Veréb Árnika: Akinek társa buborékozó hang és bálnamély szemek, ajándékul

Részletek

Írta: Veréb Árnika

tüdőm félbe repedt dióbél, most csurgatja rá lassan, a formálódó / gondolat

A gardrób ablakán délelőtt tíz után hét perccel sűrű tejként beömlik
a Duna kanyarulatából előhajló napfény.
A gardróbban nem porszívózol,
lépteim nyomán szöszök emelkednek el a szőnyegről.
Véletlenül fordulok vissza, kiesett-e a kezemből a kis zokni, vállam
fölött az állam, az ellenoldalú mellemben a tejcsatornák gyöngyei
kifeszülnek. A kertünkbe alacsony íven és hangos szárnycsapással,
mint akinek éppen hogy csak sikerül (akár ez a mondat torlódó kötőszavaival),
berepül egy fácán. Szétzilálja maga körül a rendet, a vágott arcú kutyák
felé fordulnak, szájuk szélén fodrozódik az íny.
A tejfényben lágyan lebegő aranyreszelék nem mozdul,
a tekintet úgy csúszik le ferde ívéről, akár a fácán a vágyott félkörös
repülési alakzatról,
a fiam kedvesen beszélget a lábfejével az ágyon,
mintha harapnék, úgy veszem a levegőt,
kezemben a kis zokni, amit nem felejtettem el.
A sűrű tejben a rajban élő halak szimmetriájával megmozdul a földútról beszivárgó por,
tüdőm félbe repedt dióbél, most csurgatja rá lassan, a formálódó
gondolat hídként kristályosodó absztrakciójával
a hang, melynek repülési íve a napéval rokon,
az egész nyáron át gyűjtött mézet.

Veréb Árnika (1995), költő, író, szerkesztő. Első verseskötete régiek címmel a SZIF gondozásában 2020-ban jelent meg. Esztergomban él, ahol sokat nézi a tájat és komplex, nagyszabású regényekről ábrándozik.