KAF-világnap a színházban

Részletek

(galéria nyílik)

 „tu bí vagy nem tu bí vagy mégis”

(Kovács András Ferenc: Tegyük fel: A, mint Apokalipszis, de...)

Az estet a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke, Korpa Tamás nyitotta meg, aki röviden ismertette a FISZ által szervezett szimpózium-sorozatot, amelynek a helyszínválasztásai (és ezúttal időpontválasztása is) szimbolikusak: Győrffy Ákos A hegyi füzet című könyvét például egy börzsönyi turistaházban mutatták be és referáltak róla a felkért irodalomkritikusok, Térey János Zártkert című verse a Térey-család egykori kertjében került terítékre. KAF számára keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni, mint a Nemzeti Színházat, és jobb időpontra időzíteni, mint a színház világnapjára, hiszen költészete (és élete) ezer szállal köti ehhez az egyszerre szimbolikus és nagyon is valóságos térhez.

A szimpózium ívét három magyarországi irodalomtörténész KAF teátrumi szövegeiről készült referátuma rajzolta meg. Mészáros Márton, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem oktatója Szerep és pathos két KAF-versben címmel tartotta meg előadását, amely, bevallása szerint, egy régóta tartó kutatás rövidített változata, és elsősorban KAF szerepköltészetét, illetve a költeményekben a pátosz (és pathos) szerepét vetette alá vizsgálatnak két költeményt (Kys maghyar nyelw: emleec és Lear király Cordeliához) hívva segítségül. Porczió Veronika, a debreceni egyetem doktorandája szintén a szerepjátszás felől közelítette meg KAF költészetét, előadásában az irodalmi maszkok és jelmezek, a lírai szerepjátszás és KAF különböző költői altergói (Jack Cole, Ophelio Barbaro, Aszandrosz stb.) kapták a legnagyobb hangsúlyt, egyúttal a szövegekben megbújó „filológiai bújócskára” is felhívva a hallgatóság figyelmét. Pataki Viktor, aki szintén a Károli Gáspár Református Egyetem katedrája mögül érkezett Marosvásárhelyre, Szövegfilterek KAF költészetében című előadásával zárta a referálók sorát. Elmondta, nem véletlenül nem a maszkok és szerepek felől közelített a témához, hanem tudatosan a filter, szűrő fogalmát hozta be az Északi színház című poémát tárgyaló elemzésébe. Míg a másik két fogalmat túltelítettnek, addig a filtert találóbbnak érezte: a maszk (általában) teljesen takar, a filtereken keresztül (legyenek azok költészetiek vagy cigarettaszűrők) viszont egy nem teljesen irányított szűrési folyamat megy végbe, akár Kovács András Ferenc átkapcsolások és összeengedések játékaként működő verseinek terében.

Rövid szünetet követően ismét szétnyíltak a függönyök, és sor került az est második „felvonására”, amelyben Korpa Tamás faggatta a Kossuth-díjas költőt. KAF elmondta, többször vitte már színre saját verseit, többek között Budapesten, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, de szülővárosában, „a szülői színházban”, Szatmárnémetiben is tartott a vásárhelyihez hasonló előadóestet. A „setlist” mindig változik, „velem együtt”, tette hozzá, persze a felhozatalban mindig helyet kap néhány mozdíthatatlan alapvers a színházról. Jóval 20 éves kora után ébredt rá arra, mesélte, hogy fontos lehet a szövegeivel való szereplés is azok megírása után, „kikölcsönzöm magam nekik”, jegyezte meg. Ehhez a felismeréshez biztosan hozzájárult tanári múltja is, hiszen megesett, hogy 500 diák előtt kellett fellépnie, „az pedig már produkció”. Ezután a költő röviden mesélt tanári munkájáról, melyet jórészt Székelykeresztúron és környékén végzett, majd megemlítette azt a „vérvizataros időszakot” (pontosabban 10 hónapot), amikor a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Sokat tanult a színházról, rossz emlékei pedig nincsenek erről az időszakról, mondta el. Korpa Tamás ezután arról kérdezte Kovács András Ferencet, hogy mennyire élet-halál kérdés számára a „lenni, vagy nem lenni”? Válaszként KAF felidézett egy családi anekdotát, ami az Északi színház című költeményben versbe is íródik: édesanyja (Elekes Emma színésznő) mindig úgy mesélte neki, hogy a Hamlet „Lenni, vagy nem lenni...” részénél mozdult meg először a hasában. Talán nem véletlen: Shakespeare egész eddigi életét végigkísérő mániája lett. Szó esett ezután még az álmokról is, KAF „bevallotta”, hogy például a Tegyük fel: A, mint Apokalipszis, de... című versének „alaphelyzetét” megálmodta, és nem ez volt az egyetlen eset arra, hogy álmaiból faragott verset: „ezekre pontosan emlékszem, mert álmodtam őket”, összegezte. A beszélgetés zárásaként Korpa Tamás Láng Zsolt A jövő emberei című könyvét idézte fel, amelynek a Siker bárkája című álinterjújában, 2029-ben a fiktív Kántor Balázs Aladár beszélget az addigra már irodalmi Nobel-díjat nyert KAF-fal, aki azonban – és ez a pikantéria – nem verseiért, hanem drámáiért kapja majd a rangos elismerést. Hogy áll a majdani díjnyertes drámáival, szegezte végül KAF-nak a kérdést a moderátor. Dolgozik a Bálványos című drámáján, válaszolta a Látó főszerkesztője, amely a Torjai várnál játszódik, szereplői pedig némiképp kifigurázott verziói ismert karaktereknek, Akhilleusz például Ehellősként, Nesztór Nemélként jelenik meg majd színdarabjában.

A beszélgetést követő szünet után végül felgördült a függöny: színpadra lépett kétrészes, Theatrum Mundi címet viselő előadásával maga a költő-színész, és innentől minden hangsúly, szünet, zakólevétel, sáldobálás és vízivás része lett a produkciónak, a színpad „fényben izzó” deszkáin egymást követték a színháznak, -ról, -ért szóló költemények, a kétszer ötven perc pedig észrevétlenül – ám nem nyomtalanul – elröppent.