Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Részletek

Írta: Takács-Csomai Zsófia

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Az utcánk csendes, nappal épp annyira nincs forgalom, ahogy este sem. Hó még nem esett, talán nem is fog már idén. Miközben az előttünk nyújtózó fenyőket figyelem, te halkan szuszogsz mellettem. Hálásan nézlek a félhomályban. Nem tudom, hogy tudsz-e róla, de már jóideje számolom magamban a szívverésemet, és azt a szomszéd szobából beszüremkedő óra másodpercmutatójához igyekszem igazítani. Ennek az öklömnyi izomcsomónak a működése hatalmas robajjal jár, tudtad ezt? Hiába vagyok kimerült, nem megy az alvás, mert amint elszenderednék, összerezzen a testem. Apró kisülések sora halad végtagjaimtól egészen a hasamig. Az éjszaka a leggyötrőbb, mert nincs amivel lefoglalhatnám magam.  

Hajnalban felkelek, és bár lábaimat ólomsúlyúnak érzem, egyszerre nádszálaknak is. Kikelek az ágyból, megdörzsölöm a szememet, pár lépés megtétele után apró hangyák futkosnak koponyám hátulsó részén, és mikor egybeérnek, rohamra indulnak homloklebenyem felé. Megingok, de a könyvespolcba megkapaszkodva visszanyerem az egyensúlyomat. Kissé botladozom a mosdó felé haladva, odabent nem gyújtok villanyt: a telihold fénye megvilágítja a helyiséget a tejüvegen át. Az apró mosdókagyló fölé hajolok, vizet fröcskölök arcomra. Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is. Feltűnt már neked is, hogy megállás nélkül mérem a vérnyomásom, ráadásul naplót vezetek róla, bejelölve a kiugró eredményeket. Nem tudod, jót teszel-e vele, ha szóvá teszed, hogy szerinted ez csak ront a helyzeten, épp ezért inkább hallgatsz. Mesélsz séta közben, de látod rajtam, hogy nem vagyok ott fejben. Épp amiatt szorongok, mikor leszek megint rosszul, egyáltalán: leszek-e valaha önfeledt? Ez az új szorongás nem enged elmerülnöm a tájban, nem hagy teret a gondolkodásra, nem akarja, hogy egy jó könyvbe meneküljek. Láttatni akar velem mindent, ami félelmetes, a leselkedő veszélyeket, a legsötétebb forgatókönyveket. Kajánul felkacag, amikor beigazolódik a félelmem, és egy újabb elhibázott ütem napokra borongóssá teszi hangulatomat.

Nem akarlak megijeszteni téged, pedig még sohasem rettegtem így. Rémülten bújok be melléd újra az ágyba, a dunyha csücskét szorítom nyirkos kezemmel, és imádkozom. Fürkészel, kezedet mellkasomon nyugvó kezemre teszed. Ellenőrzöd szívverésem, vajon mellé üt-e megint? Felnézek, de senki nem ül a mellkasomon, csak az ablakon túli fákat látom.  Nem tudok megnyugodni, a testem kimerült. Te lassan elszenderedsz, ellenben én órákig forgolódom. Ha a bal oldalamra fekszem, még jobban hallom a szívverésem zakatoló ütemét, így csak hanyatt fekve jó. Utoljára azt álmodom, hogy egyre hangosabban dörömböl valami, míg végül elhallgat. Hevesen dobogó szívvel riadok fel. Jaj, ne!-fordulok feléd, miközben tárcsázod a segélyhívót.

Takács-Csomai Zsófia (1991., Zirc) Prózái az Ambroozia, Deák+Kert, Irodalmi Szemle oldalain, továbbá a Tempevölgy, a Vár Ucca Műhely, és a Népszava Nyitott mondat mellékletében jelentek meg. Férjével a Bakonyban élnek.