Kopriva Nikolett: Alvók idején

Részletek

Írta: Kopriva Nikolett

Szépek, simák, mint a víz faragta kavics. Égi kozmetikusaitok is irigylik. 

                                      Szilágyi Domokos nyomán 

– Te vagy az, Angyalom? 
Ne haragudj, hogy elhanyagoltalak –
amióta lezúdult a hó, lapátolok. 
Mindannyian lapátolunk, bőven van mit
ellapátolni. Nem tudjuk, ki küldhetett ránk telet
a nyári napforduló idején. 
Feledjük az utcakövek arcát. 
– – A fagyosszentek? 
Szóval tragédiájuk híre hozzátok is 
eljutott. Bonifácot nem tudtuk
megmenteni. Énekel a tó jege alatt. Azt
mondják, 
az Úr olykor válaszol neki. 
Pongrác és Szervác az intenzíven, 
amputált lábbal. Fagyos álmaikban 
antarktiszi expedíción járnak, 
Scott fülébe súgják: skorbut,
fagyhalál. – – – Egyébként jól élünk. 
Az árnyékfák karjai már elérik a csillagokat.
Hogy összeroppantják őket? 
És hogy mi roncsaik között lépkedünk? – – –
– Ó, azok csak építési törmelékek! Épül az
ország. Erről nem beszélnek ott fönn,
ugye Angyalom? 
Kőfalain nem merészkednek át idegen
kontinensek pillangói, 
hatalmas katedrálisain vasalt galléros
felhőifjak lépkednek. 
A csillagok ügyével nem foglalkozunk.
Nem mi öltük meg őket. 
– – – – – Szilánkokat? 
Repeszdarabokat? Nincs ebben semmi különös.
Nap végén kivájjuk a bőrünk alól. 
Sebeink nehezen forrnak, 
gyógyulni sem tudnak, máris 
újak furakodnak húsunkba. 
– – – – – – Ó, a kövek! 
Azokról is hallottál? Meg sem lepődöm.
Időnként megnyílnak, de van, aki 
nem zuhan a mélybe. 
Egyszer láttam, mi van lent. 
Ne is akard hallani. 
Muszáj? 
Hát jó. 
– – – – – – – De nem kényszeríthetsz arra, hogy
a nevüket soroljam. 
Látom, te is jó tanítvány voltál. 
Mondd, mivel kolduljátok ki imáinkat
huszonegy évszázada? 
Valamit valamiért, Angyalom.
– – – – – – – – Alszanak. 
Szépek, simák, mint a víz faragta
kavics. Égi kozmetikusaitok is irigylik. 
Beszélnek álmukban. 
Csengettyűről, csillagokról, 
lovasszekerekről,
marhavagonokról. Bucsáról és
Irpinyről, 
földről, csatornáról, pincéről, 
árokról, könnygázról, ciánról. 
Angyalokról beszélnek, rongyos szárnyú
vézna angyalokról, akiket szobák, 
zuhanyfülkék, utcák sarkaiban,
szögesdróton fennakadva, 
boncmesterek asztalán, 
vagy a felszálló füstben láttak. 
– – – – – – – –  
Na jó, ebből elég. Elfáradtam. 
Értsd meg, nincs közöm az alvók
idejéhez. Egyébként is – biztosan ott
voltál. 
– – – – – – – – –  
Valaki havat küldött a nyári napforduló idején.
El kell lapátolnom, mielőtt 
elfeledem testvéreim arcát. 
– – – – – – – – – – 
Itt vagy még, Angyalom?

Kopriva Nikolett 1996-ban született Munkácson. 2015 óta publikál. Megjelent verseskötetei: Amire csak a fák emlékeznek (2020), Kővé zsugorodott ország (2023), Talán vagytok (2024). Jelenleg Sepsiszentgyörgyön él.