Nagy Benedek Máté versei

Részletek

Írta: Nagy Benedek Máté

a nedves út csendje a te csended / sejtjeid most mind esőnyomok / a járdán folynak ma végre rend lett / ma végre rend lett benned holott

Lélegzetvétel

Belégzés

A részletek fognak megmaradni.

„Nézem a hegyek sörényét-
homlokod fényét”

Meg fognak maradni majd a részletek.

Nézem a hegyek fényét-
homlokod sörényét

Ha lehunyom a szemem,
mindig lemaradok valamiről,
valamiről mindig lemaradok
a szemem lehunyom ha.

Álmomban is a mobilom után kapkodok.

Reklám

„Beszélgetés: Szóbeli gondolatközlés,
amikor emberek egymás között
élőszóban, hosszabban kicserélik
a mondanivalójukat egy témáról."

Valami ilyesmit csinálunk a hangzavarban.
Te azt élvezed, hogy annak ellenére flörtölsz,
hogy van valakid, én azt élvezem,
hogy te ezt élvezed.
Ki vagyunk öltözve, ezt mindketten élvezzük.

Nem a szavaid, a villanásaid érdekesek,
olyan vagy, mint egy, a hatvanas években
a filmek képkockái közé rejtett cigarettareklám.

Én hatalmas,
neonfényű transzparensre hasonlítok,
disztópiák fényével ragyoglak be,
utópiák fényével beragyoglak.

10 másodperc

Mostanában az izgalmas részekhez tekerek
előre az életemben, gondolom te is.
Talán megszűnt az internetkapcsolatod, és a videó átugrani vágyott
részeiről bámulsz egy kimerevített képet,
a képernyőn én vagyok,
kezemben altatópirula és álomfogó.

Holtpont

Nazca-vonalak a hajadban

Szomorú vagyok, mint egy földre dobott,
szerelmi hévvel lerángatott alsónemű.
Szomorú vagyok, mint a kövezetre cseppent
löttyintésnyi tej, feleslegességének teljes tudatában.
Szomorú vagyok, mint a villanykörték nappal.
Szomorú vagyok, mint egy gézzel betekert kéz.

A hajadban Nazca-vonalak.

Kilégzés

minden kilégzésnél lassan lépdelek
egy lépcsőn fel végén porbarna szemed
az egész marad meg szétnézek éppen
csúszik a Tisza leng a híd a szélben
szétnézek éppen az egész marad meg
éveink épülnek éveink ledőlnek
ne hunyd le szemed az a rakpart őre
egy vidám jövőkép kiül a tetőre
kiül a tetőre egy vidám jövőkép
levegőt venni veled szeretnék

nézz rám érezd magad
a tárgyak hogy lesik
verőfény szemedből
enyémbe átesik.


Pixelek

a nedves út csendje a te csended
sejtjeid most mind esőnyomok
a járdán folynak ma végre rend lett
ma végre rend lett benned holott

összeszedetlennek tűnnél másnak
halk csúnya szó a falra felírva
fogaid fogaim elvásnak
szemét még az utca is kinyitja

ránk hasal a múltunk nyála ezüst
csorog tömege privát bábel
elszállnék úgy mint kifújt cigifüst
egy panelházra nézve száll el

állni egy szőnyegen csöpögve
szenzitíven és hipochonderen
felnézni az ázott sarkkörökre
felnézni hol nincsen semmi sem

a nedves gátlásaid mögött
csak nézel a téli esőkre
tekinteted beköltözött
kint járkál a náthás utak őre

feltűnő vagy mint járdán a hányás
tompán vakítasz mint a migrén
reményteli mint a sorban állás
nem a napsugár hanem a visszfény

eltűnsz mint cédéről a fájlok
lassan felgyűlsz mint a kalóriák
kicsit szúrsz már mondd el ha fájok
a víz a tested halkan éri át

először látlak sírni és szép vagy
mint rákosnak a csöpögő mérgek
plasztikburkodon az arcod rést hagy
szomorú vagyok mert újra nézlek

visszanéztél rám és végre itt
mint fénylő weboldal nyílik szemed
felgyűlnek a megtelt éveid
s belém esnek az üres tárhelyek

Nagy Benedek Máté 2005-ben született Szegeden, jelenleg is ott tanul, középiskolában.