Nagy Olivér Ábel rövidprózái
- Részletek
- Írta: Nagy Olivér Ábel
azt hogy minden talalkozas semmilyen
nem csinalunk semmit
a beszelgetesek is csak ures fecsegesek
Józanodás
‒ Eltűnt ‒ mondja Mar.
‒ Ki? ‒ böfögi Bél.
Alkoholszagú a lehelete.
Ketten ülnek az asztalnál, körülöttük részeg testek. Egyesek horkolnak, mások ébren nyögnek. Néhányan csendesek.
A kocsmában csaknem teljes sötétség honol. Egy ismeretlen forrású fény ad némi derengést, amelyben kivehetőek a tárgyak körvonalai.
− A kocsmáros.
− Ki?
− Aki töltött nekünk.
− Nem töltött nekünk senki.
Mar nyugtalanul néz körbe. Egyetlen tekintet sem találkozik az övével. Bél erőtlenül nézi az asztalon széthányt poharakat.
− De igen! Itt volt a kocsmáros, nem is olyan régen!
− Akkor itt volt. Bánom is én, mit hiszel.
Mar ingerülten ugrik fel.
− Ne szórakozz velem!
− Akkor ne próbálj meg hazudni magadnak.
Súlyos ütés zuhan Bél szeme alá, majd azonnal még egy. Bél megdermed a félelemtől, állja az ütéseket. Mar a nyakánál fogva felrángatja, és pár másodpercig ott tartja. Sárga fogsora gyűlölettel villan.
Visszaejti Bélt a székre.
− A pokolba veled. Én megyek.
Bél nem mond semmit. Újból maga elé mered.
Mar megragadja a poharát és a kijárat felé botorkál. Bél nem mozdul. Fölötte a falon régi ingaóra ketyeg. Az idegeire megy.
Mar alig lép kettőt, máris átesik egy horkoló részegen, ám sikeresen megkapaszkodik egy szék háttámlájában. Káromkodva vonszolja magát tovább. Néhány lépéssel később újból megbotlik. Reflexei ezúttal cserbenhagyják: elvágódik, rá egy asztal lapjára, ami beszakad alatta. Pohara összetörik, a szilánk felvágja a kézfejét.
‒ Csak fogadd el.
Mar erőlködve feltápászkodik. Jobbra-balra szédeleg, üvegeket ver le, fellök egy kiégett állólámpát, lefejeli a darts táblát.
Egy rángatózó alak kerül a lába elé. Hab bugyborékol a szájában, tágra nyílt szeme, mintha felpeckelték volna, a plafont fixírozza.
‒ Takarodj az utamból.
‒ Hagyd őt békén.
‒ Nem hallod, nyomorult? Takarodj az utamból!
‒ Mar!
Mar mérgében vesén rúgja a szenvedő alakot. Az lassan elernyed. Mar ökölbe szorult kezekkel áll felette egy darabig, majd észreveszi, hogy mellette egy balta fekszik. Megragadja, két marokra fogja, és céloz.
‒ Ne tedd!
Mar a halott arcába vágja a baltát.
‒ Te mocskos vadállat!
− Dögök vagytok mind!
Egy másik nyöszörgő részegbe vágja a baltát, majd egy harmadikba, közben tör-zúz, ami még áll, azt feldönti, ami még ép, azt szétrombolja, aki még szuszog, azt kivégzi, és közben egyre haragosabb, gyűlöli a kocsmát, amely előbb delíriummal bódította, majd visszataszította a hideg józanságba, ahol nincs más, csak ez a kurva sötét, meg a sok büdös részeg, tudom, hogy itt volt, tudom, hogy itt járt, az nem lehet, hogy én, hogy mi mindannyian, hogy ezt az egészet én, mi, nem, hazugság, ők mind hazudnak, át akarnak verni, gyilkosok, pusztuljon mind.
Ütemes kattogás zökkenti ki. Tik, tak, tik, tak. Mintha a dobhártyájába szúrna. Az órára néz. Kvarc, még egy aprócska harang is van benne. Az inga csillapíthatatlanul, a mechanikus szerkezet önkényével szemben tehetetlenül leng. Ide. Oda. Ide. Oda.
Mar felordít, és leveri a falról. Az csörömpölve hull darabokra, de a kattogás nem szűnik. Újabb csapásra emeli a baltát, de ahogy lendületet vesz, egyszerre minden erő elhagyja. Összeomlik. Ismét csend van a kocsmában.
‒ Most mi legyen?
‒ Baszd meg magad!
‒ Bél. Mondjad már!
‒ Mit akarsz?
‒ Jön értünk majd valaki?
holnap es holnap es holnap
2026. 02. 08., 01: 39
teso
?
szoval ebren vagy
amint latod
kerdezhetek valamit
na
mit csinaltal ma?
vagyis tegnap
erted
semmit
az agyat is alig hagytam el
a szoki doomscrolling
te
nagyjabol ezt
meg talan tul sokat gondolkodtam
az nagy hiba
hogy vagy amugy
megvagyok
Viki elvitte a cuccait
aha
ne is beszeljunk rola
meg mindig nem ertem
oh pedig szerinte tok egyertelmi
megunt
ennyi
de ez nem erv ez semmi
mondom hagyjuk is
csak ideges leszek megint
jobb is neked hogy egyedul vagy
ezt mondjuk nem igy latom
2: 03
szerinted lesz ebbol a kozos turabol valami
nem
lattad szinte senki sem reagalt az otletre
pedig pont annyira nincs semmi dolguk
mint nekunk
lehet jobb is
miert
te nem unod mar
mit
azt hogy minden talalkozas semmilyen
nem csinalunk semmit
a beszelgetesek is csak ures fecsegesek
ertem mire gondolsz
ezt multkor akartam is emliteni a tobbieknek
hogy akkor inkabb maradjunk otthon
ha az este feleben csak bamulunk magunk ele
de amikor beszelgetunk sem jobb
nincs tema
mar annyi sem hogy mi tortent veled a heten
mondjuk altalaban „semmi” lenne a valasz
meg tudod mit vettem eszre
szerintem honapok ota semmin sem vitatkoztunk
persze mert senkinek sincs semmirol velemenye
„nem ram tartozik”
vagy van csak nem mondja ki
nem meri
vagy kozonybol
a lenyeg ugyanaz
zero konfrontacio
csak legyen egy bekes este
erofeszites nelkul
de en ezert nem tudok sekit hibaztatni
tanulnak dolgoznak minden bajuk van
en sem itelkezni akarok
csak ugy erzem hogy ez egy csapda
amibol nem tudunk kimaszni
hogy erted
rendszerszintu
nem egyeni problema
lehet hogy csak megvaltoztunk
nem hiszem
szerintem csak lekopott a maz
mindig ilyenek voltunk
ezert mondom hogy rendszerszintu
te nem erzed hogy hianyzik valami
dehogynem
2: 25
a vizsgaid hogy sikerultek
lattal mar negyedik stadiumu
hasnyalmirigy rakot
ertem
2: 42
melo milyen mostansag
minden este okot szolgaltat
egy pohar palinkanak
szep
egyenesen bubajos
3: 01
aludni meg szeretek
ezen jot kacagtam
4:00
nem birom
5: 11
valamikor lenne kedved egy sorhoz?
Nagy Olivér Ábel 2005-ben született Győrben. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanul esztétikát és színháztudományt. A Turczi-írótábor és a Filter csoport állandó tagja immár harmadik éve. Főbb publikációi megtalálhatóak a Literán, az Élet és Irodalomban és az ÚjNautiluson. Első kötete várhatóan a 2027-es Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Parnasszus Kiadónál.
