Három grácia buborékban

Részletek

Írta: Járai Csenge

A Veletek megleszek több, mint aminek első ránézésre tűnik. Az „élet szelete” műfajt követve Allison a hétköznapi életről és gondokról mesél sok humorral. Minden sora, minden képkockája élvezetes.

John Allison képregénysorozatának, az Egyetemre mentemnek (Giant Days) az első kötete, a Veletek megleszek hiánypótló mű a magyar nyelvű képregénypiacon. Allison először webképregényként publikálta a szériát 2011-ben, de gyors sikerének köszönhetően 2015 és 2019 között nyomtatott formában is napvilágot láttak az újabb és újabb folytatások. A Giant Days 2019-ben két kategóriában is elnyerte az Eisner-díjat (a legjobb sorozat és a leghumorosabb képregény).

Allison és alkotótársai régóta az internet meghatározó képregényalkotói közé tartoznak. Miután a kiadók sorra elutasították, 1998-ban online jelentette meg a gyorsan fogyasztott információ korában szokatlan mélységű képregényeit. Az online kiadás szinte korlátlan terjesztési lehetőségei jól megfeleltek rendkívüli termékenységének. Allison pályája tökéletes példája az internetes képregények (webcomics) és a közösségi média szimbiózisának, amely függetlenítette az alkotókat a kiadók szabta kötöttségektől, és egyúttal új világot nyitott számukra. Az internet segítségével óriási olvasótábor alakítható ki, miközben a költségek lényegében elhanyagolhatók, ráadásul a közösségi medián keresztül a képregények a mindennapok részévé válnak. Nem egyszerűen egy újabb fellendülésnek lehetünk tanúi, hanem egy merőben új hullámnak is: Allison a hagyományos működési formák megújítóinak egyik emblematikus képviselője, csak épp az online megjelenéssel párhuzamosan ma már hagyományos nyomdai köteteket is kiad. A szóban forgó Egyetemre mentem is él mindkét megjelenési formával.

A sorozat első kötetében az olvasó betekintést nyerhet az egyetemisták életébe, átélheti (vagy újraélheti) az elsőévesek viszontagságait és a felnőtté válással járó kihívásokat. Az alkotók humorral, látszólag könnyedén vetnek fel olyan fontos kérdéseket, mint a drogozás, a szerelem és a párválasztás, vagy a napjainkban egyre inkább elterjedő internetes zaklatás.

A képregény három elsőéves főszereplője Esther de Groot, Daisy Wooton és Susan Ptolemy. Az ő bűvös hármasuk, valamint a világ felfedezése során szerzett élményeik a mesék világát idézik, finom utalásként a felnőtté válás átmeneti szakaszára – külön öröm, hogy a főszereplők lányok. Hármuk története a modern kor zaklatottságát és sokszínűségét tárja elénk, szemben az ókori mitológia három gráciájával, akik a természet harmóniáját sugallták. Az Allison-művek követői számára ismerősek lehetnek az alakok, Esther de Groot például a Scary Go Round című sorozat mellékszereplője volt.

Esther a goth szubkultúra képviselője. Ennek megfelelően a rajzokon a sötét árnyalataiban jelenik meg: halálsápadt arc, fekete haj és ruha, csizmája szörnyet ábrázol, pólóján halálfej. Mind megjelenésében, mind gondolkodásmódjában szöges ellentéte a konformista Barbie-babáknak; egyszóval vagány csaj. Metálzenét hallgat, testedzés gyanánt bokszol, de nem erőszakos (ahogy a gothok sem azok). Angol irodalom szakos bölcsészhallgatóként a három lány közül ő testesíti meg a kreativitást. Nem csoda hát, hogy kaotikus magatartása miatt a „drámakirálynő” gúnynevet kapta újdonsült barátnőitől, akikhez viszont meglehetősen lojális. Ő az továbbá, aki állandóan szerelmes, hol ebbe, hol abba a fiúba. Mint sok elsőéves, az egyetemen ő is el van veszve, pedig korábban könnyen vette az iskolai akadályokat.

Daisy Wooton, a csupa haj lány a hármas legfiatalabbika, egyúttal a fellegekben járó naiva, az ártatlanság megtestesítője. Miután szülei repülőgép-balesetben meghaltak, a nagymamája nevelte. Származását tekintve félvér. Talán az ő neve sem véletlen: Daisy magyarul százszorszépet jelent, amely virág az ártatlanság jelképe; vezetékneve pedig Charles Woottonra asszociál, aki az 1919-es rasszista villongások fekete áldozata volt Liverpoolban. Daisy nem járt iskolába, otthon tanult, ezért eddig kevés esélye volt a szocializációra. A viccet nem érti, mindent szó szerint vesz. Keresi helyét a nap alatt, és próbálja meghatározni szexuális orientációját. Megrögzött optimista, aki az emberekben csak a jót látja. Barátnői nélkül biztosan elveszne.

Susan Ptolemy a három lány közül a leginkább gyakorlatias, ő két lábbal a földön jár. Valószínűleg nem véletlen, hogy Ptolemaioszról, az ókori matematikus-csillagászról kapta a nevét. Határozott, kezdeményező, vezetésre termett. Kiábrándító azonban, hogy a logikára és talpraesettségre utaló erényei miatt tomboyként, azaz fiús lányként ábrázolják az alkotók. Személyisége meglehetősen ellentmondásos – vagy talán nagyon is emberi. Orvostanhallgató, mégis dohányzik (persze mint minden dohányos, ha akarna, le tudna szokni), ráadásul nem valami takaros. Számítógépe „undorítóan” mocskos, szobája annyira rendetlen, hogy azt még a barátnői is megelégelik. Csípős megjegyzésekkel illeti barátnőit, ugyanakkor empátiát mutat irántuk, sőt mi több, a korábban magányos farkas Susan a két lány mellett a tyúkanyó szerepét veszi fel, ahogy erről Allison is szól egy, a cbr.com-nak adott 2015-ös interjújában.

A három meglehetősen összetett jellemű főszereplő élményei a könyv négy fejezetében elevenednek meg. Mindegyik fejezetcím humoros előrejelzése a következő történetnek („Bájkeverő bajkeverő”, „Sose bajunk meg”, „Romlott fiúk társasága”, „Boldog betépésnapot”). Amint erről az imént idézett interjúban Allison is beszámol, a lányok barátságának és harcainak története egyúttal az ártatlanság, a tapasztalat és a káosz közötti harc története. Ezzel William Blake-et, a 19. század fordulóján élt angol költőt idézi, akit kora sokkal inkább tartott könyvillusztrátornak, mint irodalmárnak, és aki az angol goth irodalom képviselője volt. Blake az Ártatlanság Dalaiban (1789) a gyermekkorra utal, ennek ellenpárjában, a Tapasztalás Dalaiban (1794) pedig a jó és a rossz harcára, mint újabb életszakaszra. Blake 20. századi felfedezése nemcsak irodalmi elismertségének tett jót, de hatással volt a pszichológiai gondolkodásra és személyiségbesorolásra is. Víziója a folyamatosan átalakuló értelemről, képzeletről, szenvedélyről és érzékelésről Szondi Lipót embertípusainak és Jung extravert/intravert elméletének egyik ihletője volt. Susan, Esther és Daisy komplex személyiségek, akiknek még formálódik az öntudata. A diákszállón véletlenül szomszédos szobákba kerülő három lány útkeresése, próbálkozásai és tapasztalatai az életkorral járó identitáskrízisre utalnak, melyet eltérő mértékben és mélységben élnek át. A humoros jelenetek könnyed, szórakoztató módon késztetik arra a hasonló korú olvasót, hogy saját céljairól, vágyairól elgondolkodjon, az idősebb korosztályt pedig arra, hogy szülőként vagy nagyszülőként jobban megértse a mai tizen- és huszonéveseket. Szintén humorosan mutatja be a könyv a napjainkra mindinkább jellemző internetes zaklatás gyakorlatát, és humorosan ad ötleteket a kezelésére is: a „srácportálon” megjelentek ellen a lányok hiába tiltakoznak az egyetem vezetőségénél, így hát saját bosszúhadjáratba kezdenek, amelynek során azonban ők maguk is beleesnek a zaklatás csapdájába, hogy aztán természetesen minden elrendeződjön.

Említésre méltó Tóth Mátyás remek fordítása, amely a magyar olvasó számára is élvezetessé teszi Allisonék művét. A Veletek megleszek több, mint aminek első ránézésre tűnik. Az „élet szelete” műfajt követve Allison a hétköznapi életről és gondokról mesél sok humorral. Minden sora, minden képkockája élvezetes.

John Allison–Lissa Treiman–Whitney Cogar, Veletek megleszek (Egyetemre mentem 1.), Fordította: Tóth Mátyás, Panel Kalandor, Pécs, 2020.