Józsefet nem kérdezte senki: Kiss Lóránt - Hosszú árnyék

Részletek

Írta: Kiss Lóránt

„Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mikor jegyben volt az ő anyja, Mária Józseffel, minekelőtte egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szentlélektől.
József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt, és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta titkon bocsátani.
Mikor pedig ezeket magában elgondolta, ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet; mert a mi ő benne fogantatott, a Szentlélektől van."

Karácsonyi sorozatunk témája a megszületés. Három kortárs szerzőt kértünk fel, hogy meséljék el azt, amit József elhallgatott. 

Hosszú árnyék

Ahogy kifordulok az épületek takarásából,
tetten ér a ragyogó késő szeptemberi Nap.
Könnyebb lenne hinni a fény jóságában,
ha nem volna ilyen elvágólagos.
Élek, átlók, szigorú egyenesek
szabdalják az utcát, bármerre nézek.
Jártamban megérintem a falat.
Aki kívülről lát, azt hihetné,
az ács ellenőrzi munkáját,
pedig csak azt keresem,
milyen arcát mutatja a kemény anyag
egy gyengéd érintés fénytörésében.
Ismerek súlyt és mértéket,
hangot, ahogy a fűrész szakít
utat magának a vastag farostokon át,
és megtanultam a kegyetlenséget,
amivel két, egymás felé igyekvő
egyenes örökre szétválasztható,
mert a falak ereje
a párhuzamosságban vagyon.
Forgáccsal csak a gyerekek játszanak,
amikor az apjuk ad nekik, hogy elfoglalja őket.
Most nekem is lesz fiam,
ki hatalmas már most, mint a Teremtő,
mert ő csinál belőlem apát.
Gyermeksége az utolsó,
amit megérthetek belőle,
mielőtt Mesternek kezdenék szólítani mások,
nem lenézve, gúnnyal a szemükben,
és nem reszketve, hogy mennyibe kerül majd az asztal,
hanem úgy, ahogy tegnap a hálás özvegy,
amikor ura kis testének erős koporsót csináltam,
és ő megnyugodott,
hogy valaki anyaggá gyúrta
a szeretetet, ami életében óvta.
Annyi sorsot láttam már bölcsőtől a sírig,
első közös kis házat, templomot,
mintha a sajátomhoz csináltam volna skicceket,
egy szép szemöldökfa, egy erős asztal,
egy hangtalan ringó bölcső
mind más házában áll,
de mindet magamnak szántam.
Leülni erős asztalok köré,
egy hangos élettel meghálálni
a tartógerendák néma fáradalmát.
Rettegtem, hogy úgy halok meg,
hogy csak szerkezet nekem az otthon.
Mindezt tudtad, hisz elmondtam neked.
Lefekvés előtt,
mikor mindenki meztelen előtted,
elrebegtem neked imáimat.
Ezért választottad Máriát?
Én csak folytatódni akartam valakiben,
de most, mint falon a hang,
törik meg egy kisfiún
mindaz, ami voltam.
Pedig azt hittem,
te vagy,
aki majd mindenkit összebékít magával.
Nem tartottam hazugnak a papokat,
de igazából sosem hittem el nekik,
hogy Atya volnál,
inkább úgy képzeltelek,
mint két sátor között
a hunyorgó Napot,
ami úgy tapasztja
a tárgyakhoz a sötétséget,
ahogy munkások öltöztetik fel sárral
a szikár házfalakat.
Most beszorultál
egy csöndes és komoly fiúba,
mert a szemedben
nincs ennél látványosabb halál.
De ha majd harmadnap tisztán ragyog az Ige,
feltámad-e gügyögése vele?
Emlékszik-e majd a kereszten,
hogy ezen a rosszul fonott szőnyegen
hogyan játszottam vele?
Eljött a november.
Lecsupaszodtak a fák.
Látom részvétlen szerkezeteid,
tudom már,
milyen a te teremtésed.
De én nem gyűlöllek.
Otthon vár Mária,
és nincs vigaszom,
ha nem hiszem,
hogy a szeretet nem kegyetlen
és nem kell fájnia.
Ezzel magamnak tartozom, nem neked.
Apa leszek. Hosszú árnyék,
miből kiléphet majd a gyermeked.
Amíg kicsi, talán még nem tudja.
Talán ízlik neki majd a cukorka,
amit egy kereskedőtől kaptam fizetség gyanánt.
Talán büszke lesz,
ha hallja a többi gyerektől, vagy csak úgy az utcán,
hogy milyen jó ács az apja.
Pár év, addig vagyok elég.
Utána egy leszek csak
a bűnösök sorában,
kiknek megkegyelmez,
és ezért áldják a nevét.
Most még ember,
és én értem mi az: embert szeretni.
De minden nappal közeledik a te akaratod,
ahogy gyermekléptekkel botorkál
a mindentől a semmiig.

Én József vagyok.
Az asztalt, amit csinálok,
elviszik.

Kiss Lóránt 1998-ban született, költő, közgazdász, kritikus, Budapesten, Szegeden és Mórahalmon él.