Kovács Kincső: A halhatatlan idill – júliusi-augusztusi lapszemle

Részletek

Írta: Kovács Kincső

Papír alapú folyóiratok véletlenül szoktak a kezem ügyébe kerülni, általában valamilyen egyetemi kerekasztal-beszélgetés alkalmával. Pedig sokkal átláthatóbbnak tartom a print formátumot, és egyszerűen jobb a hangulata. Néhány folyóirat aktuális számát letöltöttem, hogy beválogassam. De végül formátum alapján szelektáltam a szemléhez, ha már nem kényszerülök arra a nyári időszakban, hogy képernyőt bámuljak, tehát végül csak papír alapúak kerültek be. Így is bőségzavart okozott bennem a kínálat, de ez valahol öröm is. Előre megterveztem az utat Debrecenen belül, végiggondoltam, hol lehet folyóiratokat venni. A Fórum és a Malompark újságosai biztos helyek, a lottószelvényekkel szemben külön irodalmi részleg van. Erdélyi lapok a Partium-házban kaphatók. Eddig terjed nagyjából a látóköröm, talán néhány belvárosi kávézóban bukkanhatunk rá egy-egy régebbi kiadványra. Nagyon jó élmény volt olvasni a lapszámokat, sokat utaztak velem, kánikulában, kihalt megállókban, máskor otthon a kertben lapozgattam őket. Kerestem a szövegekben az aktualitást, többször sikerült átvenni a hangulatot, a látásmódot. Ennél csak azt tartom érdekesebbnek, hogy ki mi alapján mazsoláz ki szövegeket a repertoárból.

Alföld 2025/8.

Az Alföld augusztusi száma bővelkedik a műfordításokban. D. H. Lawrence örök lelkiismereti dilemmákat kibontakoztató versét (A kígyó) Réder Ferenc tette magyarul olvashatóvá. Jarina Csornohuz csontig hatolóan szép versét a szív mélyéről jövő beszélgetésekről (Akiknek harcban kell meghalniuk) Nagy Tamás fordításában olvashatjuk. Ljudmila Petrusevszkaya Ellopott életek – Bűntények története prózaciklusának egyik darabját (A Sapocskin nevű ember) Goretity József fordította le. Továbbá Denise Riley néhány versében (Az égbolt válaszol; Talán igen, talán nem; Santung; Kínos dalszöveg; Little Eva) tetszett a személyesség és a belső gondolatiság, a szövegeket Lehóczky Ágnes ültette át magyar nyelvre. Csapó Boróka Szidónia fordításában jelent meg Caryl Churchill drámarészlete (Csak én tudtam elmenekülni), melyben Mrs J, VI, Lena és Sally egymás szavába vágó párbeszédeit követhetjük végig. Horváth Imre Olivér fordításában Thom Gunn Siralom című verse szolgált még érdekes olvasmányként a strandok napozóágyain. A Kilátó rovatban Virginia Woolf Személyiségek című izgalmas értekezését olvashatjuk az irodalmi mű megítéléséről a szerző viszonylatában, a szöveget Klein Mari fordította. Ezt követi Czesław Miłosz Dosztojevszkij napjainkban írása, amelyet Pálfalvi Lajos tett magyarul olvashatóvá. A Kilátó rovatban Halász László variációs ismétléseit olvashatjuk Az irodalmi mű nyitottsága címmel. Az értekezés részben Eco Nyitott műjének hatástörténetén át foglalkozik az irodalmi mű befogadáspszichológiájával, de szó esik például Kosztolányi és Kafka írásairól is. Smid Róbert Az elszigetelt sziget: a dzsungel címmel közölt tanulmányt, amelyben Stevenson, Conrad és Barba kisprózájával foglalkozott. A Szemle rovatban Mikoly Zoltán Egy elfeledett szerző restaurációja címmel közölt recenziót Leo Perutz Leonardo Júdásából, Kádár Anna Katalin Alekszandr Etkind tanulmánykötetéből írt szakkritikát.

Eső 2025/2. nyár

Először Lázár Kinga (Azon a nyáron megtaláltuk egy kisvad szinte hibátlan gerincét) írása, majd Háy János (A kardiológus), Tóth Krisztina (Öt hiba, amit reggelizésnél elkövetsz) és Benedek Szabolcs (Úristen, hogy pucolod már azt az avokádót?) szövegei ragadják meg a figyelmem. Két olyan szerző is publikált az Eső nyári számában, akiknek idén jelent meg nagy érdeklődést felkeltő regényük: Schillinger Gyöngyvér Kis istenek és Bánki Éva Marci című szövegeit olvashatjuk a 19. és a 22. oldalon. Izsó Zita Puncstorta és Libikóka versei, valamint Zentai Adél Hazai pályán elbeszélése voltak számomra kedvesek még. A Száz forró tű rovatot Oravecz Imre Alkonynapló II. közlése nyitja meg. A rovattal azonos címmel Terék Anna versét olvashatjuk, amely az egyén és a világ harcának egy lehetséges helyzetét állítja elénk, háttérben a perzselő, olykor monotonná váló nyár végével. Akik esténként szeretnek futni, azoknak ajánlom Balogh Ádám Route 44 versét. Toroczkay András verseiben (Visszapillantó tükör; Nem megy ez nekünk) megfogott az őszinte, egyszerre személyes és univerzális tapasztalattal foglalkozó téma, a nosztalgikus hangulatiság, valamint az emberi emlékezet és a digitális eszközök médiumként való egybejátszása. Kulin Borbála novellája (Meglesett horizont) a Balatoni gyerektáborok és a diákcsínyek élményét ragadja meg egy izgalmas perspektívából. Az Olvasó rovatban Vidéki Péter közölt kritikát Tomaji Attila A nyár sötét szíve kötetéből (A tagolatlan idő), Szűcs Sándor pedig Benedek Szabolcs Hídváros című verseskönyvéből írt (Várostörténeti fragmentumok).

Jelenkor 2025/7–8.

A Jelenkor összevont száma volt az, amelyiket legtöbbször forgattam a kezemben a nyári autó- és buszutak alatt. Keresztesi József folytatásosan megjelenő János vitéz parafrázisának harmadik fejezetét nagyon ötletesnek találom, benzinkutakon való várakozáshoz ideális. Ungváry Rudolf közölt elbeszélést Az út címmel, amelyben különböző Berlin-tapasztalatokról olvashatunk memoár formájában. Podmaniczky Szilárd Örök élet egy nap naplórészlete és Pál Ferenc fordításában Eça de Queirós A Maia család című regényrészlete voltak izgalmas olvasmányok. Lírából Szabados Attila (Találkozás a pornográfiával; A vallomásos költészet szerepe korunkban; Barátaim!) és Melhardt Gergő (Három vers) verseit emelném ki. A Trisztán és Izolda fordításairól és hatástörténetéről írt Képes Júlia, aki a Thomas-féle verzióból Trisztán regénye – a Carlisle-töredékből közölt fordítást. Ezután Simon Zsuzsanna és Tüskés Anna közös megjelentetésében olvashatunk levelezéseket Basch Lóránt és Tüskés Tibor között, A Jelenkor korai történetéből címmel. Élvezetes volt beleolvasni Radnóti Sándor Az idill halála és halhatatlansága esszéjébe. Éppen a kerti hintaágyban feküdtem macskával az ölemben, őt sajnos annyira nem érdekelte a felolvasás, de ennél jobban nem is helyezkedhetnék bele abba a gondolatba, hogy „[a]z idill a modernitásban gyakran elveszíti életforma-feltételét vagy igényét, s gyakran nem más, mint egy boldog óra, egy boldog nap, egy rövid boldog tartam tudatos vagy tudattalan kiszakítása az életáramból, egyfajta felfüggesztés, amely, mint ilyen, mindig is hozzátartozik az élethez”. A lapszám bővelkedett kritikákban is, a repertoárt Weiss János Eszterházy Péter Vanni van. Válogatott elbeszélések (A létezés dicsérete), Codău Annamária Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes (Mennyi az annyi) és Gáspár Sára Csordás Kata A tékozlás öröme (Disszociált líra) recenziói erősítették.

Forrás 2025/7–8.

Egy születésnapi buli másnap reggelén a nyíregyházi vonatállomáson veszek kávét az újságosnál, amikor megpillantom a Forrás összevont nyári számát. Ekkorra már nagyjából eldöntöttem, hogy melyik legyen az a három-négy folyóirat, amikből szemlézek, mégis fellapoztam, és nem bántam meg. Először Juhász Tibor novellájához lapozok (Mindenkit máshogy visel meg), és a szövegvilág azonnal beránt magával a vonatra várakozás közben. A novella mellett olvashatunk egy beszélgetést is a lapszámban („A társadalmunkat kell felelősségre vonni”), melynek résztvevői Juhász Tibor és Pál Sándor Attila. A lapszám elejére lapozva Veszprémi Szilveszter verse (Az emlékek helyét egyszer csak átveszik az olcsó poénok, de anyám ezt nem bánja) és Papp István elbeszélése (Hó) válnak felpezsdítő olvasmányokká a fülledt vonaton ülve. Seres Lili Hanna Tar Sándor Lassú teher című novellájából és Szabó Gábor Krasznahorkai László Sátántangójáról írt tanulmányt. Vizualitást kedvelőknek előszeretettel ajánlom Pál Sándor Attila írását Sivák Zsófia fotóiról (A lila, csillámos, műanyag strandpapucs), az érzékletes képek számomra feldobták a lapszámot. Bence Erika a Kovács testvérek Lesz majd minden kötetéből írt recenziót, a szépirodalmi szövegvilágokból kilépve pedig Tánczos-Szabó Ágota kötötte le a figyelmem Erdélyi Erzsébet, az első kecskeméti óvónő életéről szóló írásával.

Radnóti írja a korábban említett Az idill halála és halhatatlansága esszéjében, hogy „[m]indenütt, ahol valamilyen természeti rend vagy ennek alapján elképzelt életforma válaszol a társadalmi konfliktusra, jelen van a természetet leegyszerűsítő giccs kísértete”. Ezzel egybevágó életforma elgondolásnak tartom részemről, hogy az olyan viszonylag ingerszegény településeken, ahol a nyarat is töltöttem, a könyvszekrényben a leltározott könyvek mellett régi lapszámok sorakozhatnának, a művházban a színházi magazinok mellett lehetne elvétve egy-egy ÉS, a lottózóban lehet kapni SZIF-et, az emberek pedig kézbe is vennék ezeket. De ez persze csak a megszállottságból fakadó idealizmus naiv fantazmagóriája, mely szerint az emberek a Nádas Presszóban Krasznahorkai legutóbbi regényéről és az arról írt kritikákról beszélgetnek. Ez nem jelenti azt, hogy a vidéki emberek ne olvasnának vagy ne lennének kulturális igényeik, sőt! Folyóiratszemlét azért volt jó írni, mert munka közben szembesültem azzal, hogy a szövegvilágokkal foglalkozó emberek nyitottságán és aktivitásán múlik, hogy felkeltsék az érdeklődést, hogy a laikus kultúrakedvelők szellemi közegébe is eljussanak a kortárs magyar- és világirodalmi szövegek vagy régebbi művek (újra)értelmezései. Mi, a szövegvilágokkal foglalkozók halmazába tartozók, akik esti locsolás közben elgondolkodunk a dzsungelről, a telepi életmódról, azokról, akiknek harcban kell meghalniuk, a hibákról, amiket reggeli közben elkövetünk, és arról is, miképpen váljon ezekből a gondolatokból másokat is megindító szöveg, minden körülmény ellenére folytatjuk mindezt. Egy soha véget nem érő idilli képnek vagyunk a részei, amely sokszor talán giccses, sokszor sematizálja az emberi természetet, sokszor elrugaszkodott a realitástól, de örömöt és megnyugvást adó, olykor-olykor a megvalósulással is találkozik.

Kovács Kincső (Debrecen, 2002) kritikus, író. Jelenleg a Debreceni Egyetemen tanul földrajztanár-magyartanár szakon. A Szkholion folyóirat szerkesztője, a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Szövegeit eddig az Alföld, a Szkholion, az Irodalmi Szemle és a KULTer közölték.