Hírlevél feliratkozás

Keresés

Alkalmazkodni a hirtelen váltáshoz

Péter Blanka tudósítása a 2019-es FISZ-tábor második napjáról
Bereményi Géza jelenléte aztán újra a sátor köré csalogatta a táborlakókat. A Szirák Péter által vezetett beszélgetés során a napirendi pontok az alábbiak voltak: a gyerekkor, felnövés, dalszövegek, kockacukor és Gagarin. Amikor gyerekkoráról kérdezték, különös, ám mégis sokak számára ismerős tapasztalatokat osztott meg: gyerekként folyamatosan ellentmondásokon kapta rajta a felnőtteket (mindenkiben csendben bólogatni kezdett a felnőtteket már-már kémként figyelő kisgyerek).

 

(Gondos Mária Magdolna és Szirák Sára felvétele)

 

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a FISZ-tábor második napja sem indult kevésbé izgalmasan, mint az első. Tegnaphoz képest az érkezés izgalmát mára leváltotta az ébredés nehézsége, a zuhanyzós sorbanállás, valamint az este elfogyasztott fröccsök hatása.

 

Tízkor már kezdetét is vette az első program, ahol Bevezetés a szépirodalomba címmel szeminárium jellegű gyorstalpalón vehettünk részt. Megjelenésről, folyóiratokról, publikálásról, valamint első kötetekről volt szó. Az interaktív beszélgetésbe bárki becsatlakozhatott, szívesen válaszoltak mindenkinek a benne felmerülő kérdésekre, ezzel is segítve a fiatal szerzőket a pályán való elindulásukban.
 

Ezt követően folytatódtak a tegnap elkezdett műhelymunkák, ahol a csoportok közösen fogalmazták meg egymás szövegeivel kapcsolatos reflexióikat olykor kedvesen, olykor kevésbé kedvesen, ám mindig építő szándékkal. Az ebéd híre legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint általában bármelyik étkezésé, a sor egy emberként lendült előre. Az ebédet újabb műhelymunka követte, ahol mindenki felvehette felváltva a szerző szerepét, majd mások művei esetében pedig a szerkesztő szerepét egyaránt.

 

Bereményi Géza jelenléte aztán újra a sátor köré csalogatta a táborlakókat. A Szirák Péter által vezetett beszélgetés során a napirendi pontok az alábbiak voltak: a gyerekkor, felnövés, dalszövegek, kockacukor és Gagarin. Amikor gyerekkoráról kérdezték, különös, ám mégis sokak számára ismerős tapasztalatokat osztott meg: gyerekként folyamatosan ellentmondásokon kapta rajta a felnőtteket (mindenkiben csendben bólogatni kezdett a felnőtteket már-már kémként figyelő kisgyerek). Ezeknek a gyerekkori élményeknek a szerepével kapcsolatosan elmesélte, hogy az asszonyok, akik között felnőtt, a faszenes vasalót lengetve olyan dolgokat énekeltek, amelyek elindították a szépírói pályáját. Itt jegyezte meg, hogy voltaképpen nem tudna csak pár olyan mestert vagy elődöt kiemelni, aki hatással volt rá és írásaira, mivel rengeteg nevet fel kellene sorolnia; mint azt megfogalmazta, ő „egy hatás alatt álló ember”. Cseh Tamással való megismerkedését és kapcsolatát a közös dalaik jellemzik legjobban, azok megírásáról olyan anekdotikus történeteket mesélt, melyek az egész beszélgetést különös, egyszerre melankolikus mélységgel és ironikus fanyarsággal vonták be (akár, ha egy prototipikus Cseh-Bereményi mű született volna, igaz most élőbeszédben előadva). Egyik ilyen anekdota tanulságaként jelentette ki, hogy mindenből az első a legjobb, ezt követően pedig el is mondta a legelső dalszövegét, amit Cseh Tamásnak írt. A közös munkájuknak szinte első állomása volt az, amikor két nejlonszatyorral átköltözött az akkor még bizalmatlan énekeshez, aki először arra gyanakodott, hogy Bereményi besúgó. Meghozták az együttélés és az együttalkotás szigorú szabályait, ugyanis már rögtön az elején felmerültek tisztáznivalók. Kezdve azzal, hogy vajon melyiküket dobálja Tündike, a pincérlány kockacukorral a kocsmában, egészen addig, hogy milyen regulák szerint válnak el, ha egyikükben megfogalmazódik a „szakítás” gondolata. Ugyanis az volt náluk a szabály, hogy egészen addig írnak közösen dalokat, amíg egyikük azt nem mondja, hogy elég, és akkor a másik ezt köteles elfogadni, és soha nem kérdezhet rá az okokra. Bereményi hozzáteszi, hogy ezzel ő ‘82-ben ideiglenesen élt is. Mint elmondta, mindketten teljesen komolyan kezelték ezt a megegyezést, és ahogy ígérték, Cseh Tamás soha nem kérdezte meg a különválás miértjét, szó nélkül elfogadta. A világ dolgaihoz fűződő viszonya is mélyen elgondolkodtatta a hallgatóságot, készülő önéletírásában ugyanis nagyon jól végigkövethetőek a hangsúlyeltolódások a privát és a nyilvános élet/tér/valóság vonatkozásában. Bereményi végezetül a felejtésről és az emlékezésről közölt kompakt megfigyeléseket. Ezek közül kiemelhetjük egyik tételmondatát: ha valamit elfelejtünk, az nem a véletlen műve, az meg is érdemli, hogy elfelejtsük.

 

A mozdíthatatlan tábori vacsora beékelődött a nagybeszélgetés és a tábori mozit felvezető, Bereményi rendezői életművébe bevezető, Antal Nikolett által celebrált beszélgetés közé. Bereményi őszintén beszélt arról, hogy ő voltaképpen a film alapjául szolgáló történetben a hitelességre, a piac mint karnevál és világközpont autentikus ábrázolására, a filmtechnikában pedig a korszerűségre törekedett. Nem volt hátra más, a mozigépészekké avanzsált szervezők elindították az Eldorádót.

 

Mintha a film egy nagyon gyors vágása lett volna, hirtelen már a napot lezáró Bozo koncerten találtuk magunkat, egyesek még a film hatása alatt állva próbáltak alkalmazkodni a hirtelen váltáshoz.

 

Péter Blanka