FISZ Karavánok – körkapcsolás

Részletek

Fehér Dorottya, Molnár Bea, Porczió Veronika és Szarka Károly tudósításai

(galéria nyílik)

Szkanderezni Hemingwayjel, verekedni Bukowskival

(Budapest, Kelet Kávézó és Galéria)

Éhes vagyok. A Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban Gál Somát pillantom meg, aki szintén éhes. Mivel ő az egyik fellépője az estnek, ahova éppen igyekszem, feltételezem, hogy nem fogok elkésni – nélküle úgysem kezdik el. Nagy egyetértésben veszünk tehát egy-egy pizzaszeletet, így kevésbé korgó gyomorral érkezünk meg a Kelet Kávézóba. Mintha egy multikulturális, bár a kávézó nevéhez híven a Keletre (vagyis Kelet-Európára) fókuszáló fesztiválba csöppennénk: cseh sörök, lengyel népviselet és lengyel népzene, szláv színházi est, mindez a földszinten, és bár a sörök átszivárognak, a hangokat pedig nem állítja meg semmi, az egyébként kényelmetlenül levegőtlen galéria csak a miénk, itt kerül ugyanis megrendezésre a FISZ Karaván budapesti felolvasóestje.

Ezzel egy időben a Kárpát-medence három másik városában is valami hasonló történik: a Fiatal Írók Szövetsége azt találta ki, hogy négy különböző helyszínen, Budapest mellett Kolozsváron, Pozsonyban és Újvidéken egyszerre olvassanak fel fiatal és kevésbé fiatal szerzők, helyiek és vendégek, az egyes helyszínekre ellátogatók pedig virtuálisan követhessék a többi helyszín eseményeit is. A kezdeményezés célja tehát a földrajzi akadályok leküzdése és négy egyetemi város, az irodalmi élet négy központjának összekapcsolása a technika segítségével – legyinthetnénk, hogy nincs ebben semmi korszakalkotó, de mégiscsak kedves dolog, és ahogy Gál Soma fogalmaz, underground, ami jelentheti azt, hogy nem éppen professzionális, de úgy is értelmezhető, hogy kizárólag a résztvevők lelkesedésének köszönhető.

Aki precízen megkomponált és laboratóriumi körülmények között zajló eseménysorozatot várt, az valószínűleg úgysem a FISZ Karavánt választotta a júliusi napokat is megszégyenítően forró szeptemberi péntek este eltöltéséhez, mi viszont jól mulatunk azon is, hogy előre nem tervezett párbeszéd zajlik az említett földszinti színházi előadás és az emeleti felolvasás (ami ilyen értelemben mégsem underground) között. A Kelet galériáján Szőllőssy Balázs moderál, és első körben fel is olvas a többiekkel, Purosz Leonidasszal, Balázs Imre Józseffel, Gál Somával és Kabai Lóránttal együtt, aztán két szerepe közül a moderátorit tarja meg, hogy a tőle induló körkérdés utáni újabb felolvasásokból már kimaradjon. A körkérdés egyébként Brad Pittet idézi – arra vonatkozik, hogy a költők és prózaírók kivel verekednének.

A Fiatal Írók Szövetsége azonban nem a Harcosok Klubja, írók és költők a legritkább estben alkalmaznak erőszakot, még ha mindenkinek eszébe is jutnak kapásból néhány kivétel. A szemüveges Balázs Imre József viszont valóban nem verekedős típus (szemüvegesként meg tudom érteni), és az ugyancsak szemüveges Gál Soma is úgy képzeli, hogy a verekedésből inkább verés lenne, bár ha szkanderezni kellene, Hemingwayt választaná ellenfélnek. Kabai ugyanebben a műfajban Ted Hughest hívná ki, Bukowskival pedig szívesen inna, amiből viszont érzése szerint mégiscsak verekedés lenne. Úgy látszik, a jelenlévők közül a legfiatalabb költő a legharciasabb, Purosz Leonidasz ugyanis egy másik művészeti szervezet tagjaival ütközne meg.

Amíg kollégák ökölcsapásai jelennek meg lelki szemeink előtt, a hálózati felolvasás kolozsvári helyszínén, a legendás Bulgakovban Horváth Benji, Visky Zsolt, Bajtai András, Hyross Ferenc, André Ferenc és Kulcsár Árpád válaszol Serestély Zalán kérdéseire. Közben a Pozsonyi Magyar Intézetben is zajlik az élet, a moderátor, Korpa Tamás mellett helyet foglaló Csehy Zoltán, Tőzsér Árpád, Száz Pál, Bödecs László és Szalay Zoltán olvas fel. Újvidéken, a Forum Házban is tart már a felolvasóest Kelemen Emese vezetésével, valamint Fehér Miklós, Bíró Tímea, T. Kiss Tamás, Izsó Zita, Ayhan Gökhan és Jódal Kálmán részvételével. Nem tudunk, nem is lehet az összes esemény minden pillanatára figyelni, még úgy sem, hogy a lehetőségek adottak hozzá, de egy ilyen nagyobb szabású, négy helyszínen összesen huszonöt fellépőt mozgató rendezvény esetében nem is ez a lényeg.

És hogy mi köti össze Balázs Imre József gyerekverseit Gál Soma sármeséivel, Horváth Benji beatkölteményeivel vagy Száz Pál mátyusföldi dialektusban felolvasott prózájával? Az internet, vághatnánk rá egyből, meg nyilván a művészet szeretete, hogy egy kis pátoszt is csempésszünk az estet uraló lazaságba. És persze az, hogy egy helyen, mégis mindenhol hallható mindez, és hogy minden más mellékes, hogy Budapesten a színházi előadásból átszűrődő kiáltások, Pozsonyban néhány szirénázó rendőrautó zavar bele a felvételbe, Kolozsváron pedig egy kisfiú lép ki a közönség soraiból André Ferenc elé, aki éppen a gyerekvállalásról szövegel. Szóval valami ilyesmi, tényleg underground, és talán még a mellettem ülő kolléga sem bánja, hogy közben lemarad a Való Világról, bár erről azért nem merem kérdezni.

Videószemelvény a Kelet Kávézóból: https://www.youtube.com/watch?v=Ex8wbwwfKuw&feature=youtu.be

Szarka Károly

A többit kiegészítettük mi

(Kolozsvár, Café Bulgakov)

A FISZ jó, mert nemcsak összeköt, hanem össze is hoz. Mindig talált rá megoldást, most újjal kísérletezett: négy város, négy helyszín, egy idő. Összekötő kapocsként nem feltétlenül az egy időben, egyszerre történő felolvasás szolgált, hanem inkább az elhangzó szövegek önmagukon való túlmutatása. Bármit olvastak fel Budapesten, Kolozsváron, Pozsonyban vagy Újvidéken, az a többi helyszínre is (sőt, az összes többi városra, országra, de leginkább: emberre) vonatkozott.

A kolozsvári Bulgakovban André Ferenc, Bajtai András, Hyross Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád és Visky Zsolt olvasott fel és beszélgetett, Serestély Zalán moderálásával. Szokásos bemutatkozások, egy-két protokoll kör, felolvasás. Mindent rögzített egy kamera. S hogy ilyenkor kinek is olvastak fel, azt én nem tudom. De mi, akik élőben is jelen voltunk, élveztük. Persze a szövegek nagy részét már ismertük, nem volt idegen egyetlen hang sem. A „vendégek” témáikkal hoztak újat, jó volt hallani valami mást is.

A négy helyszínen összesen 23-an adtak ízelítőt munkájukból, ebből 2 nő. Erre is próbáltunk válaszokat vagy magyarázatokat találni, de inkább elpoénkodták az ügyet. Több szöveg is szociális-társadalmi témát feszegetett, felmerült, hogy ez ma már „szexi”, trendi. Összefüggés, kölcsönhatás van a valóság és kortárs irodalom között, vannak visszhangjai a körülöttünk zajló világnak, ez jó. Például: Save! – ezt olvassátok el.

Ebben az egész karavánkodásban az összehangolás volt a kihívás, az, ami nálunk történt nem volt annyira izgi. Mármint nem volt több, nem lehetett több (időkorlátok miatt: egy óra 6 személyre, felolvasásra, témák komolyabb kivesézésére kevés), mint egy irodalmi kóstoló. Hangulatában, szövegeiben jó volt, de nem elég. És miután lejárt, vártuk, nagyon vártuk a többi helyszín „bejelentkezését”, de ez nem ment zökkenőmentesen, cigizni kellett, ki-be járkálni, még többet várni, amíg a többi helyszín is feltöltötte a felvett anyagát. És ha ez már megvolt, akkor jött a technikai része: recsegtek-ropogtak a videók, nem lehetett elkülöníteni a közönség zaját a felolvasó hangtól, idő előtt megakadtak/lejártak a felvételek.

Szóval a kezdeményezés remek volt, a kivitelezés kevésbé. De nem baj, azért a hangulat és a virtuális találkozás megvolt, a többit kiegészítettük mi. A költők-írók cseréjében lett volna még fantázia, de ez a szándék is csak minimálisan tudott érvényesülni – talán logisztikai okok miatt. A mostani tapasztalatokat felhasználva kell még hasonlókat szervezni, s továbbra is bízunk abban, hogy a tér meg az idő nem lehet akadályozó tényezője a találkozásoknak.

Videószemelvény a Café Bulgakovból:

https://www.youtube.com/watch?v=CmVCA2ZHDdA&feature=youtu.be

Molnár Bea

Újvidék, a szomjas oázis

(Újvidék, Forum Ház)

Halkan dohog a két klíma a Forum épületének negyedik emeleti tanácstermében, a közönség csendben izzad, az eseményre ellátogató középiskolás osztály a tőle szokatlan nyugalommal (hiszen a hétvége feltartóztathatatlanul megérkezett) figyeli az utolsó simításokat. Hat óra lesz négy perc múlva, a felolvasók egy része – szám szerint a fele – még hiányzik, ami némi aggodalomra ad okot – a többiek szerint a délutáni közös városnézős kolbászevés során még mindenki megvolt. Mire az értük küldött futár leér a földszintre és onnan vissza, mindenki a helyén ül, eldördülhet tehát a képzeletbeli startpisztoly, kezdődhet a szellemi kincseink valós és virtuális értékesítése.

Kelemen Emese néhány, alapvető információkat sűrítő mondatban felkonferálja a résztvevőket, majd  megkezdődnek a felolvasások. A svájci óraszerkezetek pontosságára emlékeztető egyeztetésekhez hasonlóan igyekszünk tartani magunkat az első körben előirányzott 15 perchez: Fehér Miklós Fekete normalitás című, a Forumnál néhány hete megjelent, debütáló regényéből hallhatunk rövid ízelítőt, amit a versei révén egyre szélesebb körben ismert Bíró Tímea követ az Anya-hajó és az Opuntia fortispina című darabokkal, majd az írói álnevét T. Kissről nemrégiben Tékissre átkeresztelő, ezzel mindenkit megtévesztő Tamás előkészületben lévő, Samu sejti munkacímű regényéből szór el néhány mondatnyi morzsát. Izsó Zita a Színről színre című 2014-es lírakötetéből csendül fel a Hit fokozatai és az Eloldozás, Ayhan Gökhan pedig gyerekverseiből válogat. A szövegek sorát Újvidék fenegyereke, a mechanikus zombiktól és fényvisszaverő vámpíroktól meg nem rettenő Jódal Kálmán zárja, aki legnagyobb meglepetésre első, 1994-es Bakancs és fal című kötetét veszi kézbe.

Az első kör végén menetrendszerűen érkező megkönnyebbült sóhajok azonban későbbre maradnak, kezdődik ugyanis a technikával vívott küzdelem a videó feltöltése címén, amihez végül egy emelettel lejjebb egész kis stáb áll össze. Emese ezalatt a legfelső szinten továbbra is szóval tartja a szépírókat: Gökhan elárulja, az Üveghegynél kiemelt fontosságúak a tematikus hónapok, aminek a keretén belül foglalkoztak már a cigányság vagy épp a családon belüli erőszak mibenlétével. Végtag nélküli emberekről szóló gyerekversei után Tamás a Tükörtestvér sikerét követő időszakról beszél, arról, hogy azután egy évig pihentette a szépírói karrierjét. Új elbeszélője, Samu, egy olyan kisfiú, aki nagyon szeret nyomozni, éppen ezért hatalmas lexikális tudással rendelkezik, arról azonban még sincs tudomása, pontosan mit dolgoznak a szülei. A szeniornak járó kérdésre válaszolva – milyen volt a néhai Jugoszláviában írónak lenni és milyen ma a helyzet – Kálmán elmondja, 1994-re az országban minden dolog hazugságra épült, a jólét és a szociális biztonság már csak illúzió volt; szóba kerül az otthoni könyvtára is: otthon sokáig csak magyar nyelvű könyvei voltak, szerbül először Orwell 1984 című regényét olvasta, aztán olyan világirodalmi műveket vett a kezébe, amik magyarul még nem voltak hozzáférhetőek. Az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Die Liebe című novellagyűjteményéből olvassa fel a korántsem könnyed The Young Gods Later című opusát, ami elmondása szerint a személyes kedvence, a jócskán korhatáros szövegen viszont a hallgatóság soraiban ülő fiatalok csak suttogva mernek kuncogni. Zita elárulja, Gökhannal egy frissen szabadult rabokkal készített interjúkból álló kötetet készülnek megjelentetni a Noran Libronál, amelyben nem elsősorban a börtönévekre, hanem a szabadulást követő beilleszkedésre fókuszálnak majd az életútinterjúk. Bach Mátéval közösen a Pesti nő című köteten is dolgozik, ami hétköznapi nők nem mindennapi hősiességét állítja középpontba. Miki kötetén még alig száradt meg a festék, de máris több regényötlete van, jelenleg mégis egy konceptualizált szerkezetű novelláskötetben gondolkodik. Timi verseiben gyakori motívum az anya és a betegség, a versírás terápiás jellege nála kevésbé fontos, inkább hangulatvadászként tekint önmagára, akire a negatív dolgok vannak igazán hatással, így ezeket is igyekszik megragadni.

A második kör utolsó verse után egy félig technikai, félig jól megérdemelt kávészünet következik, lassacskán elfogy a közönség is, mindössze maroknyian maradunk. Elkezdjük keresni Pozsony, Kolozsvár és Budapest videóit,  a sajátunk a jelek szerint már sínen – a karaván jegyében teveháton – baktat. Néhány perc elteltével élőben kapcsoljuk a Bretter Kört Kolozsvárról: látszólag jó kedélyű az estjük, a fiúk szemmel láthatóan nagyon lazák. A hang a live streamnek és egy majdnem velünk egykorú hangszórónak köszönhetően katasztrofális, úgyhogy igazán csak az arcokat figyeljük, és a gyér megvilágításban rég nem látott ismerőseink új frizuráit vizslatjuk. Patócs Laci hamarosan olvassa a következő üzenetet: a Pozsonyi felolvasás maratoninak bizonyul, így a feltöltéssel együtt talán csak éjfélre lesz meg. Ezt legalább tudjuk, meg azt, hogy a saját, 13 perc 28 másodpercesre sikerült anyagunkból egy konvertálási malőr következtében csak 5 percet sikerült feltölteni.

Várakozás közben lefőnek az este kilenc órai feketék, elkapni egy-egy beszélgetésfoszlányt a legkitartóbb hallgatók és a résztvevők között zajló beszélgetésből, némelyik zugban még készül egy-egy rövidinterjú a másnapi híradóba, aztán győz a többség: meg kell itatni a tevéket, így a Bistro oázisának enyhelye felé vesszük az irányt, ahol időközben okostelefonunkon azért rá-rápillantunk az eseményre, hátha van valami fejlemény, majd szép lassan mindannyian elcsorgunk a szombat éjszaka csillámló dunai homokján.

Videószemelvény a Forumból:

https://www.youtube.com/watch?v=dCjkklc58tI&feature=youtu.be

 Az újvidéki képeket Dávid Csilla készítette.

Fehér Dorottya

Pozsonyi maraton

(Pozsony, Pozsonyi Magyar Intézet)

A karavánok egy része már hajnalban startolt. Bajtai András és Hyross Ferenc vonata például 5:50-kor indult. Majd útra kelt Izsó Zita és Ayhan Gökhan Újvidékre, végül vonatra szálltak Pozsony vendégei: Bödecs László és Korpa Tamás főszervező. Én magam az utóbbi karavánhoz csatlakozhattam.

A vonaton eljátszottunk a gondolattal: vajon ki hol járhat, a helyi résztvevők éppen mit csinálhatnak. Annyit biztosan tudtunk, hogy Szalay Zoli várni fog a Hlavná Stanicán, a pozsonyi vasútállomáson, és elkísér minket a szállásunkra. Kevéssel később Száz Palival ebédeltünk, staroprameneztünk a baljós, KGB nevű kocsmacsomóponton. Öt óra előtt a Védcölöp utcai Magyar Intézet is megnyitotta kapuit, belevetettük magunkat az est előkészítésébe. Alig telt el negyed óra és az első érdeklődő már meg is érkezett, egy idősebb, lokálpatrióta néni személyében. A buzgalma azt mutatta, semmiképpen nem akar lemaradni az eseményről. Szerencsére nem csak ő volt így ezzel – befutottak a pozsonyi helyszín főszereplői: Tőzsér Árpád, Csehy Zoltán is, a közönség soraiban pedig Grendel Lajost, Koncsol Lászlót, Hizsnyai Tóth Ildikót, Csanda Mátét, Juhász Katalint és a házigazda intézmény vendégváró igazgatóját, Molnár Imrét is felfedezhettük.

Rövid bemutatás után a felolvasásra szánt szövegek kerültek centrumba. A legutóbbi, Drága vendelinek című regényéért Talamon Alfonz-díjban részesült Szalay Zoltán novellája azt próbálta kinyomozni, „mikor van délután négy és hol van a szomorúfűz”. Bödecs László Semmi zsoltár című kötetének versei mellett újabb szövegeket is hozott. Az első etapban Megingathatatlan című hosszabb versét olvasta fel. Száz Pál a Phytolegendárium munkacímű készülő kötetéből olvasott fel egy novellát, amelynek élvezeti értékén nem csak a megszólaló mátyusföldi tájszólás, de a szöveg finom humora is emelt. Tőzsér Árpád kronologikus sorrendben olvasott fel összegyűjtött verseiből, így a hatvanas évek Tőzsérjétől egészen napjainkig eljutottunk, igaz az újabb szövegeket a szerző „az adás második részére” tartogatta. Gondolhatjuk, több évtizeden átjutni nem kis idő, de sem a versnyelvi gazdag rétegzettség, sem a felolvasással egy időben lezárult EU-csúcs konvojának szirénázó hangjai nem tudták eltántorítani sem a szerzőt, sem élénk hallgatóságát. Mialatt a szirénák fontos háttérzaja megmaradt, a képzeletbeli mikrofont Csehy Zoltán vette át, aki készülő kötetéből, az érzékelés szintesztetikus szétírásának ígéretet hordozó Színek könyvéből olvasta fel a Rózsaszín, a Buzérvörös, és a Grafitszürke című verseket. Még az ember fülében csengett „A rózsaszín mindig kilátszik valahol”, a szót Korpa Tamás kapta meg, aki legújabb, egy szurdokvölgyhöz (csúcsokhoz, forrásokhoz, fákhoz, ködökhöz és lombullások nemzedékeihez) írt versei közül olvasott fel egyet, Borbély Szilárd emlékének ajánlva. A kamera eddig rögzítette az eseményeket.

Miközben igyekeztem az első fél órát feltölteni a YouTube-ra, Korpa Tamás arról faggatta a felolvasókat, hogy újabban milyen műveken dolgoznak. Belenéztem közben a kolozsvári streambe és akaratlanul elöltött az az otthonos érzés, hogy mások is éppen azt csinálják ebben a pillanatban, amit mi, s talán valaki közülük épp a pozsonyiakra gondol. Persze az „ebben a pillanatban” nagyon relatív „mértékegység”, mégis biztosabb az „ebben az időpontban”-tól – tudva, hogy Kolozsváron, mivel más időzónához tartozik, szükségserűen nem ugyanazt mutatja az óra, mint a többi helyszínen. A körkérdés megválaszolása után újabb felolvasó kör következett, majd belehallgathattunk az újvidéki és kolozsvári felolvasók szövegeibe. Pozsony, és mint később kiderült Budapest is, küzdött a hatalmas méretűre sikerült fájl feltöltésével. Mire az izzó telihold, Weöres Sándort parafrazeálva, erkélyrácson fönnakadt, a felolvasások szemelvényeikben a FISZ Karaván facebook-oldalán is összeértek.

Videószemelvény a Pozsonyi Magyar Intézetből:

https://www.youtube.com/watch?v=hy8RWuezfg0

Porczió Veronika