buszon megfogtad a kezem.
Lehetőség a visszazökkenésre.
glamour
didergő karok között forró mellkas. 
libabőrtől érdes melleken puha mellbimbók. 
már régóta el akarom mondani neked, hogy olyan vagy,
mint a Möbius-szalag: egyetlen oldalad látom.
csak nyaktól lefelé létezel.
még nincs tél, de már látszik a lélegzet.
zúgó vagonként süvítesz egy elhasznált sínpályán. 
nagyokat ásítasz, karod az égnek mered – 
szeretnék emlékezni rád, hogy elmondhassam:
a kék szem valójában nem egy genetikai hiba, 
csupán a fény furcsa szóródásának eredménye.
kisvilág
„Esténként tégy majd búra alá. 
Nagyon hideg van itt nálad.
Rosszul vagy berendezkedve. 
Ahonnét én jöttem...”
Temérdek út vezet ki a városból. Egyiket sem ismerjük. 
Levelekkel tarkított betonlapokon egyensúlyozunk.
Alattunk a föld most is instabil.
Télbe zárnak a bérházak, visszhangjuk, 
akár a rózsára tett burok: beborít. 
Harapjuk a szmogot és a taxiból kiabáló spanyolok kiáltásait.
Hidegbe lépünk, egy kivilágítatlan alagsorba. 
Elvegyülünk az alterlányok közt, egyre beljebb, 
utcáról pincébe, pincéből emberekbe, 
emberekből fülkagylót szaggató ritmusok közé.  
*
„Vaszi, várj, állj meg!” 
Régóta nem kellett remegő kezeket nyugtatnom,
a szív poros kamráihoz közel. Egy megölt indulat után, 
végre, az üveg alatt fellélegezhetek.
Más azt mondaná: „Vaszi, bolond vagy! Mi van neked a fejedben?”.
Kelenföld, Můstek, Colli Albani, Széll Kálmán tér.
A város szennyvízcsatornái, egy üvegbúra alatt.
*
Villamosról lelépsz, buszon megmutatod a bérleted, leszállsz. 
Az üvegszerű felhőket nézed. Kulcsaidért nyúlsz, nyílik a fakapu. 
Az ágyadra ülsz, merev testtartásod, mint álmaimban egy kutyáé. 
Szimatolsz. Egymáson maradt a szagunk. Kár lenne lemosni. 
Nyarak helyett
Nyugodt kertvárosban ébredsz, lomhán mozognak karjaid, 
mint a lombkoronán átszűrődő napsugarak. 
Elfelejtett nyarak emlékét idézed vissza, 
sörhabtól átázott testekét, tartozékokat.
Azóta fojtogat, mint amikor túl magas a
páratartalom és a lélegzet, túl nagy falat, 
megakad torkodon. Felülsz és vársz. 
Minden este. 
Vársz arra, hogy valaki lehúzza rólad a pólód, 
kikapcsolja a melltartód kopott pántját, 
teát főzzön és becsukja utánad az ajtót. 
Itt nem dőlnek rád a gyárak, 
nem szorítják a nyakad többemeletes panelházak. 
Esténként csak a fényszennyezés látszik, 
milliókba tört cserepek. A hátad mutatod nekem, 
hagyod, mint amikor a villamos kanyarodik, 
hogy a sikátorok falainál is közelebb legyek. 
Lapockáid közé fúrom a fejem, de
még innen sem látszanak a csillagok.
Zsigmond Soma 2004-ben született Szegeden. Budapest külvárosaiban él, jelenleg a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős tanulója. Az Új Forrásban jelentek meg versei.

						
						
						