Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fotó: a szerző archívuma

Hegyi Damján: Clown Jacket (1. rész)

jöttek nem is dörömböltek nem vártak ajtónyitást vendégszeretetet kávét vizet süteményeket ők nem vendégeskedni jöttek hanem gyilkolni ölni vért ontani az én véremet mert túl sokat tudtam én hogy egy idő után baj leszek nekik miért hoztam fel magamhoz alexet ó miért 

N. W. F.-nek

1. rész

a neonfények hullámokat vetnek a lelassult cabriók oldalára amint utat törnek maguknak a bulizó tömeg között miniszoknyás lányok falatnyi npc-k ridiküljeiket részegen lóbálják valaha én is ilyen voltam valaha én is ismeretlen faszikért vonaglottam a félhomályban éjjel is szemüvegben vagánykodó jampik mellkasközépig kigombolt mintás szivárvány színű ingükből kibuggyannak a mellszőrök méregetik  ki a nagyobb farkú és ott vannak azok is akik csak testeket látnak feloldódó testeket a fényben feloldódó testeket a hangban ahogy hömpölyög a tömeg a soundtrack velük hömpölyög a féktelenség a technozene ütemei közt beálló űrrel együtt és ritmusra látszódnak a testek ritmusra látszódnak az orrpiercingek a köldökpiercingek a nyakláncok a fuxok a gyűrűk a tetoválások a fénylő fogak a hajkoronák ahogy karok és combok harmóniában mellkasokkal és hasakkal hullámzanak az elektronikus zene ütemére egyetlen nagy lüktető izomvidékké változik a klubhelyiség és a környék

a kocsiból figyelem a mesterséges színek hullámzását a cutscene-t az üvegen megtörnek a színek engem is elöntenek a prizma óceánja megfullaszt belevegyülök az önfeledt partiba mintha én és az autóm közösen egy díszítőelem lennénk díszítőelemként statikus unalmat sugárzunk olyan test benyomását keltve melyre egy másodpercig sem kell figyelni

cigarettára most nem gyújtok a ribancpálca a farmernadrágom zsebében kushad nem kell a füstgomoly kirúzsozott kipirosítózott arcom kiszemceruzázott szemem fülbevalókkal teleaggatott fülem lila hajam köré magamra nézek a visszapillantótükörben látom a keservet látom a gyászt az elfolyó smink barázdáit amit megölt kedvesem húz arcomon a lelkébe fúródott golyó kezemen bosszústigma gyilkosai démonok fegyverem rózsafüzér bosszúm szentség kibaszott geciládák remélem lelketek örökre szarban vagy vérben ázva fonnyad majd gerincetek hatalmas kövek alatt törik bőrötök szurokban forr fel amikor oda küldelek benneteket fegyverem az igazság markomban desert eagle az isteni kinyilatkoztatás sorsotok felett

előveszem a levélnyitót és a desert eagle-t a kesztyűtartóból 12-6 töltény van nálam bedobom a helyükre a cigarettát a város áramlik köröttem tűzpiros bohócos dzsekimen összehúzom a cipzárt kezeimet egymásbaropogtatom a desert eagle-t belesüllyesztem a farmerom hátuljába a levélnyitót a dzsekim ujjába ahogy kinyitom a kocsiajtót és kilépek conversemben a fülledt éjszakától meghatározhatatlan folyadékot izzadó repedezett aszfaltra megszűnik a cutscene

a lakásomban találtak meg minket tudták hol lakom alexet többször is felhoztam magamhoz egy kávéra vagy beszélgetni amikor két meló között voltunk és már elmúlt a veszély tüzelésnél pont rálépett arra az olajfoltra amit ő hagyott az oldalastól piszkos tányérról csöppent le láttam a szemem sarkából amikor kiugrottam az ablakon river és én ágyban voltunk már előtte szerelmeskedtünk próbáltuk elfeledni a mindennapok nyűgjeit a rivert ért folyamatos bántalmazásokat az irodában a kollégák zaklatásait a főnök állandó kizsákmányolását a lélek lassú felőrlésének ambícióját amitől az aktatologatók is aktákká szelidülnek én voltam az ő kitörése ő volt az én kitörésem én voltam neki az élő-mozgó-megtapintható gengszterfilm ő volt nekem az unalmas normalitás a biztonság a kis dolgok iránti lelkesedés a hétköznapok képernyője amiből a munkám miatt már végleg kívül ragadtam elátkozott fattyú

jöttek nem is dörömböltek nem vártak ajtónyitást vendégszeretetet kávét vizet süteményeket ők nem vendégeskedni jöttek hanem gyilkolni ölni vért ontani az én véremet mert túl sokat tudtam én hogy egy idő után baj leszek nekik miért hoztam fel magamhoz alexet ó miért hisz nem akartam tőle semmi többet nem is tudom talán egy őszinte barátságot ebből a kibaszott világból ebből a földalatti vadnyugatból ahol az emberi élet egy használt cigicsikket nem ér de én valamiért elhittem egy kis időre hogy nem mindenki használt cigicsikk hogy alex más neki még nem ölték meg a lelkét neki még van erkölcse a kígyótetoválás alatt hogy kiterjeszthetem riveren túlra is lelkemet és hogy végre lesz egy igaz barátom

de nem alexet már eleve azért küldték hogy előbb-utóbb a véremet ontsa hogy beépüljön a csapatba és ha eljön az idő hátba szúrjon a rohadék gondoskodom róla hogy a pokolban örökké a szarban fulladozzon orrlukaiba a vér örökké áramoljon nyelőcsöve ne tudjon szabadulni a szüntelen fekete szuroktól tudta hol lakom hozta az embereit sörétessel belőtték az ajtót egyből tudták merre vagyunk meztelenül az ágyban végigtrappoltak a nagyszobán berobbantották a hálószobaajtót még egy robbanás rivert egyből pofánlőtték drága agyveleje szétáradt a szobában akár a burzsoá szájakból lógó szivar füstje rákenődött csodálatos festményünkre mely ágyunk felett lógott amint az ajtó nyílni kezdett én egyből az ágy mögé vetődtem nekem már kiépültek a reflexeim river békés ember a béke hétköznapjaiban nőtt fel honnan is tudhatná mit kell csinálni ha rárontanak az emberre a saját otthonában honnan is tudná hogyan kell harcolni hogyan is épülhettek volna ki reflexei a megnyugtató hétköznapok csendes csordogálásában én viszont már tapasztalt róka vagyok az én reflexeim élesek akár a bicska akár a pillangókés egy pillanat és már hűlt helyem az ágyon megragadtam a földre dobált ruhámat és nyúltam a pisztolyért már szét is loccsant az első ember feje a falnak vetem magam nem hülye a többi jól tudja mi van nálam nem tárgyalnak nincs mit megbeszélni mindenki tisztában van a szituációval inkább kussban maradnak halkan mozognak hogy ne tudjam ki merre hol tartózkodik megakasztom a légzésemet egyé válok a csenddel csupán porszemek rebbennek a légben és ha megszűnik a fény onnan lehet tudni a testek elhelyezkedését az ajtó mellé surranok összeszedem magam kivetődök három lövés három fejtalálat alexet csak a vállánál találom el pedig őt is fejbe akartam de bevetődött a konyhába próbál lőni de csak az ablakot találja el amin kivetem magam a szilánkok velem együtt repülnek a kukába átdobom magam a konténeren az autóm itt parkol a sikátorban közben rángatom a farmerem zsebét a kulcsért alex az ablakból célbalövősdit játszik de tudja hogy ez veszélyes mert a zsaruk pár másodpercen belül megjelenhetnek így nem ragadtatja el magát megvan a kulcs nyílik az ajtó rátaposok a gázra meztelen vagyok majd valami elhagyatott parton felruházkodom

leparkolok a magányos tengernél az éj sűrű mintha a ritmikusan búgó-mosó hang nem is a tengeré hanem a sötétségé lenne ahogy ráng a levegő egyszerre rángatja vele együtt meztelen testemet a volán mögött ahogy lehanyatlok a kormányra és hátam rángása fejem rángásává aztán rázkódásává alakul ahogy kapkodom a levegőt ahogy visszaköltözik belé a gondolat és ahogy a gondolat egyre több lesz és túltelítődöm a szerelmemnek szétloccsant a feje a barátom meg akart ölni és a feletteseim halottnak akarnak tudni és még ki akarhat tőlem mit és ki lehet a barátom ki az ellenségem mi történt eddig velem születésem óta hogy nézett ki eddigi életem és mi volt és mi lesz és mi legyen és ki hol van és kiről mit gondolok és ezek hogy akarnak összeállni azzá a hatalmas árvízzé áradássá ami most én vagyok és ami egyre kevésbé képes meglenni koponyám üregében mintha az agyam mintha az elmém ki akarna folyni a helyéből river river mintha egy hatalmas szökőáárá szeretne változni river river cunamivá ami csak terjed határok nélkül szét a horizonton és azon is túl és a sztratoszférán és azon is túl és a föld magjáig le akar érni az elmém river river olyannyira túlcsordul és akkor a testem összepréseli ezt a rengeteg gondolatot apró könnycseppek sorába és szemem vizenyőssé nő river river édesem river river

össze kell szednem magam téglába kell rendezni a szökőárt nem lehet meztelenül sírni a kocsimban a tengerparton mit gondolok én nem szomorú vagyok dühös vagyok dühös amiért szétbaszták az életemet dühös amiért elvettek tőlem mindent ami kedves kibaszott dühös és vérszomjas vért akarok azt akarom hogy a beleikben fetrengjenek a gecik azt akarom hogy az idők végezetéig szart zabáljanak szurokban sorvadjanak sziklák alatt görbüljenek a pokolban összeeszkábálom gondolataimat felruházom magam a tengerpart homokjában kocsimnak támaszkodva magamra öltöm alsónadrágomat zoknimat farmernadrágomat élénkzöld pólómat tűzpiros dzsekimet kopott bohócfejjel a hátán sokszor ezt látják utoljára áldozataim amikor felrobbannak innen is jön szakmabéli becenevem a bohócfejes ember csak így emlegetnek és amikor meglátnak tudják hogy nincs menekvés tudják hogy ütött az utolsó órájuk hiába virítanak tízezerdolláros öltönyben dagadt ujjukon lecsorgó pezsgővel farkukon pörgő playmatekkel orrukon kokaincsíkok nyomaival amikor megtudják hogy a bohócfejes ember vadászik rájuk hiába minden testőrség arzenál hiába minden védekezés minden izomagyú verőember minden biztonsági berendezés hogyha a bohócfejes ember vadászik rád onnantól halott ember vagy és már csak a túlvilágon lesz nyugtod tőle

immár nincs felsőbb utasítás hanem belső vezérlőgombok megmutatom alexnek és a főnököknek a bohócfejet közelről bámulhatják majd a tépett bohócpofát ezzel fog véget érni életük filmje amikor lepereg a halálos lövésem utáni pillanatban bohócpofám fogja leküldeni őket a pokol bugyraiba az fogja letörölni őket a képernyő színéről

 

Hegyi Damján 1999-ben született, Mindszentpusztán, Mosonmagyaróváron és Budapesten él. Magyart végzett, most forgatókönyvírónak tanul. Mindenféle szöveget ír, de legtöbbet filmkritikát a Kulterre és a Hetediksorra.