A húsboltban nincs irodalom ‒ kisközségi lapszüret

Részletek

Írta: Bálint Bernadett

Úgy döntöttem, egy nem is oly távoli galaxisban, a fővárostól harminc-negyven kilométerre lévő községben mérem fel a folyóiratpiacot, kifejezetten az irodalmi és művészeti kiadványokra koncentrálva.

A szupermarketek és húsboltok polcain nemigen találtam meg a számításom, ott csak a nyomtatott sajtó engem kevéssé mozgató részére bukkantam: hírességek esküvői, vissza- és előrelépések, életmódtanácsok rengetegébe tévedtem. Napi- és hetilapok, összeszerelhető autós-buszos-villamosos magazinok, keresztrejtvényfejtős kisokosok meg néhány gyerekeknek szánt kreatív újságocska. Ezekkel találkoztam. A könyvtár felé vettem az irányt. Szándékaim tisztázása után kedves segítőm (hívjuk most Jánosnak) elvezetett az aktuális irodalmi-művészeti folyóiratok polcához, és az üres olvasóteremben mesélni kezdett... (János meséjére visszatérünk még, de kezdődjék most a szemle.)

Megjegyzés a válogatás szempontjaihoz: Kizárólag külsőségek alapján döntöttem. A leginkább olvasottnak tűnő, meghajlott sarkú, kicsit gyűrött kiadványokat választottam, hiszen úgy gondoltam, ezeket forgatják a legtöbben. A következő kérdések érdekeltek: Mit kap egy irodalomszerető lény 2021 augusztusában a folyóiratoktól? Milyen kritikákat/recenziókat olvashat, amik alapján eldönti, mit vásárol meg a hideg téli estékre? Mennyire használhatók ezek a folyóiratok? Egyáltalán, mit érez az, aki besétál a könyvtárba és véletlenszerűen leveszi a polcról egyiket-másikat?

Alföld 2021/8.

Az első oldalak fontosak. Az Alföld aktuális száma Louise Glück Esős reggel című versével hívja meg az olvasót. Még augusztus és még boldogság van, ennél lehangolóbb nyitányt nemigen tudok elképzelni. Jön az ősz, a munka, a tanszervásárlás, a szülői értekezlet, jönnek az elhagyott esernyők. Meg se próbáld magad jól érezni, kedves olvasó! Glückön gyorsan továbblapozva sem nyugodhatok meg. A legtöbb versben esik a hó, szorongani kezdek, miből veszek majd karácsonyi ajándékot?

Imreh András Mediterrán hétköznapok című esszéje visszaránt a jelenbe. Jaime Gil de Biedma költészetéről és életéről szól a szöveg. Izgalmas és kedvcsináló, bevezet a 20. század második felének spanyol költészetébe. Magyarul csak néhány fordítás jelent meg a szerzőtől, de ezeket érdemes megnézni.

Rákai Orsolya Louise Glück költői nyelvét és indulását ismerteti. Arról is ír, hogy a terápiás célú költemények hogyan vezethettek Glück esetében megélhetéshez, később pedig irodalmi Nobel-díjhoz. (Y- és Z generáció, van még reményünk!)

Az Alföld részéről kiváló döntés, hogy Baka L. Patrik és Vida Gergely recenziója is a szlovákiai magyar irodalommal kapcsolatos. Előbbi egy igazán fontos társadalmi-politikai kérdéseket citáló kötetről ír, Halász Iván Dél-Szlovákia az irodalomban. Sztereotípiák és interetnikus összefüggések című könyvéről. Vida Gergely kritikai attitűddel közelít Csehy Zoltán Arctalanság, Arcadás, Arcrongálás című kötetéhez, amely a szerző elmúlt másfél évtizedben született tanulmányaiból válogat.

Két olvasás között megakad a szemem a címlapon és a többi illusztráción, ezért nyomozni kezdek. Wole Soyinka verse, az Óh, gyökerek! forró nyomra vezet. Ember és természet eredendő egysége, metódusaik egyformasága íródik a versbeszédbe. A természet élő szervezetként, az ember pedig természetbe ágyazott létezőként jelenik meg a szövegben. Gyökerek és szerves hálózatok fonják át a verset, épp, ahogy az illusztrációkat.

Végül essék szó az Ádám Péter által fordított Nagy Testamentumról, valamint a fordító esszéjéről. Ádám Péter azt próbálja a 21. századi irodalomcsinálók tudtára adni, hogy a lírai én és a biográfiai szerző nem egy és ugyanaz. Azt hiszem, kellenek a folyamatos ostromok, hogy ledőljön a vastag fal. Felhívja rá a figyelmet, hogy Villon „miképpen csalja lépre az olvasót és hiteti el vele, hogy igazi életrajzról van szó”. Vajon mi történne a vágánsköltészetnek szentelt irodalomórákkal, ha kiderülne, hogy az egyik legvagányabb költő, akivel még a heti három intőt hazavivő tini is azonosulni tud, igazából incel volt? Persze, ez utóbbi kérdést én teszem fel, Ádám Péter inkább arra figyelmeztet, hogy forduljunk kritikai attitűddel azon irodalomértelmezésekhez, amelyek a szerzőt azonosítják a versben megszólaló énnel.

Irodalomtörténeti Közlemények 2021/2.

Félve ülök neki elolvasni az ItK 2021/2. lapszámát. Végignézve a szerkesztők névsorát, tőlük is függhet majd egyszer ‒ ha lesz ilyen ‒ a kutatói karrierem. Meggondolatlan voltam, amikor eldöntöttem, hogy ezt a lapot is a szemlémbe választom. Nem baj, vágjunk bele!

A Magyar Tudományos Akadémia évente hat alkalommal megjelenő lapjában nagyívű tanulmányok és folyamatban lévő kutatások részletei a hangsúlyosak. A két nyitóanyag a

határon túli magyarság és más etnikumok találkozásainak irodalmi vetületével foglalkozik. Papp Ingrid A magyarországi szláv identitás csehországi műveltségi összetevőit vizsgálja egy 17. századi biblikus cseh nyelvű prédikációban, míg Tóth Zsombor esettanulmányában egy francia hugenotta szöveg magyar fordításáról értekezik.

Kifejezetten hasznos, hogy az az ItK-ban minden szöveg végén olvasható összegzések valóban röviden és tömören adják közre az adott tanulmány célját és tartalmát angolul, valamint magyarul. Ennek bizonyára a nemzetközi tudományos életben való részvétel és különböző pályázatok szempontjából van fontos szerepe, de eligazítást adhat a könyvtába betévedő olvasó számára is.

Az irodalmi viták hagyományát folytató Párbeszéd rovat elég teret enged a különböző reflexióknak. Ebben a számban sajnálatomra csak egy jelent meg, ami az Arany János Arisztophanész-fordításának kritikai kiadása okán született bírálatra reflektál. Röviden: Kőrizs Imre vs. Bolonyai Gábor. A Párbeszéd rovatot minden irodalmárnak érdemes olvasnia, ugyanis a kiveszőben lévő színvonalas vitakultúra többek között e hasábokon zajlik.

A szóban forgó lapszám esetében feltűnő, hogy szövegek a múlttól a jelen felé tartanak. Míg az első tanulmányok szövegemlékekkel, a 17‒18. századdal foglalkoznak, a Szemle rovatban aktuális kérdéseket felvető kötetek kerülnek terítékre. Így van ez Fülöp Dorottya esetében is, aki Szilágyi Márton Omniárium című, gyűjteményes tanulmánykötetéről ír. Fülöp kiemeli a szerző által is fontosnak tartott irányelvet, miszerint a szakirodalom jó ideje rögzült félreértéseit is meg lehet cáfolni. Szilágyi kötetében szó esik többek között Nyáry Krisztián Így szerettek őkjének néhány pontatlansáságáról ‒ ezzel a hanyag kutatói munka veszélyeire hívja fel a figyelmet a szerző. A recenzens ezt a „finoman jelzi” szavakkal illeti, de kétségkívül érdeklődést válthat ki a kritikája azok körében, akik legalább megkérdőjelezhetőnek tartják Nyáry sorozatát.

Új Forrás 2021/7.

A más folyóiratoknál a Tartalom fejléccel ellátott oldalon az Új Forrás esetében szerzők, címek és zárójelek sorakoznak. Rovatok látszólag nem tagolják a szövegfolyamot, a zárójelekben a próza, az esszé, a tanulmány és a vers szavak váltják egymást. Az Alföld esetén egy benyomással kezdtem, itt sem teszek másképp. Az Új Forrás 2021/7. száma kiváló nyári lapszám tengerrel, napsütéssel, Szirakúzával. Viszonylag hamar világossá válik, hogy a versek Farkas István Szirakuzai bolond című festményére reagálva születtek, a képpel állnak párbeszédben, megszólítják, tovább írják azt. Kutya, ember, ház, táj, cím, színek és egy festő élettörténete negyven oldalnyi irodalmat szült. A versek után számos esszé és tanulmány foglalkozik Farkas István életművével, megkülönböztetett figyelmet szentelve a Szirakuzai bolondnak is. Az olvasói fantázia működtetése szempontjából kiváló döntés volt, hogy a lap hátsó oldalán ‒ ugyan aránytalanul, de ‒ megjelenik a festmény, így az olvasó minden vers előtt/után/közben merenghet rajta.

A Farkas-blokkot három rövidebb recenzió és egy kritika követi, ez utóbbi Terék Anna Háttal a napnak című verseskötetét veszi górcső alá. Az alapos írás az én és a te pozícióját, aposztrophikus alakzatokat és a jellemző motívumokat emeli ki Terék szövegvilágából.

A prózák közül Mátyás Győző Választások című mininovelláját emelném ki, amely kifejezett aktualitást kap 2021 őszén. Egy politikus családjának drámáját írja le, amelynek abszurd kegyetlensége simán elképzelhető hazánkban is, ez pedig félelmetes felismerésekhez vezethet.

Bár szinte teljesen véletlenszerű volt a választásom, mégis erősen érezhetők a folyóiratok közötti különbségek. Az Új Forrás szépirodalom iránti elköteleződése világosan látható, túlsúlyban vannak a lapban a lírai szövegek és a prózák. Az ItK-ban szépirodalmi szöveg csak akkor jelenik meg, ha példaként citálja azt egy tudományos értekezés. Az Alföld pedig e kettő között balanszíroz.

(János meséje itt kezdődik.)

A folyóiratokat az +++-tól küldik minden hónapban egy nagy és titokzatos csomagban. Ezeket vagy egyben kapjuk, vagy egyáltalán nem érkezik meg. A csomag tartalma mindig más és más. Válogatni nem lehet. Előfordul, hogy valamit nem kapunk hónapokig, aztán egyszerre öt szám is érkezik. Akkor már mindegy, mert mi mindig az aktuálisat tesszük ki. Van néhány lap, amit nem az +++-tól kapunk, hanem mi vagyunk az előfizetők. Ilyen az ÉS, mert azt olvassák. A többit erről a polcról nem. Talán, ha száz évben egyszer látok olyat, hogy valaki Látót olvas, akkor az már jó arány. A húsboltban nincs irodalom, a könyvtárban nincs olvasó. Ez nem jó arány.


Bálint Bernadett (1997) kritikus, a Károli Gáspár Református Egyetem irodalom- és kultúratudomány szakos hallgatója. A politika és az irodalom metszéspontjai foglalkoztatják.