Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Sok jó ember, kis hely

Purosz Leonidasz a tizedik Véneki Alkotótáborról
A tábor első vendége Szöllősi Mátyás költő, író, drámaíró, fotós, ex-sportoló, szintén nem épp sztereotip bölcsész, aki hamarosan Ufába és Szibériába indul egy régészeti expedíció keretein belül. Horváth Veronika elsősorban a tábor hívószavaival összefüggésben kérdezi, szóba kerül a betegség és társadalmi elszigetelődés, test és tárgy kapcsolata Szöllősi műveiben, illetve kivetítve látjuk a Vakság fotósorozat néhány darabját.

 

(Soós Brigitta felvétele)

 

11.45 – Befut a Király Farkas expressz, a beugrós tudósító zavartan kikászálódik az anyósülésről. Első tudósítás, első Vének. Szűz szem többet lát.

11.51 – A tábor. Körépület, közös udvarra nyíló tíz ajtó: mosdók, konyha, kuckók négy-négy emeletes ággyal – felső tagozatos osztálykirándulások, Feketeország-adaptációk és családias írótáborok ideális helyszíne. És még: terasz, röplabda- és kiskapus focipálya, atomtámadás sújtotta pingpongasztal. Sok jó ember, kis hely: elférünk.

12.04 – A megnyitót (gondolatébresztőt!) a táborvezető Horváth Veronika és Szalai Zsolt, a Hermaion Irodalmi Társaság elnöke tartják. Az egykori végzős gimnazisták által alapított tábor, ha ki éppen nem is nőtte magát, a fiatal irodalmi közeg fontos helyszínévé vált. Hosszú felsorolás az eddigi műhelyvezetők és fellépők nevéből – illusztris névsor. A tízéves jubileum alkalmából a szervezők az egykori Hús és sakk antológia tematikájához közel álló Test és identitás hívószavakat választották.

12.39 – A vasárnapi ebédek sztárja: gyümölcsleves, rántott hús, krumplipüré, kovászos uborka. 10/7

13.15 – Péterfy Gergely és a prózaműhely a tópartra vonul, én ma Lanczkor Gábor lírásaival tartok. Aki kígyóvállú bölcsészek hordáját várta, nagyot csalódik: ketten az oktatási hivatal munkatársai, de találunk vízépítésmérnököt is. „Ki kezdi? Jó, akkor kezdem én” – hangzik el a műhelyvezetők örök mondata, majd nagyon koncentrált, pörgős foglalkozás veszi kezdetét. Pusztulnak a véglegek, a márok, a talánok, a szívek és a csendek. Valaki slamesnek minősít valamit, más megvédi a slamet. Továbbá: „tetszik, ahogy a maszkulin erotika összefonódik a kapitalizmussal”, „a rím olyan, mint a fotóban az árnyék: vagy van, vagy nincs”, és „sok a birtokos szerkezet, a végén már nem tudod, ki kinek a mijének a mijének a mije”.

15.57 – Midőn ezt írom, szabadfoglalkozás. Pingpong Tinkó Mátéval. „C!” „Áh!” „Ne már!” Nagyon lejt az asztal.

17.22 – A tábor első vendége Szöllősi Mátyás költő, író, drámaíró, fotós, ex-sportoló, szintén nem épp sztereotip bölcsész, aki hamarosan Ufába és Szibériába indul egy régészeti expedíció keretein belül. Horváth Veronika elsősorban a tábor hívószavaival összefüggésben kérdezi, szóba kerül a betegség és társadalmi elszigetelődés, test és tárgy kapcsolata Szöllősi műveiben, illetve kivetítve látjuk a Vakság fotósorozat néhány darabját. Felolvasás két részletben a legújabb, Váltóáram című novelláskötetből. Sallangmentes próza egy elit buliba zongorázni hívott cigány fiú szemszögéből – az identitás kérdése itt is hangsúlyosan megjelenik. Kár, hogy nem olvastam eddig. El fogom.

18.30 – Máj, tarhonya, káposzta. 10/8

19.21 – Deres Kornéliát Bende Tamás kérdezi, az első percekben a költő két verseskötetét, a 2011-es Szőrapát és a nemrégiben megjelent Bábhasadást vetik össze, amelyekből néhány verset meg is hallgatunk. Míg az első könyvben a test motívuma egyfajta kollektív családi testként jelenik meg, a Bábhasadást inkább öntudattörténetként jellemzi Deres. Bende rákérdez a gyakori helységreferenciákra: „ez tulajdonképpen az alanyi költő lebukása”, hangzik a válasz. A beszélgetés második felében előkerül a közösségi költészet, és általában a múlttal való szembenézés (hiánya), a tágabb környezet identitása. A múlt a családunkon keresztül öröklődik, a jelenbe szivárog – erről folyik a beszélgetés, már nem is annyira a költészettel összefüggésben. A végén azért még hallunk néhányat Deres új, „megvadulósabb” verseiből is.

21.00 – Kis szünet, aztán felolvas a V10, azaz a szervezők ötfős csapata: Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Bende Tamás, Mechiat Zina és Horváth Veronika, a lányok zenére, a fiúk a capella, közben az elmúlt év táboraiban készült képeket vetítik. A műhelymunka és a beszélgetések után egyszerre esik jól a natúr líra, és érzem azt, hogy egyre kevesebb agyam van az egészhez. De azért jó, hogy a koordinátorok költőként is bemutatkoznak.

21. 53 Szabadon lehet inni. „Fakultatív örömszerzés.”

 

 

Líraműhely remix (sortörések, kis- és nagybetűk megerőszakolva) S10E01:

 

(1)

A sivatagot járva polarizált

lencsén át nézed a világot.[1]

Nincs benne titok,

csak néhány göndör fürt.[2]

Nem ismered fel magad,[3]

furcsán néznek, mikor személyes

érintettségre hivatkozol.[4]

Navagio. Így hívnak errefelé.[5]

 

(2)

Réges-rég, amikor még

nem volt ember a földön,[6]

rajzoltam egy tájat,

és te megint benne vagy:[7]

maximalista megfigyelő.[8]

Ha állatbarát lennél,

hámot tennél rám.[9]

 

(3)

Szemünkben erdő sötétlik,

sűrű és letarolhatatlan.[10]

Szférikus csönd.[11]

 

[1] Kiss Dávid: Dubai

[2] Papp Gréta: idő lezáratlan

[3] Szabó Gergely: ismeretek

[4] Sebők György: Hieroglif

[5] Soós Brigitta: rozsdahajó

[6] Horváth Imre Olivér: A száj története

[7] Élő Csenge Enikő: Praktika

[8] Schneider Éva: Komárom

[9] Kupihár Rebeka: ha állatbarát lennél, hámot tennél rám

[10] Sebestyén Ádám: Őzek nyara

[11] Kiss-Batta Rozália: Röpte

Purosz Leonidasz