Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)
- Részletek
- Írta: Zsigmond Soma
Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.
(részlet a Lili könyve című kisregényből)
„Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.”
Elhisszük egymás sebeit. A sóval megszórt partokat figyeljük, a hullámok elgémberedett nyelveit, ahogy a sziklákat nyaldossák. Ez Bergmann. Minden szürke. Felállítjuk a sakktáblát a parton, hátha a Halál leül velünk egy meccsre. Sirályok szállnak a fejünk felett, hófehér hasukat mutatják nekünk, az ácsorgóknak. Cipő nélkül rúgunk a homokba, tiszta sár a ruhánk. Közénk szállnak a sirályok, csipegetik az elszórt morzsákat, mélyen a húsba vájnak. Próbálod elhessegetni őket, de újfent visszatérnek. Válladra teszem a kezem. Elmagyarázom, hogy ez nem lesz mindig így. A mellkasod jobb oldalára helyezem ujjam – szívig hatol.
Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek.
Aztán Jeruzsálem.
A Pri Har völgyében sétálunk, innen rálátni a Givat Mordechai negyedre. Mindig is ilyennek képzeltem a várost: pár fűcsomó, szikkadt talaj, elszáradt növények és napnyugta. Innen nem látszik a sivatag. Semmi sivárság. Ez is olyan, egy nagyobb Szeged. Otthon, de nem haza, ahogy egy nálam bölcsebb mondta. Igaza van. Semmim sincs itt, amit magammal vihetnék, vagy amire rátalálhatnék. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit keresünk itt. Lili talán tudná a választ, ő mindig tudja. Felém fordulsz, Vaszinak hívsz. A zsebembe próbálom tenni a kezem, de te elkapod a csuklómat. A nyakadra rakod a kezem. Érzem az életigenlést a zavaros erekben, tudom, hogy ez még mindig én vagyok.
Zsigmond Soma, 2004, Szeged. Budapesten él. Az Új Forrásban, Műhelyben, Ambrooziában, Napútonline-ban és Nincs.online-ban jelentek meg szövegei. Prózát is ír.
