Elhamarkodott posztfuturizmus
- Részletek
Purosz Leonidasz a Véneki Alkotótáborról
Két korszak határa ez: a kádárizmus karambolozik a hatványra emelt kapitalizmussal – az intézményi keretek megváltoznak, de a kilopni-a-gyárból-a-csavart mentalitás nem. Először mutatkoznak meg igazán anyagi különbségek: van-e például számítógép vagy nincs. A születésnapi zsúron a kölyökpezsgő és a Piros Arannyal, főtt tojással felturbózott szendvics előjáték a csak ott és akkor elérhető Mortal Combathoz. Fontos volt, mondja Vass, hogy az elbeszélő ne lásson túl egy bizonyos plafonon, ne legyen túl okos – a saját terét próbálja belakni, mint általában mindenki ennyi idősen. Harminc felett az ember ritkán kezd úgy beszélgetést, hogy melyik volt a kedvenc tini nindzsa teknőcöd, mégis, ilyen témák kerültek szóba rég nem látott ismerőseivel a könyv megjelenése után.
16. Látjátok, barátaim
Megint rántott hús rizzsel, mint az első napon. Nem mondanám különösebben progresszívnek a véneki konyhát, de azért fogok még repetázni is. Előtte azonban a műfordító workshop gyümölcsébe kóstolhatunk bele, a két prózaíró, Sevgi Can Yağcı Aksel és Elekes Dóra kezd. Felolvasás törökül és magyarul, beszámoló a tapasztalatokról – Elekes például sosem fordított még nyersből, az egyik legnagyobb nehézség számára a regiszter megértése volt, mikor beszél ironikusan és mikor komolyan a narrátor, milyen irodalmi hagyományhoz kapcsolódik mindez, egyáltalán a narrátor beszél-e. Egyetértettek abban, hogy a török próza általában sokkal élőbeszédszerűbb, gyakoriabbak benne a „látjátok, barátaim” jellegű direkt kiszólások, amik a magyarban sokkal durvábbnak hatnak. Fun fact: a törökben van állítólag-igeidő, olyan dolgot lehet kifejezni vele, ami a múltban történt, és amiről a beszélő csak hallomásból tud. Ferencz Mónika és Tunca Çaylant következik, ők egymás verseivel dolgoztak. A magyar fordításnál Ferencz Mónika megmutatja a problematikusabb, még nem száz százalékos pontokat, egy helyen érkezik is javaslat a közönségből. A műhelymunkán született szövegeket, ha minden igaz, az Ambroozia következő lapszámában olvashatjuk.
17. Magyar Napló és erotika
Az első délutáni beszélgetésen Zsille Gábort, a líracsoport műhelyvezetőjét Kiss Dávid kérdezi. Zsille hatodik kötete, a Készülődés kapcsán a koncepcióról beszél: szereti, hogyha egy verseskötetben nemcsak egyféle szövegek vannak, nála például mindegyikbe jut egy kis Lengyelország, utazás, mindig van valami szerelem, halál, de fontosak a humoros szövegek is, mert a költők élete sem csak szenvedésből áll. A készülődés, mondja, 47 évesen kétirányú: még a kiteljesedésre, de már a búcsúra is vonatkozik. Európai kultúráról, az amerikanizálódás károsságáról folyik a beszélgetés: Zsille az európai szellemiséget ma leginkább a Nyugat-Balkánon és a balti államokban érzi, Franciaországban, ahol tapasztalatai alapján szinte minden második sarkon színesbőrűek akarnak kábítószert rásózni, már kevésbé. Az utazás számára nem múzeumlátogatást, hanem az autentikus hétköznapi élettel való ismerkedést jelenti. Az irodalmi életben betöltött szerepével kapcsolatban (szerkesztő a Magyar Naplónál, hat éve külsős MMA-delegált a Móricz Zsigmond ösztöndíj kuratóriumában) azt mondja, számára ez az alázat, a szolgálat terepe, feladat, amit az élettől kapott, a szekértábor-logikán való felülemelkedésre, a politikai szempontok negligálására buzdít. Ezt a beszélgetést is felolvasás színesíti, megismerkedhetünk a Zsille-líra gyászoló, közéleti és erotikus vonulatával is.
18. „Úszni vagy meghalni, pöcsösök?”
Üde színfolt Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének véneki bemutatója, amelynek nyitásaként a beszélgetőtárs, Horváth Veronika játékra invitálja a közönséget: kinek mit jelent a kilencvenes évek? Pokemon, rossz frizurák, Antall-kormány – hallom, és a felolvasott két novella alapján valóban ehhez hasonló dolgok groteszk és végtelenül humoros fúziójáról szól a kötet, egy kiskamasz nézőpontjából. Két korszak határa ez: a kádárizmus karambolozik a hatványra emelt kapitalizmussal – az intézményi keretek megváltoznak, de a kilopni-a-gyárból-a-csavart mentalitás nem. Először mutatkoznak meg igazán anyagi különbségek: van-e például számítógép vagy nincs. A születésnapi zsúron a kölyökpezsgő és a Piros Arannyal, főtt tojással felturbózott szendvics előjáték a csak ott és akkor elérhető Mortal Combathoz. Fontos volt, mondja Vass, hogy az elbeszélő ne lásson túl egy bizonyos plafonon, ne legyen túl okos – a saját terét próbálja belakni, mint általában mindenki ennyi idősen. Harminc felett az ember ritkán kezd úgy beszélgetést, hogy melyik volt a kedvenc tini nindzsa teknőcöd, mégis, ilyen témák kerültek szóba rég nem látott ismerőseivel a könyv megjelenése után. Az egyik, uszodában játszódó novellát ugyanaz a közeg inspirálta, mint Totth Benedek Holtversenyét, érdekesség, hogy a két író gyerekként, a kaposvári uszodában sokáig egymás melletti sávban úszott. Vass ekkor persze csak annyit tudott, hogy „Bence egy nagyfiú”. Ritka, hogy a közönség végigröhög két novellát.
19. Pandák és szúnyogok
Marhapöri. Pingpong. Áttelepülés a tóhoz. Pandas of Princess koncert, kellemes, valaki a vízből hallgatja. Krušovicék és Arany Fácánok. Szúnyogok. Szúnyogriasztó füstölő, a tér lezárása ponyvákkal. Túl nagy füst a füstölő jóvoltából. Visszatelepülés. Méltatlankodó pillantások: ezért kellett abbahagyni a pingpongot? Szúnyogok. Itt is, ott is, mindenhol.
20. Mit tesz Vass Norbert Indiáncseresznye című kötete a Mozgalomért?
A három nap abszolút fénypontja a táborzáró felolvasás Vass Norbert vezette kritika-szekciója, amely egyetlen performanszba sűrűsödik. Az addig a hűvös és peckes szavak véges számú kombinációjával operáló Locker Dávid a hogyan-ne szellemében prezentálja Natív binaritás avagy a szubverzió apoteózisa című munkáját, amelyben a fenti kérdésre keresi a választ. Egy szónak is száz a vége: „Ennek fejében kénytelen vagyok konstatálni, hogy Vass Norbert prózapoetikája nem más, mint az elhamarkodott posztfuturizmus szegényes nyelvi eszközökkel jusztifikált gamifikációja.” Élő Csenge szerencsére megörökítette:
https://www.youtube.com/watch?v=AYkA7nYrG6Y
21. Utolsó állatok
A prózások következnek, a két csoport előadja saját novelláikból készített szövegkollázsát, az anyag ugyanaz volt, a megoldások különböznek – Vida Gábor műhelye szerkesztői gyakorlatként is felfogható. Az estet a lírások zárják, öten vannak csak, érdekes, általában fordítva szoktak alakulni az arányok. Schneider Éva, Kiss Dávid, Bányai Tibor Márk, Mechiat Zina és Eszenyi Fanni szövegeiben is van legalább egy-egy dolog, ami megfog, bár szegény Fanninak háromszor kell elölről kezdeni az újra meg újra nagy robajjal megjelenő szúnyogirtó autó miatt – a harmadiknál, mikor a szerzőn kívül mindenki látja közeledni, az egész közönség egy kollektív visszafojtott röhögés. A helyzet komikumát Zsille Gábor árnyalja, aki azt olvasta a faluban, hogy a szúnyogirtást vasárnapra ígérték – egy pontatlanul megszervezett akciónak rettenetes következményei lehetnek a méhekre nézve. Utána még ki-ki megmutatja a másiknak a szövegét, kikéri a véleményét privátban is, poharazgatunk, egyáltalán nem tudósítás-kompatibilis témák merülnek fel. Mire majdnem elfogyunk, egy süni is közénk téved, Hőgye Ádámmal fotózkodik. Aztán tényleg elfogyunk. Másnap reggel 9.53-kor indul a busz, mindenki megy Budapestre, Kolozsvárra és mindenfelé. De a társaság egy jelentős része – biztos vagyok benne – jövőre is találkozik itt, Véneken.
Purosz Leonidasz
