Irodalmi csavargások Tersánszky Józsi Jenő életművében

Részletek

Seres Rebeka tudósítása a Tersánszky Józsi Jenő emlékkonferenciáról

Tersánszky Józsi Jenő születésének százharmincadik évfordulóján október 26-án és 27-én Balatonfüreden a Tempevölgy folyóirat szervezésében kétnapos konferenciát tartottak. Az összejövetel célja nemcsak az volt, hogy megemlékezzünk Tersánszky alakjáról és műveiről, hanem az is, hogy eme méltatlanul az irodalom peremére sodort írót kicsit kihúzza az elfeledettség homályából. Az esemény négy szekcióra bontva zajlott le, a szekciókat egy-egy vita választotta el egymástól. 

A konferenciát a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője, Tóbiás Krisztián nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a folyóirat fontosnak tartja az olyan szerzők előtérbe állítását, akik nincsenek benne az irodalmi kánonban, mégis nagy jelentőségű műveket hagytak maguk után. Ennek az elhatározásnak a keretében merült fel Tersánszky Józsi Jenő neve is, aki méltó folytatása volt az előző héten lezajlott konferenciának, mely Szentkuthy Miklóssal foglalkozott.

Az első szekciót Szirák Péter előadása nyitotta meg Hansági Ágnes elnöklete mellett, a Debreceni Egyetem professzora Tersánszky egyik legismertebb karakterének, Kakuk Marcinak a titkát fürkészte. Kiemelte, hogy Tersánszky regényei mennyire eltérnek a 1910-es és 1920-as években kedvelt elbeszélői stílustól, és rávilágított arra, hogy milyen nehéz is bekategorizálni – ahogyan Tersánszky legtöbb írását –, hiszen több műfaj határát is súrolja, többek között a pikareszkét, a kalandregényét, a nevelődésregényét, de még az állatmesékét is. A regényfüzérben a fő hangsúlyt Az amerikai örökségre helyezte, melyen keresztül jól érzékeltette Kakuk Marci személyiségét, készségeit és életútját, amiben meghatározó szerepe van a csavargásnak, a vándorlásnak, valamint a társadalmon kívüli létnek.

A konferencia második előadója Szilágyi Zsófia volt, aki Hitter Lajos, a hetedgimnazista című Tersánszky-írással foglalkozott, azon belül is a főszereplő figurájával. Előadásában rávilágított arra, hogy milyen nagy jelentőségű alakot is hozott létre Tersánszky ezzel a rosszul tanuló kamasz fiúval, aki börtönnek tekinti az iskolát, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevesebb időt kelljen ott töltenie. A Hitter Lajos-karakter továbbélésének tekinthető a Karinthy Frigyes Tanár úr kérem, valamint Kosztolányi Dezső Aranysárkány című művében megjelenő gyerekfigura is. A hetedgimnazistát Móricz Zsigmond Az isten háta mögött című regényének hősével hasonlította össze, Veres Lacival, s kiemelte, hogy míg Móricz fontosnak tartotta az iskolai nevelést és művével az iskola megreformálását akarta elősegíteni, addig Tersánszkynál ez a szándék egyáltalán nem jelenik meg, ő inkább amellett foglal állást, hogy az iskola nem olyan fontos az életben, az ember e hivatalos stúdiumok nélkül is képes felnőni. Legjobb példa erre maga Hitter Lajos.

Bednanics Gábor páratlan előadása zárta az első szekciót, melyben a kószáló és a csavargó motívumának megjelenését mutatta be a világirodalomban, s hozta párhuzamba e tablót Tersánszky csavargó alakjaival. Kiemelte, hogy a flaneur, vagyis a városi kószáló motívuma már korábban is megjelent az irodalomban, példának elsősorban – a Kakukk Marcibal párhuzamba állított – Baudelaire alakját hozta. Ez a városban kószáló figura, aki képtelen a tömeg részévé válni nemcsak Tersánszkynál jelenik meg a korban, hanem Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című felejthetetlen versében is.

Az előadást követően vita következett, melynek fő kérdését Hansági Ágnes tette fel eképpen: vajon mi lehet az oka annak, hogy Tersánszky Józsi Jenő ilyen mértékben kiszorult az irodalmi kánonból? Ez a kérdés a konferencia visszatérő dilemmája volt, s lehetséges válaszként elhangzott, hogy Tersánszky művei nem azonos színvonalúak, továbbá az is, hogy műfajkísérleteivel és -kombinálásával valószínűleg nehezen tudott megfelelő olvasóközönségre találni.

A második szekció Balogh Gergő elnöklésével és Pataky Adrienn előadásával vette kezdetét, aki Tersánszky kéziratos hagyatékáról ejtett pár szót.  Pontos adatokkal datálta Tersánszky minden megjelenésének példányszámát, továbbá azoknak a patinás kiadóknak a nevét, akik megjelentették műveit – köztük volt a Nyugat, az Animus és a Magvető is. Könyvei többszöri kiadást és több ezres példányszámot is megéltek, s ebből arra a következtetésre jutott, hogy nagy népszerűségnek örvendett akkoriban, és anyagilag is jó helyzetbe került volna, ha képes távoltartani magát a mulatozástól és a kártyázástól.

A nap utolsó előadója Kusper Judit volt, aki a Viszontlátásra, drága… című kisregényben a női testet és identifikációt járta körbe Nela, a főhősnő alakján keresztül. Egy jól nyomon követhető hanyatló életutat vázolt fel, melynek elején még egy ártatlan, saját fantáziavilágában élő lány tárul elénk a történetben, majd az első szerelem bánatában megtört kisasszonyból egy könnyűvérű, férfifaló céda válik. A levélregényben nagy hangsúlyt kap a mese és a kislányos álmodozás a szőke hercegről, majd az elhallgatás, mely elfedi Nela megerőszakolásának tényét és részleteit az olvasó elől.

A konferencia második napja Szilágyi Zsófia elnöklésével vette kezdetét, és Kovács Krisztina Tersánszky-adaptációkkal foglalkozó előadása nyitotta meg, mely kicsit visszakanyarodott a Viszontlátásra, drágához s ennek filmbeli megjelenítését helyezte a középpontba. Kiemelte a film érzékletes látványvilágát, a sötétséggel és a térrel való játékát, valamint a zárt térben játszódó cselekményt, melynek színhelye a családi ház. A rendező a férfi karakterek megjelenítésére is nagy hangsúlyt fektetett, sokszor eltakarja az arcukat, csupán a testüket tárja a néző elé, s nem csak testtartásukkal, hanem mimikájukkal és gesztusaikkal is játszik Maár Gyula a filmjében.

A szekció további két előadása A havasi selyemfiú című elbeszélést helyezte a középpontba, elsőként Szántai Márk a falu, tér és poétika szempontjából vizsgálta meg a művet. Tersánszky a hangsúlyt a belső terek megjelenítésére helyezi, melynek egyik ékes példája a szobák részletes leírása, míg a külső teret kevésbé részletezi, csupán a táj legfontosabb elemeivel ismerteti meg az olvasót, például a kocsmával vagy a fényképészüzlettel. A történet erősen épít a mesei sémákra, Propp mesei funkciói közül többet is belevisz, például a pénzhiányt, a próbatételt és a boldog befejezést is. Szekeres Nikoletta ezt a gondolatot folytatva kiemelte, hogy tetten érhető az elbeszélésben a népmesei hagyományok beemelése, a pakulár, vagyis a juhász alakján keresztül a tájnyelvi kifejezések megjelenítése és ennek keveredése a szlenggel. Előadásában a szöveg tudatos konstrukciójával foglalkozott, a műfaji sokszínűséggel és az irodalmi hagyományok keveredésével, melyek révén felépül A havasi selyemfiú cselekménye.

Az ezt követő vitában szóba került Tersánszky miliőteremtése, mely erősen hasonlít Balzac technikájához, valamint az etnikai sokszínűség, mely jól megfigyelhető elbeszéléseiben, ugyanakkor az is, hogy ezeket az etnikumokat nem nevezi nevén, csupán a helyszínből következtethetünk rájuk. A havasi selyemfiú kapcsán még felmerült a nemi szerepek átfordítása is, továbbá a klisék és a sztereotípiák felerősödése a kisregényben, melyek a történet végére lerombolódnak. Ennek egyik kiváló példája Krizsánné férfias alakja.

Az utolsó szekció Bednanics Gábor elnöklésével és Szentesi Zsolt előadásával indult. Szentesi Tersánszky Egy történet története című írásán keresztül mutatta be az író, a narrátor és a főszereplő problematikáját. E három jelenség egybecsúszik az elbeszélésben, Tersánszky kreált egy fiktív írót a műben, aki egyben egy fiktív narrátor is, és elmeséli Hivolka László történetét. Az elbeszélés történései háttérbe szorulnak a műben, az irodalom és az alkotás válik a főszereplővé. A szerepek egymásba fonódásával a fikció és a valóság is összecsúszik, a szöveg sokszor oszt meg részleteket arról, hogyan készült a regény, ezzel is visszalépve a fikció világából a valóságba. A mű egyik legfontosabb üzenete, hogy történetei bárkinek lehetnek – köztük Hivolka Lászlónak is –, de jól megírni őket csakis egy író tudja. Az írónak az alkotás közben emberből művésszé kell válnia s Tersánszky Józsi Jenőnek ezt sikerült véghezvinnie írásai által.

A konferencia Tersánszky közismert történetével, a Legenda a nyúlpaprikásról című írásával zárult, melyet Hansági Ágnes vett górcső alá. Elgondolkodtató előadásában kitért arra, hogy a mű címében megidézett másik műfaj, a legenda valójában az ételre utal, nem pedig a főszereplő, Gazsi karakterére, ahogyan Rónay László monográfiájában állította. Az E/3 személyű elbeszélés középpontjában Gazsi alakja áll, akinek egyetlen vágya az életben, hogy nyúlpaprikást ehessen. Az író csupán egy ponton helyezi át a fókuszt, amikor bemutatja a nyúlcsaládot, azon belül pedig Paprikást és azt a történetet, ahogyan sorsa összefonódott Gazsiéval. Az előadás rámutatott arra, hogy bár a mű végére Gazsinak nem sikerül nyúlpaprikást ennie, vágya tudtán kívül mégis teljesül, hiszen Paprikás háziállatává válik, s neve jelentéséből adódóan mégis hozzájut a vágyott ételhez. A mese érdekessége, hogy Paprikás, akinek sorsa látszatra legalábbis bele van írva a nevébe, végül nem válik nyúlpaprikássá és nem teljesíti be végzetét.

A konferencia végigjárta Tersánszky Józsi Jenő életművét, kiemelve legfontosabb és legjelentősebb írásait, rámutatott arra, hogy bár Tersánszky szövegei nem tűnnek végtelenül összetettnek, megkapargatva a felszínüket mégis egy komplex, műfajilag sokszínű életmű tárul a szemünk elé. Minden egyes előadás az író egy-egy oldalát tárta fel. Az esemény végére Tersánszky kifakult képéből egy színekkel megtöltött, hús-vér alak rajzolódott ki szemünk előtt.