Hírlevél feliratkozás

Keresés

Mesék egy fáradt nemzedékről

Az univerzális, klasszikus műveltségre alapozó irodalombefogadás nincs többé, a mai kultúra értelmezésében szubkultúrák szövedékéből áll össze. Ha pedig az ember teljesen naivan kezd írni, használhat úgy vonatkozási rendszereket, hogy ezekről fogalma sincs. Annak kapcsán, hogy le lehet-e fotózni egy történetet, Németh Gábor azt mondja, az alapkérdés az, hogy meghatározzuk, mi egyáltalán a történet, hiszen ez egy időben zajló változás leírása, a változásnak stációi vannak, a stáció szó pedig arra utal, hogyan is tudunk elképzelni egy lehetséges történetet.

 

(Horváth Győző felvétele)

 

A kemping fapad-kényelme hozzájárul a reggeli álmosság elűzéséhez, és Szilvi kutya jó szokásához híven az éhhalál küszöbén álló eb esdeklő pillantásával járja körbe a péksüteményt fogyasztókat. A szervezőkkel végül sikeres könyvkeresésbe fogunk, hamarosan pedig rajtol is a Bevezetés a szépirodalomba nevű program, melynek fő célja, hogy a publikálásba frissen belekóstoló szerzőknek hasznos gyakorlati tanácsokat adjon. A több kisebb műhelyben látszólag szorgos munka folyik, a 9-es faház emeleti szobájába viszont csak a szinte egész álló nap mezítláb sétálgató Nádasdy Ádám derűs hangja jut el.

 

Hirtelen lesz délután, amit az esti bográcsozáshoz felizzított tábortűz jelez, a csütörtöki pódium vendége, Németh Gábor pedig eközben elfoglalja helyét a placcon. Ez nem munka című új novelláskötetéből kiinduló beszélgetőtársa, Tóth-Czifra Júlia kérdésére, hogy mikor tanult meg olvasni és mik voltak az első nagy élményei, Németh Gábor lukacsos emlékezetére hivatkozva elmondja, nincs arra vonatkozó emléke, hogy ne tudna olvasni. Maradandóbb volt számára viszont az írás megtanulásának élménye, a kék-piros ceruza, amely két oldalával már a kezdet kezdetén elbizonytalanítja használóját, ahogy a szétszabdalt újságok hasábjain sem könnyebb a betűk megformálását gyakorolni, hiszen olyan felületre kell írni, amin már eleve nyomtatott szöveg szerepel. A FISZ-pannó a beszélgetésnek ezen a pontján gyakorlatilag rázuhan a vendégünkre, ez azonban szerencsére nem szegi kedvét a szerzőnek. Feleleveníti, milyen volt gyerekként megélnie azt, hogy apja sportújságíró, legkorábbi könyvélménye pedig egy, a Kínai Népköztársaságban nyomtatott mesekönyv volt, írással komolyabban foglalkozni elsős gimnazistaként egy barátjával közösen kezdett el: Tired Generation néven kétszemélyes kiadót alapítottak, prózáikat és verseiket vegyesen tartalmazó szövegeiket húsz példányban le is gépelték, majd készítettek hozzá borítót, és az osztályban terjesztették. Elmondása szerint élete a gimnáziumban fonódott össze az írással, melynek révén barátságok születtek, a főiskolán Garaczi Lászlóval, Farkas Péterrel, Tóth Gábor Ákossal, később pedig mások mellett Kukorelly Endrével, Hekerle Lászlóval, Abodi Ritával, Márton Lászlóval. Ma már nem jellemző, hogy publikálás előtt megmutatná szövegeit másoknak, szerinte az öregedéssel jár egy bizonyos fajta bezárulás, magára maradás. Megunhatatlan olvasmányai között említi Erich Kästner Május 35 című regényét, amiből nagyon sokszor olvasott már fel különböző életkorú családtagjainak, itt említi a huszonévesen elhunyt Wilhelm Hauf erőteljes szövegeit, de a megunhatatlanok között szerepel a Robinson Crusoe azon része is, amikor a főhős kipakol a hajóroncsból. Állandó olvasmányai között szerepel még Thomas Bernhard is, ahogyan Tasnádi vagy Hajnóczy. Bernhardot idézi, aki szerint soha senki nem talált ki semmit, és soha nem is fog, amit lehet úgy is értelmezni, hogy nincs ártatlan mondat abban az értelemben, hogy minden mondat mögött számtalan másik áll. Szerinte megszűnt az a számon kérhető homogén kultúra, ami az összes írott szöveget természetesen megközelítendő, elfogyasztandó, bekebelezendő és értelmezendő hagyománynak tételezte. Az univerzális, klasszikus műveltségre alapozó irodalombefogadás nincs többé, a mai kultúra értelmezésében szubkultúrák szövedékéből áll össze. Ha pedig az ember teljesen naivan kezd írni, használhat úgy vonatkozási rendszereket, hogy ezekről fogalma sincs. Annak kapcsán, hogy le lehet-e fotózni egy történetet, Németh Gábor azt mondja, az alapkérdés az, hogy meghatározzuk, mi egyáltalán a történet, hiszen ez egy időben zajló változás leírása, a változásnak stációi vannak, a stáció szó pedig arra utal, hogyan is tudunk elképzelni egy lehetséges történetet. Az pedig, hogy mitől érdekes egy történet, hogyan válik művészetté, bonyolultabb, vagy ahogyan Németh Gábor fogalmaz, rafináltabb ügy. Az Aprószentek című műből Gothár Péterrel közösen írott drámára áttérve feleleveníti Rubin Szilárd alakját és az általa megírt, megtörtént bűnügyet, melynek kulcsfigurája Jancsó Piroska alakja, aki feltehetően gyönyörű nő volt, áldozat, akit bűnössé nyilvánítottak, mindezek által pedig figurája tökéletes volt arra, hogy Rubin Szilárd a halott alakja iránt is szerelmet táplálhasson. A beszélgetés érinti aztán a bűnbe esés témáját, szóba kerülnek a kortárs családtörténetek alakulási folyamatai, amelyek ma az apa autoritására vezethetők vissza. Németh Gábor végezetül arra is emlékeztet, ha meg akarjuk ismerni a kultúránk történetét, egyaránt szembesülnünk kell párhuzamos és egymásnak szögesen ellentmondó narratívákkal is.

 

A vacsorát filmes műhely követi a tökházban, amelyen Szőcs Petra A kivégzés és Visky Ábel Romanian Sunrise című rövidfilmjeit nézzük meg. Szilvi kutya egy pillanatban úgy dönt, neki most kinn a helye, és igaza is van, mert szép lassan elfogy odabenn a levegőnk, a technika ördögének közbelépése révén pedig az sem derül ki, vajon megkapja-e az életmentő vesét román apjától a magyar fiú. Sepsi László kérdései alapján kiderül, hogy a kisfilmek iránt egy kisebb szubkultúra érdeklődik, és készítésükre a múltban több tér mutatkozott, napjainkban viszont olcsóbban lehet jobb minőségű fényképezőgépeket venni. Mindkét rendező úgy gondolja, az erdélyi film fogalma esztétikai és tematikai szinten nem ragadható meg, Felméri Cecília és Lakatos Róbert azok az alkotók, akik Erdélyben élnek és működnek, így ez a terminus leginkább hozzájuk köthető. Ábel szerint filmje nem egy adott nemzedék közérzetét mutatja be, mert az apa témája minden generáció örök problémája, míg Petra filmje a román rendszerváltást megidézve éppen egy nemzedék meghatározó létélményéről tudósít. A két fiatal rendező most készíti első egész estés filmjét: Visky Ábelé dokumentumfilmes elemekkel vegyített nagyjátékfilm lesz, amelyben börtönbüntetésüket töltő apák írnak meséket, amiket aztán a gyerekeik játszanak el, Szőcs Petra pedig egy betegápolóként dolgozó robotapácáról forgat, de tervei között szerepel a Kőműves Kelemenné parafrázisának elkészítése is a A kivégzésből ismert kislány főszereplésével.

 

A Szépirodalmi Figyelő rendszeressé vált főzőshow-ja gyakorlati értelemben éppen a beszélgetéssel egy időben ér véget – a tábortűz parazsánál bemutatják az idei második, Balkán tematikájú lapszámukat, pontosabban rámutatnak, hol juthatunk hozzá, ugyanis a mogyoróhegyi populáció kilencvenöt százalékát sokkal inkább a sörrel bőven megöntözött marhagulyás érdekli (a la Mucha Attila & Co.), ami annyira friss, hogy vígan olvasztja meg a tálaláshoz használatos műanyag tányérokat. Örömmel fogyasztja mégis szervező, táborozó és műhelyvezető egyaránt, ugyanis az ebéd és vacsora gyanánt felszolgált étkek kalóriaértéke korántsem elégíti ki a tábori létformával járó igényeket. Mózer Ádám harmonikajátéka hivatott balkáni hangulatot varázsolni a ráadás vacsora mellé, számomra azonban sokkal inkább könnyed francia sanzonokat idéz, mint a balkán ropogós, szilaj életörömét. Hajnali ötkor arra eszmélek, hogy a földszinten ordítoznak és ajtókat csapkodnak, azt hiszem hát, vaddisznók látogatták meg ételmaradék reményében a kempinget, hamar kiderül azonban, nem csupán a gyerektáborokban számít jól bevált heccelésnek, ha valakit kirángatnak az ágyából. 

 

Képgaléria megtekinthető itt.

Fehér Dorottya