Egy író mindig olyan, akár egy másnapos fesztiválozó

Részletek

Mucha Dorka tudósítása a Gombaszögi Nyári Tábor irodalmi programjairól

(galéria nyílik)

Vállalhatatlan káromkodások között nézegeti a nyamvadt kis testemet az orvos, és kérdezi, hogy mégis mi a jó fityfirittyet csináltam én Gombaszögön? Mögötte a falon a bélrendszer működése látható hatalmas kartonlapon, egy borzasztóan koszos, valaha rózsaszín plüssmackó és indokolatlanul sok matrica a többi hülyegyereknek, aki szétzúzta magát egy fesztiválon.

Nem mondom el, hogy ez az egy hét olyan volt, mint Kerouac Útonja és a Félelem és reszketés Las Vegasban, beoltva a beat generáció bármelyik laza csütörtök estéjével. Nem mondom el, hogy amúgy ezen a héten munka utánra bevállaltam egy másik műszakot is, szóval még két hétig nagyon nem robbanhatok le. Azt mondom, hogy pedig milyen nagyon vigyáztam magamra! Nem mondom el, hogy alapból két nappal korábban érkeztem meg Gombaszögre és szakadó esőben szereltük össze az irodalmi sátrat Gyenge Veronival, állandó segítőnkkel Nevidánsky Kittyvel és persze Attilával, aki idén Bözsi néni sörözőjéből is kivette a maga részét. Nyilván, amikor már a neheze kész, akkor megjelenik Dékány Niki és elkezd papírmadarakat hajtogatni, egy fél nappal később pedig Czinki Ferenc, aki a kis építményünkre annyit mond: „Egész jó, egész jó.”

Baromi nagy bölcsességre és élettapasztalatra utal az, hogy már márciusban is tudtuk, hogy hétfői napra nem rakunk programot. Így van időnk kiheverni, hogy az üres völgy hirtelen megtelik táborozókkal, van időnk befejezni a sok kis hülyeséget, amit kitaláltunk, felszerelünk egy rakatnyi kiszászlót, könyvtárat állítunk fel, majd papírmadarakat akasztgattunk, ugye.

Az első programunk, a mostani hírek után, egészen röhejesnek tűnik. Megpróbáltunk beszélni a szlovákiai magyar irodalom helyzetéről, lehetőségeiről és jövőjéről. Ugyan a B-612 sátor a délutáni órákban inkább hasonlít egy szaunára, mégis megtelt. Szászi Zoltán, a felvidéki irodalmi élet ikonikus alakja, Mizser Attila, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának alelnöke és Laboda Róbert, a Márai Sándor Író Kör és a Slam Poetry Felvidék egyik alapítója vettek részt a beszélgetésen. Röviden? A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SzMÍT) nem csak kiöregedett és nem tud új olvasókat, közönséget megfogni és megtartani, de kezd egyre kínosabbá is válni. Nem nyitottak a változásra, más szervezetekkel az együttműködésre, új programok létrehívására. Ugyan vannak működőképes programjaik (mint például a Textúra irodalmi tábor), de túl sok van a mérleg másik nyelvén.

Akkor mindannyian egyetértettek azzal, hogy a vezető szlovákiai írószervezet megújulásra szorul, de ez csak belülről történhet. Amennyiben ez a folyamat nem kezdődik el idén, lehetségesnek tartják azt is, hogy kilépjenek a szervezetből. Alternatívaként az Irodalmi Szemle, a SlamPoetry Felvidék és a Márai Sándor Író Kör rendezvényeit ajánlották a jelenlévőknek. Akkor még nem tudtunk róla, hogy a sok szerencsétlen pályázás és a folyamatos olvasói érdektelenség arra késztesse a SzMÍT-et, hogy egy hozzá hasonlóan népszerű szervezettel gondolkozzon Közös kiadványban és együttműködésben. De hát, van ilyen, nem izgatom magam túlzottan, inkább a beszélgetés után megszerzem a legelső zúzódásomat a domboldalon.

A szerdai nap nekem különleges. Legjobb Menti, vagyis Totth Benedek jött a táborba – ő a mentorom a Független Mentorhálózatban. Annyira izgulok, hogy sikerül még minimum kétszer elvágódnom reggel a domboldalon, de semmi gond, mit nekem pár lila folt. Benedek éppen a tábor előtt tudta meg, hogy az angol és a francia fordítás után most szlovákul is meg fog jelenni a Holtverseny. A francia megjelenésen már túl van, a Mint a döglött patkány című kötet elég népszerű a francia nyelvterületeken. Mesélt arról, hogy a munkafolyamatba nagyon nem vonják be, de azért a cím megváltoztatásához kérték a hozzájárulását. Természetesen belement, hiszen az új cím a francia szlengben jobban lefedi a regény alaphangulatát: nagyjából a lógást jelenti, bár Benedek egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést használt.

A Holtverseny filmes jogai már évekkel ezelőtt elkeltek, de eddig még nem sikerült vállalható forgatókönyvet írni. Benedek szerint teljesen más az a fajta alkotási folyamat, ahogy egy forgatókönyvnek ül neki az ember: a mai kommersz filmek forgatókönyvírásának olyan sajátos szabályai vannak, amelyeket nagyon nehéz ráerőszakolni a saját kötetünkre. Most a negyedik verziónál járnak, remélhetőleg ez már működőképes lesz. A második kötet után most megint fordít, nemrég adta le a Szép új világ legújabb fordítását.

Délután Cserna-Szabó András érkezett – most tett eleget az évekkel ezelőtti ígéretének. Nemrég lett a Hévíz folyóirat főszerkesztője. A Hévíz néhány év alatt a hazai irodalmi szcéna meghatározó fórumává és fiatalok mértékadó műhelyévé vált. A szerkesztőség egyik koncepcionális pillére az, hogy minél fiatalabb szerzőket jelentessenek meg: olyan lehetőséget akarnak teremteni a fiatal alkotóknak, amelyet amúgy elég nehezen kapnak meg. András felolvasott éppen készülő regényéből, ráadásul közben még az ovisok támadását is sikerül leszerelnie. Az új kötet idén szeptemberben jön ki a nyomdából és az Őszi Margó Fesztiválon fogják bemutatni.

Cserna hamar elhagyja a tábort, Benedekkel viszont sikerül eléggé túltolni a biciklit, úgyhogy másnap délben ébredek. Évek óta vágytam egy olyan napra a táborban, amikor semmi dolgom nincsen és csak ténfereghetek végig. Ez a nap lett volna az, de a felét átaludtam.

Mire leérek a táborba (nincs szabad felület a testemen több zúzódásnak), már H. Nagy Péter és Németh Csilla előadása kezdődik nálunk, a B-612-ben. A POPkult Kutatócsoportot képviselik, ahol – többségében doktoranduszok – vizsgálják a populáris kultúra komplexitását, meghaladva az általános, sztereotíp definíciókat. A poszthumán tudományok egyre népszerűbbek és képesek új perspektívát nyitni a bölcsészettudományokban. H. Nagy egy valóban gondolkodó, fiatal közösségről beszél, ahol a humántudományok legfrissebb elméleteivel szeretnének foglalkozni. Gombaszögre Lady Gagát hozták nekünk, Materiális lányok és poszthumán testek címmel. Németh Csilla az irodalomtudomány területén és a magánéletében is testekkel foglalkozik, Míg előbbiben testpoétikával, az utóbbiban tetoválóként dolgozik. Előadásában arra világít rá, hogyan használja Lady Gaga a testét médiumként a videoklipekben és a különböző díjátadókon, egyéb megjelenéseken.

Kábé idáig tart, mire visszajövök a Csillagkapun át és elkezdek éhes lenni. Valamivel fizetnem kell a tegnapi nyomorúságos bulikáért – teljesen lemaradok a Ragnar előadásról, úgyhogy még utána kell néznem, mikor és hol láthatom.

Amúgy azt sem mondom el a dokinak, hogy pénteken milyen aggasztóan sokáig számolgattam, hogy hanyadnapos vagyok. Írok az otthon maradt barátaimnak, akik bátorítóan üzennek, hogy egy rendes dandy így mulat és kész.

A péntek megint egy átlépés egy másik dimenzióba, Laboda Robival napok óta nem bírunk magunkkal. Ma, vagyis pénteken, a tábor ötödik napján vendégeink voltak: Bárány Bence, Simon Márton, Pion István, Csider István Zoltán, Závada Péter és Süveg Márk Saiid, ráadásul úgy, hogy este még egy AKPH koncert is várt minket.

A nehézkes reggeli indulás után úgy indult be a nap, hogy azt álmodni sem mertük. A Pajtaszínházat idén is megtöltötte a slam különítmény. Szinte már megszokott, hogy itt van Simon Márton, ahogy láttam, már egészen otthonosan mozog nálunk. Pion ránk szól, hogy figyeljünk, Bárány Bence az erőszakos megoldásokról okosít ki mindannyiunkat, míg Csider sárga szemüvegben levelet olvas. Az esemény fénypontja egyébként számomra Melecsky Kristóf produkciója volt, ami a tábor alternatív himnusza is lett. Remélem, ez a dal hamarosan elérhető lesz online is valahogy.

Következő programpontként egy velős beszélgetésnek lehettünk tanúi Laboda Róbert, Csider István Zoltán és Pion István részvételével, majd következett Závada Péter közönségtalálkozója. Závada eléggé megfoghatatlan, annyi mindennel foglalkozik, követni is nehéz. Sokáig úgy gondoltam, hogy az ilyen típusú embereknél egyszerre történik minden mindennel. Ő inkább úgy fogalmazott, hogy mindegyiknek megvan a saját helye – mindig az adott felkéréstől függ, hogy mivel foglalkozik. Szereti az új, szokatlan felkéréseket, az új kihívásokat, még akkor is, ha minden műfajnak, amelyben dolgozik, megvannak a saját szabályai és keretei. A líra alapszabályai és technikái a kisujjában vannak, ezért nem nehéz az olyan kéréseknek eleget tenni, mint például újraírni a Csárdáskirálynőt. A számtalan műfaj ellenére mégis azt mondja, regény írásával nem kísérletezik. A regény egy olyan nagyobb egység, amit nem feltétlenül nehezebb, de mégis másmilyen kidolgozni, és ezt még annyira nem érzi magáénak. Legfrissebb drámája, az Amphitryon pedig nemrég jelent meg kötetként, de egyelőre csak Budapesten érhető el a Katona József Színházban. A három verseskötet, amelyet eddig megjelentetett egy határozott ívet rajzol ki. Persze természetesen, ahogyan ő is, úgy a szövegei is változnak. A közönségből verset kérnek, mi meg csak nézünk Laboda Robival, hogy máris vége a napnak, mindjárt a hétnek.

Nem részletezem a dokinak, hogy szombaton azt hittem, meg fogok halni. Komolyan. Arra ébredek, hogy az arcomtól kábé öt centire ciripel egy mutáns tücsök (felvidékiül, vagyis perediül szecskű!). Igazán leütném, vagy elhessegetném, de annyira fáj mindenem – izomlázam van, hogy megmozdulni sem bírok. Trónok harca idézetekkel motiválom magam, hogy eljussak a zuhanyig. Ezután jön el az a történelmi pillanat, hogy nem csapódok el a kis makadám úton a domboldalról lejövet, de nyilván ez már nem is számít, elég rajtam a véraláfutás.

Czinki Feri azzal fogad a Bözsi néni teraszán, hogy nem csak a sör fogyott el, de Garacziék autója is elromlott, mi lenne, ha szereznék szombaton délutánra autószerelőt. Szeretem a kihívásokat, de a jogsit is kalandosan kaptam meg, hála a műszaki ismereteimnek. A kérdésre, hány lépésben cserélek kereket az autón?, azt válaszoltam, hogy egy lépésben: felhívom édesapámat. Édesapa itt nyilván nem opció, de a Bözsi néni svéd különítménye, Gyurka segítségünkre siet, így Nagy Ildikó Noémi megtanul akkumulátort cserélni a beszélgetés után.

A Garaczit azért elmesélem a dokinak. Őt eléggé bírja amúgy. Elmondom neki, hogy Garaczi picit megszeppenve mondja, hogy beszólt valaki a Hasításra, hogy rövid. Nem mondtam, hogy szeretnék én ilyen rövideket írni. Meg főleg ilyeneket. A doki bólogat, hogy jaja, eközben felír két krémet, meg egy egész listányi vitamint, amik majd visszahoznak az életbe. Az állkapcsodra kapsz antibiotikumot, az majd lehúzza a gyulladást. Még valami?

Lenne még, de nem is merem kimondani. Először is, hogy Cserna szavait hallom: egy író olyan, mint egy másnapos fesztiválozó. Aztán eszembe jut, hogy nem, írónak lenni olyan, mint Gombaszögről hazajönni – kicsit kitépnek a lelkedből vagy simán otthagyod valahol, és megpróbálsz úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Szóval, ja, nem mondom a dokinak, de ezen baromira nem fog segíteni a kötegnyi recept.