Jobb keze le volt engedve az erkély korlátja mögött, baljával a vasrúdba kapaszkodott. Egyik ujján domború, lazúrköves pecsétgyűrű, mutató- és középső ujja között cigaretta füstölgött. Apró, szigorú szemét, mely alatt petyhüdt zacskó fityegett, fürkészve szegezte Lucira. Végigjáratta tekintetét az asszonyon, kutató fölénnyel időzve el, csukott szájjal, szótlanul, majd pökhendi fintorral, beszívott ajakkal pöfékelte ki a füstöt csorba és hegyes fogai között.

Mindig imitálok, azt játszom, hogy boltos vagyok, könyvelő, kurva, író, azt játszom, hogy író vagyok, mindig lóg a kezemből a ceruza, folyton tollas a kezem, mert Isten megjelöli, ezt gondolom már akkora koromtól kezdve, amikor még nyalogatni tudom csak a tollakat, meg szétrágni, Isten megjelöli a kezem, ez is csak szerep, a fejemben történik

Tizennégy órája nem evett a cukorterheléses vizsgálat miatt. Reggel nyolckor megitatták vele a glükózos vizet, amit kis híján kihányt. A vérvételek között a váróban émelyegve igyekezett ébren tartani magát. Beállított egy figyelmeztetést, ami negyedóránként jelezte, hogy vizet kell innia. Ez hatásos módszernek bizonyult.

Keserű lett. A nosztalgia is felkavarta, az apja halála, az, hogy mennyire nem figyelt rá oda az utolsó éveiben, és az, ahogy most a fiúk nem figyeltek rá, csak nézték a pompásan elkúrt tizenegyeseket a telefonjukon. A napi program persze lement a terv szerint, az itteni két folyóval és rengeteg híddal, a Palladio épületeivel, a fagerendás árkádos házakkal, parkokkal, teraszokkal.

Az ízek, az illatok és a verssorok egyre erősebben hatottak rá, egyre fontosabbá vált számára Nóra. Várta, hogy leteljen a büntetés hete, utána ki tudtak menni a Várkapu kávézóba. Dupla eszpresszót ittak, és itt is rágyújthattak. A születésnapján Nóra egy közepesen rossz minőségű borral lepte meg Flórát.

Valami halloween-i buliban találkozunk. Mikor megkérdik, minek öltöztem, azt felelem, „trockista értelmiséginek”, és megigazítom magamon a kordzakót.