Vakán Zsuzska versei
- Részletek
- Írta: Vakán Zsuzska
A letűnt korok maradványából okulnak majd. // Egyszer megcsodálják.
Egy pest peremvidéki szemétlerakóból
Öltözöm.
Egy dobozt nyomsz a kezembe,
benne középrossz meggyes piskóta.
Nem tudom hova tenni,
gesztusnak gesztus,
csak nem illik sehová.
Hozz vissza,
olvasom a ráragasztott cetlit.
Azt álmodja,
hogy valahogy visszajut ahhoz,
akitől kapta. Vastag pára harapja a reggelt,
hét óra, szombat,
éhgyomorra sétálom le
a Nagyvárad tér-Kálvin teret.
Felső ajkam az orrcimpámhoz emelem,
még érzem a nyálunk illatát.
Az egyik zebránál
az addig szorongatott dobozt
a kukába hajítom.
Nézem, ahogy szétmállik
a sütemény az üres sörösüvegeken.
Halkan recseg az infraszínű műanyagtenger a lánctalpak alatt.
A géptest
Lefúl,
mikor belefúrod ujjaid csapágyamba.
Szégyellem magam,
amiért kifröccsen az olaj,
avassága szétárad bennem.
Nyomásgyakorlással szorítom lefelé,
átszivárog a csavarokon, görgők kattognak ujjperceim között.
Fatális hibáim műszerek vizslatják,
a légyottoktól rozsdásodom.
Iparművészeti múzeumok
pincéjében vezeklek.
A letűnt korok maradványából okulnak majd.
Egyszer megcsodálják.
Zs.
Roppan a szaru ujjvégeden
Falfehér és málnavelő
Tenyered fürdik
Hiába
vajszínűhabok buggyanak
Elő szájszéleden
Valami alig kivehetőt bugyborékolsz
Füleim fügék
Belső virágzásuk zavartalan
Nyitott a száj
Aranyhalak vergődnek
Tátogva a véres lepedőn
Kívánságod teljesült
Közben már odakúsztál és
összekuporodtál a zongora alatt.
Én nem kívánok
Engem kívánnak.
Magam alá húzom a zongoraszéket
És billentek
Pedál helyett ujjaid helyét taposom
Kvintkörök bűvkörében.
