Demeter Arnold versei

Részletek

Írta: Demeter Arnold

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

vallomások a pazarlásokról

Látszatra két nagy világ.
Amikor e kettő határán járok,
sokan integetnek.
Ahogy közeledek, hallom,
még egy kört kérnek,
majd igazat és magyarázatot.

Még egy kör,
majd az igazság.
Bevallom, mennyit keresek,
hallgatnak.
Bevallom büszkeségeim,
hallgatnak. 
Bevallom gyengeségeim,
hallgatnak. 
Várom, hogy vallomásaim
egyszer csak megemelkedjenek,
hiába. 
Így hát elindulok a határ irányába, 
ne menj még,
mondják, 
majd visszaülnek a sekélységbe.

Nektek mit hozhatok,
kérdem a túloldalon, 
de nem akarom még egyszer elmondani ugyanazt,
mert róluk szólnak,
rólam szólnak.
Óvatosan beszélek, semmit se félre.
Így a legfinomabb napok sem ölnek meg, 
mégis, ha összegyűlünk,
egyesülünk a vérben, 
nem érzek sem ízt, sem állagot,
csak rágódok.
Magamban ki magamból.

Este veszem észre, hogy nincs egy harmadik,
ahol megkapaszkodom, persze még stabilan
állok, még állni akarok délután ötkor is.
Csak ilyenkor döbbenek rá,
hogy valójában ez a kettő együtt
egy nagy pazarlás.
S ekkor behunyt szemmel emelkedek,
emelkedek fel a magasba, hogy talán
láthatok egy másodikat, egy igazán másikat,
amit nem kell megmagyarázni,
ami önmagát jelenti irgalmatlanul.

kufárok keblemre

Vedd ki a nyelvem
hirdesd meg mindenütt
adok mellé népdalokat
anyám lekvárjából két borkánnal
és egy régi kalapot
nagyapám hordta
s már az ő apja is hordta
járt háborúban
így drágábbnak mondhatod
itt mindennek erősebb a lelke 
mint bárhol máshol 
uram bocsá’ hazudnom értelmetlen 

Vigyél még valamit 
ezer medve barátságából szőtt takarót
az erdők hangját 
ebből ha elfogy jövőre 
újra szerzünk 
tudom hogy mennyire jó itt 
sajnos fejünk felett az Isten 
az nem eladó 
de vigyetek helyette engem 
s akkor majd árak nélkül 
létezhettek tovább
örök garanciában

ahogy illik

hoztam neked virágot 
a mezőről hoztam 
keveset hoztam 
maradjon másnak is 
ahogy még belefér
ahogy illik
nem látták hogy elveszem
nincs dolguk még velem
talán nem vagyok elég nagy
hogy úgy szólítsanak
ne lopj
mert így ha neked hozom
ajándék
talán azt ami eltűnik a világból
nyomtalan
valaki az édesanyjának viszi 
de mi vádaskodunk 
eljárást indítunk
meg akarjuk feszíteni a jóért 
egy kedves anyai szóért

pirosan és feketén

Annyira bemérhetetlen a helyzetünk 
mint színpad sötétjében a táncos,
nem tudjuk, hogy ránk várnak
vagy mi várunk a lesbe.
Problémák tömkelege,
amiből piacot lehetne rekeszteni,
s felemás magyarázatok közepette
eladni a cérnát nagyanyám kezéből.
Könnyebb a remegésen segíteni,
mint meggyógyítani,
s őrzés néven úgy szorítani össze,
hogy ne tudja melyik a rosszabb.
Halott gyermekek álmait örököltem,
akik vágytak a lemondásaimra,
akik hallgattak a vágyaikról,
s csendben harcoltak értük,
de nem csak pirosan és feketén.

Demeter Arnold, 1998-ban született Csíkszeredában. Költő. Tanulmányait Kolozsváron végezte, jelenleg kulturális szervezőként dolgozik. Egy pár éve jelennek meg versei úgy magyarországi, mint erdélyi folyóiratokban. Ha tehetné, meghallgatná mindenki történetét.