Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: Pinczési Botond

Nagy Balázs Péter: Az alacsony férfiak

A Gólyában, mondjuk, megállunk és döbbenten / pislogunk körbe a nagy tömegben: két ilyen törpe, hogy / került az óriások közé?

 

Károlyomnak

A Gólyában, mondjuk, megállunk és döbbenten
pislogunk körbe a nagy tömegben: két ilyen törpe, hogy
került az óriások közé? Bármerre nézünk, legjobb
esetben is csak tarkókat látunk, buja, szőr borította
mellkasokat, ahogy e nagyra nőtt falanx összeprésel.
Látod, nem véletlen, hogy ilyen jóban vagyunk mi, alacsony
férfiak, titkosan összekacsintunk a horizont
alatt ismeretlenül is megismerve egymást. 

Számon tartjuk a másikat perverz közösségünkben, nyalogatjuk
képzelt sebeinket, mint kutya a törött lábát. Együtt rezdülünk,
kompenzálunk, ugyanúgy, kérkedünk nyelvtudásunkkal, hogy
just for fun tanultuk meg a deklinációkat, hogy idegen szavakkal
dúsítjuk hosszas körmondatainkat, mintha mi sem lenne természetesebb
és igazából mi sem természetesebb annál, hogy a nőnek, aki éppen
akad azt mondjuk: hozzád fűződő viszonyomat kizárólag faktilis
síkon tudom interpretálni, mégis zavarba jövünk, ha terapeutánk
rákérdez szerelmi életünkre: miért szereted, miért rettegsz ennyire? 

Egy nagyobb asztaltársasághoz közeledve hivalkodunk alkoholizmusunkkal
vagy épp absztinenciánkkal. Ellentétünk,
egy tehetséges, magas, fiú, valami éppen kinevezett szerkesztő
csatlakozik hozzánk, nem lehet nem rá figyelni. Ártatlan
szerelmünknek összeszorított mosollyal vetjük oda: milyen szép,
ha vele csalnál, angyalom, nem tehetnék mást, megérteném.
Majd gyáván elkotródunk nyalogatni a magunk ütötte sebeket. 

Legnagyobb meglepetésünkre életre kelnek szorongásaink. Hogy mégis
szeretnek minket – hihetetlen! Kisszerű zsarnokságunkat
úgy csűrni, csavarni lestük el gyerekkorban, hogy egyszerre keltsen
viszolygást és függést, mert mély nyomot akarunk hagyni, emlékezzenek
ránk, akik senkin túllépni nem tudunk, csak ha megmarad egy alakunkat
idéző betölthetetlen üresség, mert akkor szerettek igazán.
Adunk, hogy szeressenek és elveszünk, aránytalanul.
Hogy így is kellünk némelyeknek – hihetetlen!

 

Nagy Balázs Péter 1994-ben született Budapesten. Költő, kritikus, 2016 óta publikál.