Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)
- Részletek
- Írta: Ádám Gergő
Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.
Párduc, a fekete kandúr egy krumplit pofozott végig Pici Gábor belügyminiszter dolgozószobáján. Végül a szájába vette a balatoni rózsaburgonyát, keresztülszaladt a göröngyös szőnyegen (a takarító rendre a szőnyeg alá söpörte a széthullajtott krumplicsírát), a poros számítógépasztalra ugrott, a hátára vetette magát, a gumót mellső mancsai közé fogta, hátsó lábával rugdosta, és mérgesen harapdálta a levegőt. Vergődése közben a billentyűzetre fordult. A hibernált számítógép betöltött, a monitor világítani kezdett. Zizegés járta be a szobát. Odakint egy tehén jelent meg az ablak alatt. Bőgött, mintha kifogyhatatlan tüdeje volna, MÚÚÚÚÚ…, olyan hangosan, hogy Párduc az asztalon pörgő, összekarmolt krumplit hátrahagyva eliszkolt.
A tehén szeme dülledt, bőgése gyors csörömpölő-kattogó hangokkal vegyült, mint egy rosszul megírt dubstep-szám. Pofája szikrázott, majd, mintha gombnyomásra történt volna, elhallgatott, és a feje előrebillent a homokba.
Egy pocakos férfi kék kezeslábasban, derekán szerszámövvel, arcán védőszemüveggel közelítette meg. Két fekete öltönyös, felfegyverzett őr kísérte.
– Nem lehetne egyszerűen kidobni ezt a roncsot? – kérdezte a szerelő.
– Fenn kell tartani a látszatot! – mondta az egyik ügynök, közben a szomszédok ablakait pásztázta, nem leskelődik-e valamelyik.
A szaki morgott valamit, aztán csavarhúzójával felnyitotta az állat fejét, és nekiállt bütykölni.
Erik és Máté aznap is a külvárost járták, hátha találnak valami használhatót. Egy szemétdombon turkálva látták az öt elhagyatott szocreál betontömböt. A falakat kívülről omladozó vakolat és futónövények, belülről elsárgult festék és por borította. Ép ablaküveg alig maradt. Az utcán fűcsomók bújtak elő a repedezett járda alól, az épület zegzugaiba moha és penész fészkelte be magát. Kőbánya ramaty állapotban volt. Igaz, az ország többi része is épp így festett. Az utolsó tömb második emeletén jártak, amikor Máté egy pornóújságra bukkant. Ez volt az első hasznos dolog, amit talált.
– Máté, nézd, mit találtam!
Máté összerezzent. Az újságot összecsavarta, szakadt farmerjába rejtette, és átsietett a szomszéd szobába. Erik a nyelve hegyét kiöltve egy régi, Sokol márkájú rádió gombját csavargatta. A valaha fehér tudósköpenye és a fején hordott csúcsos alufólia sipka miatt egy komplett idióta benyomását keltette. Azóta öltözött így, hogy az első akadémiatagok elkezdtek el-eltünedezni. Mostanra mind elfogytak, sőt már tanárok sem maradtak. Máté általában okos embernek tartotta a nagyapját, de az utóbbi időben minden jel arra mutatott, hogy valóban kezdte elveszíteni a józan eszét.
– Működik benne az elem! – kiáltotta Erik, és csakugyan, a rádióból hol hangosabb, hol halkabb statikus zaj szólt.
Mátét bosszantotta, hogy ilyen hülyeség miatt nem tudta átlapozni a magazint.
– Azt hittem, több agyad van annál, hogy így elpocsékolj egy jó elemet. Már nem is emlékszem, mikor találtunk utoljára olyat, ami nem merült le teljesen. Kapcsold már ki azt a vackot!
– Rendben, akkor próbáljuk a te módszereddel.
Erik a gatyája hátsó felébe dugta a rádiót. Így nézték egymást egy ideig, Máté elöl duzzadó, Erik hátul sistergő, teli nadrággal.
– Jól van, baszki! – kiáltotta Máté, előhúzta a pornóújságot, és a szoba sarkába hajította, egy kupac penészes szemét mögé. – Elárulod végre, mi a francot csinálsz?
– Persze, Máté, csak kérned kellett.
Erik elővette a rádiót, és kisétált a szobából. Máté követte. A folyosón egészen sötét volt, az egyetlen ablaknyílást buja növényzet nőtte be. A Sokol rádió sistergése elnémult, így hallani lehetett, ahogy Mátéék talpa alatt csikorog a törmelék. Felsétáltak a legfelső emeletre, és ahogy haladtak a folyosón, a sistergés újult erővel tért vissza, majd megint gyengülni kezdett. Erik megtorpant, és visszahátrált a legközelebbi ajtóig. Máté csöndben figyelt. Az járt a fejében, hogy valamilyen módon mégis haza fogja csempészni azt az újságot.
Erik rápróbált a kilincsre. Az ajtó engedett, majd megakadt. Belülről fogta a lánc.
– Vannak bent? – kérdezte Máté a nagyapjától.
– Kétlem. Nyilván valaki beláncolta az ajtót, aztán kimászott az ablakon – felelte Erik flegmán, és megigazította alufólia sipkáját.
– Jól van, basszus, nem kell folyton szekálni.
– Akkor ne kérdezz hülyeségeket!
Erik bekopogott. A közeledő léptekkel a sistergés is tovább erősödött, ezért inkább kikapcsolta a rádiót.
– Ki az? – hangzott bentről egy recsegő férfihang.
– Helló, szomszéd! – felelte Erik.
– Nagyon vicces. Menjenek el!
– Várjon! – kiáltotta Máté. – A nagyapám és én tankönyveket keresünk.
– Hm. És ha van tankönyvem, mit kapok cserébe? – kérdezte az idegen a résnyire nyitott ajtó mögül.
– Hát… nem sok mindent találtunk eddig – válaszolta Máté.
A hang nem felelt. Máté egyre idegesebb lett. Ha találnak könyveket, hazamehetnek, és bevonulhat tanulni a szobájába, a szülei is békén hagyják végre. Márpedig akkor temérdek ideje lesz a magazinra is.
A férfi becsapta az ajtót.
Máté elképedve meredt maga elé.
– Van egy működő elemünk és egy használható rádiónk – kiabálta Erik.
Bentről zörgés hallatszott, majd kitárult az ajtó.
– Miért nem ezzel kezdtétek? Fáradjatok be!
Kopasz, szemöldök és szempilla nélküli férfi állt az ajtóban. Elrongyolódott, bő kötött pulóvert és mackónadrágot viselt. Arcán széles vigyor feszült. Erik és Máté egy darabig mozdulatlanul nézték. A férfi arca sem rezdült. Úgy tűnt, bármeddig képes kitartani az arckifejezését.
– Áh, jól van, essünk túl rajta. – Erik belépett a szobába, és a férfi kezébe nyomta a rádiót.
Máté követte. Az ajtó becsukódott mögöttük.
– Az én nevem Erik, ő pedig az unokám, Máté.
– Én Róbert vagyok.
Róbert még mindig vigyorgott, de már csak a kezében tartott rádióra.
– Meh, jól van… Róbert. Úgy látom, két lehetőség van. Vagy azért bujkálsz, mert szuperzseni tanár vagy, és akkor a legjobb helyen járunk, vagy azért, mert szökött robot vagy, és ebben az esetben rövidre kell, hogy zárjalak.
Róbert arcáról eltűnt a mosoly.
– Ugyan már – folytatta Erik. – Csak húzom az agyad. Tudod mit? Mostantól kezdve ne hallgass rám!
Máté hol a férfira, hol a csukott ajtóra pillantott. Ha menekülniük kell, most a legrosszabbak az esélyeik, ezért inkább nagyapja mögé lépett.
– Hm – Róbert mutatóujjal piszkálta az állát. – Jó. Várjunk csak! De ha nem hallgatok rád, akkor valójában hallgatok rád, mert azt mondtad, ne hallgassak rád. Viszont ha nem hallgatok rád… akkor… hall…
Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.
Máté tátott szájjal követte az eseményeket.
– Honnan tudtad?
– A jelenléte zavarta a rádiót, és a robot szóból rögtönzött magának nevet. Nyilván valamelyik első generáció. Furcsa, hogy sikerült megszöknie a kormányműhelyből. Csak azt nem értem, hogy hogyan csinált áramot magának.
– De… egyáltalán minek kellenek a kormánynak robotok?
– Beépülnek a társadalomba, és lehallgatják az embereket, aztán az okosakat elrabolják. Nem tudni, miért, ahogy azt sem, ki ember, ki robot. Jobb, ha mindenki előtt eljátszom, hogy nem vagyok százas. Talán azt hitted, viccből viselem ezt a hülye sipkát? Na, nézzünk szét!
Erik a hálószobával kezdte, ahol rögtön megtalálta a tankönyveket. A stóc tetején egy cikk hevert abból az időből, amikor már nem lehetett hozzájutni az áramhoz, ezért kézzel sokszorosították az újságokat. A lapkiadás akkor maradt abba, amikor az olvasóközönség megtizedelődött.
Az EU-s pénzek áramlásáról
Az újonnan átadott Paks II-nél fordítva kötötték be a hideg és meleg vizet, emiatt az első nap majdnem katasztrófába torkollott. A helyzetet a településen működő Anonim Alkoholisták csoport vezetője akarta helyrehozni, aki úgy értesült, borral lehet megállítani a láncreakciót. Társaival óriási La Fiesta-készletet szedtek össze, és az esti órákban betörtek a lezárt erőmű területére. A bort, ismeretlen megfontolásból, nem közvetlenül locsolták a megrongálódott területre. A kizárólag férfiakból álló csoport előbb elfogyasztotta a teljes borkészletet, majd vizelet formájában a reaktor közelébe juttatták. A teljes helyi AA-közösség életét vesztette a helyszínen. A testeket névtelen sírba helyezték.
Ezt követően szervezett akció indult, melynek keretében bórral szórták be a reaktort, és kétszázmilliárdos EU-s gyorssegélyből drótkerítés-szarkofágot állítottak az erőmű köré. Szerencsés véletlen, hogy az építkezési vállalkozó hanyag munkája miatt az épület kupolaszerűen magába roskadt, megakadályozva a további szivárgást. A nukleáris vészhelyzet következtében Tolna és Bács-Kiskun vármegye jó része elnéptelenedett.
A fűtési szezonban a gyérül kiépített napelemrendszer miatt az emberek hagyományos módszerek használatára kényszerültek. A jelentős mértékű szemétégetés miatt rohamosan nőtt a légszennyezettség, így az addig működő napelemek is használhatatlanná váltak. Tovább növelte a bajt, hogy az elszabadult korrupció miatt az Európai Unió befagyasztotta a hazánknak előirányzott pénzeket. Mindezek következtében az ország áram nélkül maradt. Tovább tetézte a bajt, hogy a kormány az államalapítás ünnepén Szent István-mintás héliumos lufit osztogatott. Az ehhez szükséges gázt augusztus huszadikáig a gáztározókban tartották, ám az ünnepség után nem maradt forrás azok rendeltetésszerű visszatöltésére.
Erik nem olvasta tovább. Félretette a cikket, és összegyűjtötte a szükséges könyveket. Magyar nyelv hatodiktól tizenkettedik osztályig. Észre sem vette, hogy Máté visszaszaladt a második emeletre, minden figyelmét lekötötte, hogy talált egy szem burgonyát a földön. Aztán az ágyban, a paplan alatt még három zsákkal, és a szekrényekben még többet, sőt az ágy alól egy tálcán félbevágott krumplik kerültek elő. Mindegyikből két fémdrót állt ki. Erik az ágyra tette a tálcát. Jobban megvizsgálta a drótokat. Mindegyik krumpliból egy réz- és egy cinkdrót állt ki. A drótokat zöld műanyaggal borított kábelek kötötték össze.
Máté visszaért a lakásba. A szobaajtóban állva nézte Eriket. Próbált nem lihegni, noha oda is, vissza is futott. Erik megigazította csálén álló alufólia sipkáját, és azt motyogta:
– Az istenit, ez csinált magának egy töltőt.
– Én nem találtam semmit.
– Pakold el a könyveket, Máté, és tegyél el annyi krumplit, amennyit csak tudsz. Én hozom a robotot. Legalábbis egy részét.
Erik elővette a csavarhúzóját, leszerelte Róbert fejét, és a zsákjába dugta. A maradék helyet krumplival és a furcsa dróttákolmánnyal töltötte fel.
Ádám Gergő 1988-ban született, Kiskőrösön
