Nagy Balázs Péter: A szerelmi költészet nehéz

Részletek

Írta: Nagy Balázs Péter

Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád, / csak néhány részletet cserélek, / mondjuk a szemed színét kékre, zöldre / vagy a Köztársaság teret Pápára

                                                          „rólam nem írnak majd ilyen verseket...”

Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád.
Bár részegen, mértéket nem ismerve
mondom az egyre vállalhatatlanabb vicceket,
elmerészkedem a szexizmus legvégső határáig,
majd két nap szégyenkezés után felmentem magamat azzal,
nehogy már az, aki ilyen keményen szeret baszni,
megsértődjön egy kis tárgyiasításon!

Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád,
csak néhány részletet cserélek,
mondjuk a szemed színét kékre, zöldre
vagy a Köztársaság teret Pápára,
amely a korodra mindenképpen utal,
sőt indikatív,
mint felhős éjszakán, bokrok közül csillaglest tartani,
vagy leírni a hajnalt éjszaka, bort a sör helyett,
a kétévnyi, vegyesen terhes és derűs
utánad való vágyakozást pedig redukálni pár hónapra,
misztikus hétté tágítani csak azért,
hogy letagadhassam később
előtted és a barátaim előtt egyaránt,
nem, nem, dehogyis, ez nem szól senkiről, ez kitalált!

Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád, mindent,
amiből az ismerősök, pályatársak, családtagok,
tehát az olvasóközönség kiolvashatna.
Igyekszem, de úgy tűnik, úgy járok,
mint a viccbéli székely fiú, aki hangosabbat,
mind hangosabbat kívánt fingani az apjánál,
de a végén csak kibukik,
hogy te Te vagy,
a következő megszólított,
akiért papíron okvetlen megdöglenék.

*

Hogy szervesül hát szöveggé végül
a gomolygó érzés, amit irántad, ugye,
mint tüzet táplálok? Igyekszem
például nem tudomást venni róla,
hogy mélyen átjár a hiányod,
hogy férfi létemre kivirágzok
melletted és keresem az alkalmat,
hogy beszélhessek rólad.
Ha nem így tennék, a végén
még úgy szivárognál be a szövegbe
mint olyan személy,
akinek akarata és érzése van,
amellyel foglalkozni kell,
körbejárni, megmagyarázni,
azaz tudomást venni róla.
Akire jelenleg kísértetiesen
hasonlítasz, akiről ugyanúgy
el tudom képzelni, hogy egyszer
a konyhakövön találom meg,
mert magára nyitotta
a gázt és a Végtelen tréfa
vonatkozó fejezetét,
aki kihűlt szamószát,
félig még teli
borosüveget hagy a
hajléktalanok padjai alatt,
aki alkoholista, mint én,
aki absztinens is tud lenni,
aki hajnalig arról beszél,
hogy minden vélt vagy
valós híresztelés ellenére
tehetséges költő vagyok,
aki szívtiszta manipulációból
vázolja fel ezt a gyönyörűszép
víziót, amelyet húsz évvel
később is meg fogok siratni,
amikor bekövetkezik,
aki arról beszél egyfolytában,
hogy nem akar velem lenni,
és hogy ezt inkább
személyesen közölné,
aki, ha ezt elolvassa
először meglepődik, hogy
mégis olyan nő, akiről
szerelmes verseket írnak,
majd elszégyelli, aztán
felbassza magát, így fogja mondani,
most felbasztál, Balázs,
kikéri magának, hogy miért
nem mutattam meg neki előtte,
hogy legalább esélye legyen
lebeszélni a közlésről, hogy ilyen könnyelműen
és durván kiadjam őt.
Az, aki most a Te,
az nem te vagy, akit megszólítok
in privato, azt nem így
csinálnám, nyilván,
hanem egy olyan egyik napról
a másikra elavuló,
de 2024 végén még
létező platformon,
amely el tudja a hátán cipelni
a vesszőhibát, a félreírást,
minden irodalmiatlant.

*

Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád.
Előbb-utóbb csak megunom és
hazamegyek azzal a tudattal,
hogy megint neki készültem egy szerelmes versnek,
és megint sikertelennek bizonyult
minden ezirányú szándék, akarat,
mert a szerelmi költészet nehéz,
szerelmesnek lenni beléd meg túl könnyű.

Nagy Balázs Péter 1994-ben született Budapesten. Költő, kritikus, 2016 óta publikál.