Hírlevél feliratkozás

Keresés

A vátesznek vége

Sopotnik Zoltán Moszkvics című kötetének bemutatójáról
Sopotnik bevallja, hogy egyszerre dolgozik a szorongásból és az iróniából, „a szorongásban találtam meg a formám”, értve ezt mind egzisztenciális, mind intellektuális jellegében. A szorongás Sopotnik alkotói folyamatában eszerint egyfajta felhajtóerőként működhet, az irónia pedig oldja a szorongás feszültségét.

 

 

Mészáros Sándor a Kalligram Kiadó képviseletében köszöntötte Sopotnik Zoltán Moszkvics címmel megjelent legfrissebb verseskötetének viszonylag rövid, ám annál intenzívebb és tartalmasabb bemutatójának közönségét. Örömének adott hangot, hogy a szerző előzetes szkepszisét ( miszerint kevés vendéget várhatnak) „megcáfolta” a valóság. A jelenlévők nagy száma az Írók Boltjában már amiatt is örömteli, hogy Sopotnik kötete gyakorlatilag a magyar könyvkiadás egyik embert próbáló periódusában jelent meg. Tekintve az Alexandra hálózat aktuális csődjét, kultúrafinanszírozás botrányait, illetve azt, hogy a költészet a korábbi, 70-es, 80-as évekbeli, illetve a rendszerváltás éveiben betöltött meghatározó szerepét lényegében elveszítette („a műfaj a közege ellen szól”). Ha ma nem is rendelkezünk Ady Endrével, rendelkezünk Petri Györggyel és egy másfajta költészettel – folytatta –, aminek igen is van egy új, egy másfajta közössége. Rögtön felmerül persze a kérdés: a Moszkvics versei, emlékezettechnikai sajátosságai hogyan és miként is illeszkednek ebbe az új poétikai környezetbe.

 

A könyv nem radikális poétikai innováció vagy a versnyelv lendületes megújítása, ám a szerző előző köteteihez képest, ha nem is látványos, de érezhető elmozdulás valami más felé. A kötet különleges viszonyt ápol a hagyománnyal, egyszerre mutat erőteljes ragaszkodást hozzá, ugyanakkor szelíd iróniával „használja fel” azt, végső soron egy fanyar, feszült, de nem vigasztalhatatlan világlátást kidolgozva. Mindezt egy összességében magas színvonalú, jól szerkesztett kötetben – teszi hozzá Mészáros, beismerve, hogy a szerkesztés ezúttal nem az ő érdeme, hanem Pollágh Péteré.

 

A szigorú versrostálás és az egységes ciklus víziója szervezte kötetbe Sopotnik verseit. Különös hommage-versekről van szó, amik, jellegüknél fogva, komoly figyelmet szentelnek eltérő poétikai hangoltságok vizsgálatának. Sopotnik Zoltán olyan szerzőkhöz fordult, akik ilyen vagy olyan tekintetben de „problémás” alkotóknak minősülnek. Mindez persze tágan értendő. Például a Bólya Péter, Orbán Ottó, Hamvas Béla illetve Holló András hommage-okban visszaköszön az adott életmű méltatlan kezelésének gondja, amellett, hogy a szövegek a megidézett szerzők egy-egy élethelyzetét, sorstörténését írják újra. A Sopotnik-vers egyszerre működtet így kanonizációs vagy éppen re-kanonizációs gesztusokat, és próbál személyességet csempészni a citált szerzők jelenbe idézéséhez. Ebből a szempontból különleges például Hamvas Béla életművének ambivalens kritikai értékelése (a szakma az egyenetlensége miatt fordul felé ferde szemmel, míg a rajongói viszonyulások az objektív értékelést teszik lehetetlenné). Hamvas szavait próféták iránti odaadással fogadja be az olvasók egy része, holott a kritikai viszonyulás lenne a helyes és produktív – hangsúlyozta Mészáros Sándor. Érdekes, hogy egy a kötetből kimaradt „Márai-szöveg” (Hamvas elmaradt recepciójához és kultikus tiszteletéhez hasonló) kérdéseket pendít meg, azzal a különbséggel, hogy Márai életműve sokkal inkább a „helyére került” az utóbbi évtizedekben, és bár erős rajongói-olvasói tábor veszi körbe, ez talán nem torzítja annyira az értő olvasást, mint Hamvas esetében. Talán éppen ez a különbség indokolhatta végül a Márai-szöveg kimaradását Sopotnik kötetéből.

 

Az életművekről való megemlékezés mindemellett szükségszerűen maga után vonja az adott korszakról, jelen esetben az előző politikai rendszerről és annak hatásairól való véleménynyilvánítást is. Sopotnik felolvassa a kötet címadó versét, a Moszkvicsot, melyben Kelet-Európa, a Szovjetunió, sakk és háború, a Lada, a Moszkvics, de a szorongás és a kétely is visszaköszön egy olyan életkörnyezetben, ahol „mindennek szocialista árnyéka van”, olyan időkben, „amikor az asztronauták is feljelentenek”. A keserűség és szorongás hatja át a szövegeket és a reménytelen Kelet-Európaiság – emeli ki Mészáros Sándor. Majd felteszi a kérdést: mi lehet ebből a mélységből – ami azért mégis csak túlzás – a kiút? Sopotnik bevallja, hogy egyszerre dolgozik a szorongásból és az iróniából, „a szorongásban találtam meg a formám”, értve ezt mind egzisztenciális, mind intellektuális jellegében. A szorongás Sopotnik alkotói folyamatában eszerint egyfajta felhajtóerőként működhet, az irónia pedig oldja a szorongás feszültségét.

 

Mind a felolvasott Moszkvics, a Félemberes csoda (Holló Andrásos szöveg) és a Medvés (Nagy Lászlós szöveg) című vers is magában hordozza a szocialista eredetű, kisszerű magyar jelen keserűségét, a keserűségre kialakított világlátást, az ironikus feloldozást és szomorkás humort. Az önmagunkon való nevetés nem újdonság a magyar irodalomban, mondja Mészáros, tekintve, hogy Esterházy, Parti Nagy és Garaczi életművei is áldoztak ennek. Mindehhez pedig hozzáfűzi, hogy az önmagunkon való nevetni tudás egy felismerést kell, hogy hordozzon: „önmagunk gyalázata, hogy ezt hagyjuk megtörténni magunkkal”. „A vacakság visszatérése”, egy rossz kormányzás vagy politikai rendszer pedig nem önmagában jelent hibát, hanem azáltal, ami benne manifesztálódik, ez pedig egy regnáló egzisztenciális és szociális sötétség.

 

Sopotnik versnyelvének alakulástörténetével kapcsolatosan Mészáros megjegyzi, hogy eddigi legjobb szövegének – akárcsak beszélgetőpartnere, a szerző – a Futóalbum című kötetet tartja. Mészáros szerint a korábbi szöveg kiemelkedő tulajdonsága, hogy önálló, kompakt versnyelvvel és erős kötetkompozícióval jelentkezett, a fragmentumokból álló gyűjtemény egyes darabjait egy albumszerű elrendezettség húzza szorosan egymás mellé. A szerkezet kapcsán felmerülhet, hogy a koncepciózusság vajon mennyire lesz kárára az egyes daraboknak, azáltal, hogy a költemények egy hangsúlyosan meghatározott tematika felé közelednek.

 

Nagy erénye Mészáros Sándor szerint Sopotnik kötetének (azon túl, hogy a leírás pontossága és az irónia szerencsésen keverednek benne) az, hogy költészete nélkülözi az indokolatlan pátoszt. Érti ezalatt, hogy a beszélő a saját világából szól az olvasóihoz, nem különbözteti meg magát tőlük – ettől lehet egyszerre hiteles, átélhető és szívszorító a Moszkvics.

 

Makai Máté