Hírlevél feliratkozás

Keresés

A szerző felvétele

A Permonyik

Bár termete törpe / és alakja csúf, / nagy úr a Permonyik: / hegyek nyílnak szavára, / vagy épp zárul a tárna, / lobban a láng / és ébred az érc.


Mint féreglyukak az univerzumot,
hálózzák be titkos járatok
a földalatti világot.
Egy-egy omlás eseményhorizontján
ki-bejár az ősi Bányarém,
összekapcsol teret, időt,
beutazza otthonunkat: Közép-Európát,
kártyapakliként keveri a nyelveket,
hozza-viszi: teremti a népeket.

Bár termete törpe
és alakja csúf,
nagy úr a Permonyik:
hegyek nyílnak szavára,
vagy épp zárul a tárna,
lobban a láng
és ébred az érc.
Máskor meg segít:
a bajban megszólít,
tűz, víz és kő elől
megóv, ha kell.
Ám a hálátlan szívet
szívéből megveti:
ha segítő kezébe
fél pénzed nem adod,
elveszi mind,
és megreng a bérc.

Ő vezette
kelta ősömet
a fehér kincs nyomára,
keserű ereken fel és le,
Hallstatt gyomrába.
Ő fogta kezét,
mely baltát ragadott,
hogy nyessen, vágjon, irtson,
gátat vessen, vályút vájjon,
építsen hordót, csónakot,
és szítsa, szítsa, szítsa
a tüzet,
míg Ebensee-ben
felszáll a pára,
és a múlt zavaros oldatából
nem marad más vissza,
csak a só.

Birodalmak jöttek,
birodalmak buktak,
már itt is, ott is
sok száz éve
szárnyalt a kétfejű sas,
mikor a Bergmandl
Lahnsteinből Mathiast
Szomolnokra vitte:
aranyat és rezet
rejtett a vájata,
huták tüzében
olvadt a vas.
Ahogy búvópatakba
fut sok szivárgó ér,
jutott a vérébe
szlovák, szász és magyar vér:
Weselovski, Plentzner,
Kontur, Sorger,
Augustin, Erbn,
és Mátyás.
Így lett Lahnsteinerből
Lanstainer: Andreas,
Franz, majd Ignaz.

De szólt a Permanyik:
a Bánát vár,
faszénégetők ősi odvát
kőszénnel váltani meg
hív a haladás.
És szaladt Szepes népe
a járaton át –
ők tették naggyá Steierdorfot,
mellettük a románok Aninát.
Leinsteiner volt már
Ferdinand ősapám,
mikor Úrvölgy tótjait
a Birgej mellé vezette:
Jaszenszkyk, Fuszanok,
Riesek és Gregorok
váltak vele eggyé,
mint fémek a hámorban:
erős ötvözetté.


Teltek az évek.
A Bányatörpnek máshol volt dolga:
messze a cseh és osztrák
tartomány határán feküdt
a száraz Franzensthal.
Mint kis férget,
ki a szikkadt földben
alig él,
de esőszagra
veszetten vájja a centiket
előre, fel,
úgy vezette a Perman
a virágzó
Brennbergbe Bartolomej
Červiket –
ott új hazára lelt és nőre:
elvette a lakompaki Hufnagel
Mariát,
kinek apja Mathias, anyja krobót:
töröktől északra szakadt dalmát,
Klebaschitz, szintén
Maria.

A Pörtmandlinak pedig
sosem elég, százfelé nyílik
barlangbirodalma.
Megindult megint,
és lelte álmában a megesett
vend cselédlányt, Werdnik
Mariát,
ki hazatére akkor a felső-stájerországi Judenburgból
az ő szülőfalujába, az alsó-stájerországi Pamečébe,
mely másképp Pametschnek neveztetik,
és szülé az ő elsőszülött fiát,
a törvénytelen Jakobot,
unokáját
Brdnik Simonnak és
Mihev Mariának,
a Mislinja és a Suhodolnica
völgyéből,
hol egymással
a Rahtel, meg a Pohorje  
farkasszemet néz.


Szólt a Perkmandelc:
jer Jakob, te vend vájár,
Mežica pléhbányájából vissza
nincs út, csak Brennbergbe,
előre, fel –
és Jakob elvette ott
Červik Bartolomej kiskorú lányát,
Theresiát,
ki szült neki tizennégy gyermeket,
köztük egy Mariát,
és a tragikusan fiatalon elhunyt
Rosát.

És dübörögtek a bányák.
Ontották magukból
a sót,
az aranyat,
a rezet,
a vasat
az ólmot,
és a szenet –
birodalmak jöttek,
birodalmak buktak,
felemelkedtek új nemzetek,
évszázadok lassú kattogása után
sebesen peregtek az évtizedek,
a fejlődésnek
nem szabott gátat semmi.

De a Permantli
mégsem nyughatott: lent,
a fülledt légben kicsiny szikra
szálló szénport játszva lobbant lángra –
feltüzelte hát az éhező tömeget,
vöröslött Brennberg, égett a hegy,
és ükapám, Raymund
dupla bérért hátrahagyta
Stájerlakaninát,
Leinsteinerből Leinstein lett,
és a letört sztrájk után is maradt,
hogy elvegye
Werdnik Jakob idősebbik lányát,
Mariát.


De a családi béke idegen gondolat,
ha a Bányamanó szövi sorsodat.
Így, ártatlansága árán,
végül Jakob szebbik lánya,
Rosa lett az ükanyám.
És dörgött az ég,
és lángolt a görbe halom.
Míg fortyogott Brennberg,
Ágfalva és Sopron,
a Sáni kocsma asztalánál
a Permandl
kacagva kevert a pakliba
pár stájer, hiánc
és sok-sok magyar lapot,

és lett dédanyám,
és lett nagyanyám,
és lett anyám,

és belőlük én.
Engem a Permonyik
teremtett, és bennem él:
féregként fúrja agyamat,
járatai behálózzák elmémet.
Szüntelen szólít, egyre hív
Ebensee,
Szomolnok,
Steierdorf,
Pameče,
Františkov,
és Brennberg.

Magamba vágom
a csákányt,
Szerencse fel,
szerencse le!
Vég nélkül mélyül
a tárna, tovább,
előre, le –
Ilyen a bányász
élete.


Kiss Dávid költő, politológus, családfakutató. 1988-ban született Sopronban, jelenleg Budapesten él. A Fiatal Írók Szövetségének tagja, az Ambroozia folyóirat munkatársa. Első, Medvék bolygója című verseskötete 2022 őszén jelenik meg a Napkút Kiadó gondozásában.

A PesText világirodalmi fesztivál 2022-es, „Forrás” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Szarvas Ferenc Outsourcing című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tizenegy döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 25-étől augusztus 20-áig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.